Horváth Renáta: jó hosszú verseny legyen!

A babakocsis futás sem volt rossz, de még jobb, amikor az ember már ultrásnak vallhatja magát – állítja Horváth Renáta, aki néhány évvel futókarrierje kezdete után megnyerte a Korinthoszt.

Az 1987-es születésű Horváth Renáta mindössze öt év alatt fejlődött olyan szintre, hogy a Korinthosz 162 kilométeres távján elért idejével (16:24:48) a 2019-es világranglista második helyére ugrott! A Csupasportnak mesélt a kezdetekről, a terveiről, álmairól.

Jól emlékszem, hogy a babakocsis futók között bukkant fel először a neve? Szülés utáni regenerációból hogyan lesz ultrafutás?
Igen, babakocsival kezdtem, alvásidőben készültem a félmaratonimra… Ezek nagyon jó emlékek, főleg azért, mert egy elég nehéz időszakon segített át. Három éve futottam, amikor az első maratonim után úgy éreztem, hogy érdekelne, mi van a negyvenkét kilométeren túl, így tavaly január óta már edzővel készülök. Múlt augusztusban is voltam a Korinthoszon, a nyolcvanegy kilométeres távon, az volt az első ultrám.

Hogyan oldja meg az edzést egy ötéves gyerek mellett?
Szerencsére már rugalmas a munkám. Szoktam oviba és oviból is futni, hajnalban is. Segítségem van, szabadnapok is akadnak. A lényeg, hogy a lehető legkevesebb idő menjen el az együttlétből, úgyhogy leginkább hajnali futó vagyok. Sőt, tíz kilométerig már a kisfiam is szívesen kísér biciklivel.

Említette, hogy edzővel készül. Mennyit fut egy héten?
Igen, 2018 óta dolgozunk közösen Csécsei Zolival. Heti öt edzés, jellemzően két-három könnyű, feladatos és hosszú tréningek. Mellette elkezdtem jógázni és erősíteni is. Hetente nagyjából hetven-száz kilométer közöttiek az edzéseim.

Ami Korinthosz-győzelmet eredményezett. Hogyan élte meg a versenyt?
Még mindig nem dolgoztam fel egészen. Próbáltam arra koncentrálni, hogy beérjek, semmit sem néztem a pulzusomon kívül. Az elején kicsit tartottam a melegtől, de szerencsére ez hamar változott. Elindultunk, és megszűnt a világ.

Voltak nehézségek?
Egy igazi holtpontom volt, tizennégy óránál, de nem azért, mert fájt futni, inkább lelkileg volt nehéz. Ilyenkor bármikor előtörhet valami az emberből, ha akarja, ha nem. Azt viszont imádtam, amikor leszakadt az ég, és nem láttam az esőtől semmit. Az egyik kedvenc szakaszom volt.

Az is jó volt, amikor találkozhattam a barátaimmal a pontokon, mert mindig tudták, mikor mivel lehet motiválni. A legszebb természetesen az a pillanat, amikor megkaptam a szalagot a nevemmel.

Mi a következő nagy terv?
November végén szeretnék kilenc órán belüli száz kilométert futni, meglátjuk, hogyan sikerül. Ez jó kis zárása lenne ennek az évnek – ha ez még sikerülne, nagyon örülnék, mert ez alapján lehetne tovább folytatni a felkészülést a tavaszi száz kilométeres országos bajnokságra. A felkészülést persze teljesen rábízom az edzőmre, eddig csak jó származott abból, hogy mindent úgy csináltam, ahogy kérte. Amit biztosan tudok, lesz majd néhány edzőverseny, és elindulnak a résztávos edzések is.

A Korinthosz mellett melyek a kedvenc versenyei?
Az Ultra Trail Hungary, az Ultra Tisza-tó, és szerettem a hatórás körözést is áprilisban Sárváron. Te jó ég, ezek szerint minden a kedvencem, csak hosszú legyen. Minél hosszabb!

A DUV szerint tavaly óta ultrázik, nagyon erősen, jó eredményekkel kezdett. Mi az álma?
Jövőre szeretném jó idővel teljesíteni az Ultrabalatont, két év múlva pedig szeretnék ott állni a rajtnál Athénban a Spartathlonon. Közben a cél egy jó idő száz kilométeren, majd később a huszonnégy órás versenyek. Elméletileg szépen fokozatosan felépítve az egyikből következik a másik… Nagyon motivált vagyok, meglátjuk, ez mire lesz elég.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.