Jóleső fordítók

Akik mindennap focipálya körül futnak, alighanem elgondolkodtak rajta: mi történik, ha folyamatosan csak egy irányba kanyarodunk? Érhet bennünket baj a havi háromszázadik kör után? Lőrincz Olivér válaszol.

Néhány éve a rendőröknek kellett kivenniük egy nyugdíjas hölgyet a körforgalomból, mert megállás nélkül csak körözött, mondván: szerette volna kipróbálni, hogyan fordul az autó. Futás közben ennél nagyobb köröket teszünk meg, és ha rendszeresen látogatjuk a futópályát, ráadásul nagyobb távot teljesítünk, jó néhány száz kör belekerülhet a lábainkba – mégpedig rendre ugyanabban az irányban haladva.

„Nagyon ritka, hogy valaki csak és kizárólag körpályán fusson, főleg nem olyan sokat, hogy az megterhelje az ízületeket – kezdte Lőrincz Olivér, a Fuss Te is Akadémia szakmai vezetője. – Azokon a tizenkét vagy huszonnégy órás ultrafutóversenyeken, amelyeket körpályán rendeznek, négyóránként megfordítják a mezőnyt. Ha pedig, mondjuk, egy kilométeres körpályán futunk, ott már olyan nagyok az ívek, hogy nincs érdemi jelentősége annak, hogy mindig egy irányba kanyarodunk.”

A kerékpáros mesteredzői végzettséggel is rendelkező Lőrincz Olivér hozzátette, az atlétáknál bevett gyakorlat, hogy a két szöges cipő nem teljesen egyforma, hanem idomul a balra kanyarodó pályához, de ez már tényleg csak a csúcskategóriát érinti. Ami pedig a monotonitást illeti, a futás egyébként is monoton sport, nem a körpályától lesz nehezebb a helyzet.

„Nem találkoztam még olyan futóval, aki arra panaszkodott volna, hogy hú, de unja a körpályát, vagy ezért adná fel a versenyt – folytatta Lőrincz Olivér. – Ezzel nem kell foglalkozni, van sok egyéb más kihívás futás közben.

A körözés ugyanúgy természetes, mint ahogy a nap felkel és lemegy. Ez azért is fontos, mert az agy is akkor érzi jól magát, ha remekül telik az idő futás közben.

Vannak emberek, akik tuti megőrülnének a folyamatos körözéstől, én is ilyen vagyok, ezért inkább erdőben futok, de aki elvonatkoztat a helyzettől, kikapcsol futás közben, annak nem jelent nyomást – függetlenül a kör hosszától.”

Megkerülni a pályát – akár nyolcszáz alkalommal

A 926 méteres pálya nem tűnik túl hosszúnak – de már más a helyzet, ha tudjuk, hogy 7-800 alkalommal is meg kell kerülni. A balatonfüredi EMU 6 Days Race éppen ezt követeli meg a versenyzőktől. A pályán jobb és bal fordulók egyaránt vannak, ez valamelyest segít a monotonitás elkerülésében, de vélhetően volt olyan futó, aki a hatszázadik kilométernél kissé már unni kezdte a körözést… A színvonalas és kedvelt versenyt legközelebb jövő májusban rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.