Jó sokan felfutottak Erzsihez

Magyarország egyik legnépszerűbb hegyi teljesítése, a 7. Classic Balboa volt a közösségi média slágertémája az elmúlt napokban, a csupasport.hu blogszemlézője is ennek a történetnek futott neki.

Nehéz szívvel, de kénytelen voltam kihagyni a február 9-én, szombaton rendezett 7. Classic Balboa Risinget, pedig ez a nagy budai hegyi futás – amelyen a versenyzők oda-vissza teljesítik a Fenyőgyöngye és a János-hegyi Erzsébet-kilátó közötti tizenkilenc kilométeres távot – a terepen készült fotók alapján hatalmas buli lehetett.

A Balboa-mezőnye még az út elején Fotó: 7. Classic Balboa (facebook)/Donrazzino

Lélekben azért ott voltam a szürke melegítőfelsősök között, folyamatosan figyeltem a posztokat, és olvashattam, hogy mindegyik résztvevő remekül érezte magát. A nőknél Magyarország legjobb terepfutója, Tiricz Irén lett az első (ismét) 1:37 órával, míg a férfiaknál Szabó Sándor hegyifutó lett az abszolút győztes 1:28-cal. Én most az erőgyűjtés fázisában vagyok, edzésterv alapján futok, ami számomra teljesen új feladat, a célom pedig az, hogy a tempómon s így a különböző távokon teljesíthető időeredményeimen javítani tudjak – ennek a felkészülésnek a tükrében szeretném a Balboa-kört is úgy lefutni, hogy a teljesítés minden szempontból sikerélményt adjon. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki „előírja”, hogyan és mennyit fussak, egyáltalán nem vonzott ez a lehetőség. Most viszont úgy érzem, hozott némi színt a megszokott rutinomba, és bár az első hónapra rövidebb távokat kaptam, időnként sprintekkel, egész jó kedvvel lendülök neki az előírt penzumnak. Hogy ez mennyire lesz eredményes, kiderül, természetesen beszámolok majd erről is. Ami viszont nagyon izgalmas, hogy az előírt edzésadagomat a sprintekkel, pihenőidőkkel együtt mind rögzíteni tudom a Polar Flow-ba, így aztán az órám folyamatosan jelez, hogy pontosan mit kell csinálnom. Nem mondom, hogy mindent tökéletesen valósítok meg, de nagyon igyekszem, és közelítek felé 🙂

 

A FUTÓBOLOND (Facebook)

A Futóbolond, azaz Kremlicza Levente is részt vett a Balboán (lásd a cikk nagy fotóján), és szokásához híven kellő alapossággal, rendkívül olvasmányosan, és humorosan írta le első Rocky-küzdelmét a hegyekkel, az emelkedőkkel, a távot természetesen eszméletlen jó idővel teljesítette 1:55 óra körül, így most már hivatalosan ő is Rocky lett.

Íme, egy szösszenet az írásból:Meglehetősen hamar jött el a Szépjuhászné, ahol a Hammer frissítőpontja volt. Nem frissítettem, volt még vizem. Nekiindultam a János-hegyre vezető köves emelkedőnek. Futást csak nyomokban imitáltam. Valahol a piros elején Szabó Sanyi, majd Tiricz Irén húzott el szemből mellettem. Ebből tudtam, hogy valahol a rokkant csiga és a döglött mókus között van a tempóm. Sokan jöttek szembe, néhol csúszott, néhol már felolvadt a föld, és sár lett belőle. Nagy sokára felértem Erzsihez, körbefutottam az öreglányt, és indultam is lefelé. A lejtőn kicsit nyomtam neki, sikerült pofára esés nélkül kivitelezni ezt, hamar visszaértem a Szépjuhásznéhoz, ahol Krisztián (a Hammer vezetője) gyorsan feltankolt nekem Heed-el, és mentem tovább. A Hárs-hegy után a lépcsőn brutálisan seggre csúsztam, és esési gyakorlatomnak hála nem lett bajom, de csupa sár lettem, és kicsit megtapostam a kulacsom😆”

Az előző blogszemlében már olvashattak arról, hogy a Balboán „Speró”, azaz Sperka Tamás ultrafutó kezdeményezésére a futók a nagydobronyi leányotthon számára gyűjtöttek, hogy a régi, elnyűtt ágymatracokat ki lehessen cserélni, és hála a sok adakozónak, ez megvalósul!

 

GYEREFUTNI.BLOGSPOT.COM

A napokban olvastam az egyik facebookos futós csoportban posztot arról, hogy micsoda boldogságot jelentett az egyik tagnak lefutni egy kilométert. A posztoló nagyon kedvesen írt arról, ő bizony nem érti, mások miként tudnak tíz, vagy még több kilométeres távot lefutni, mert ő az egy kili után alig kapott levegőt. Viszont annyira lelkes, hogy már ki is tűzött magának egy remek célt, hat kilométeres versenyen szeretne elindulni, amelyet pár hónap múlva akar teljesíteni. Remélem, a fokozatosság elvét betartva növeli majd a távot, és nem lesz türelmetlen magával, mert abból túledzettség, futásundor, sérülés lehet. A cikkben a szerző éppen ezeken a stációkon ment keresztül, és azért ajánlom ezt az írást, mert inkább tanuljunk mások hibájából, mint a sajátunkból. Ahogy a mondás tartja: a türelem és a kitartás boldog futót terem. Vagy legalábbis valami hasonló…

 

RUNNERSWORLD.HU

Nem győzünk cikkezni arról, hogy a futás mellett milyen fontosak a keresztedzések, az erősítő gyakorlatok. Ráadásul a téli időszakban, amikor kevesebbet futunk a szabadban, a felszabaduló időt és energiát erre illik fordítani 🙂 Aki nem jut el edzőterembe, annak segítünk néhány otthon is elvégezhető gyakorlattal, a cikkben szemléltető videót is lehet nézegetni.

 

FUTAZAS.HU

A honlapon találtam cikket azzal kapcsolatban, mit kell magunkkal vinni, ha külföldre utazunk versenyezni. Volt, illetve van olyan részlet, amire nem is gondoltam volna, szóval hasznos összeállítás, akit érint, olvassa el, illetve látogasson el a honlapra gyakran, mert érdemes.

Minden Balboa-teljesítőnek ezúton is szívből gratulálok! Lassacskán túllendülünk a fázós, néha rettentő unalmas téli alapozós időszakon, és tavasszal majd kiderül, mennyire volt ez hasznos. Addig is: fussatok, fussatok!!!

(nyitókép: 7. Classic Balboa (facebook)/Donrazzino)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.