Kerekes Gréta: a gátfutás nem hobbisport

Az Európa-bajnoki ötödik helyezett Kerekes Gréta nem ajánlja mindenkinek a gátfutást, mert ha nézni jó is, űzni már nem olyan könnyű – sőt, nem is egészséges.

Nem éppen átlagos műfaj a gátfutás, amelyet könnyű lenne elsajátítani.

Tényleg nem, igaz, én tudatosan úgy mentem az atlétikai pályára, hogy gátfutó akarok lenni – válaszolta Kerekes Gréta, a DSC-SI 26 éves atlétája, aki az ötödik helyen ért célba hatvan méter gáton a glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon. – Persze az alapokkal kezdtük, megnézték, tudok-e egyáltalán futni, és először a síkfutás technikai alapjait tanultam meg, de igazából még ma is alakítjuk őket. Az elején egyébként nem ment a gátfutás, szenvedtem vele, és féltem is a gáttól, ráadásul nem voltam őstehetség – az edzőm sem fogalmazott úgy, hogy márpedig a gátra termettem.

Megütötte a fülemet, hogy még mindig csiszolgatja a síkfutást, holott a többség azt gondolja, futni mindenki tud. Melyek az élsportolói „finomságok”?

Kocogni tényleg mindenki tud, de ha mellém állítanának egy civilt, csodálkozna, miként lehetséges, hogy három lépés után két méterrel előtte járok. Rengeteg apróságból adódik össze a mozgás. Szöges cipőben futunk, s míg az átlagos futónak természetes, hogy sarokkal érinti a földet, nálunk ez nem történik meg. Nem mondom, hogy lábujjhegyen futunk, de azért a sarok nincs lent. A cipőt egyébként meg kell szokni, nálam előfordult, hogy egy évig csonthártyagyulladással küzdöttem.

A térd vezet minden mozgást, de nem szabad eltúlozni, nem csaphatom oda a sarkamat, nem dőlhetek túlságosan előre vagy hátra, fontos a karmozgás – a sprinttávon az idő rövidsége miatt is mindennek nagy jelentősége van.

Mindig lehet hibát találni?

Szerintem nincs olyan, hogy tökéletes futás. Na jó, talán világcsúcs vagy olimpiai bajnoki cím után, de mondhatom Kozák Luca országos csúcsot érő Európa-bajnoki futását. Mégis, ha lehiggad az ember, mindig talál hibát, és ez a jó, így lehet fejlődni. Különleges az idényem, hiszen edzőt váltottam; Baji Balázs trénerével, Tomhauser Istvánnal készülök, Kiss Dániellel közösen, és azóta száznyolcvan fokos fordulatot vett az edzésmunka. Olyan hibákra hívták fel a figyelmet, amelyekről nem gondoltam, hogy létezhetnek.

Miben változtattak, hogyan csiszolják a futását?

Nagyon sok ügyességi feladatot csinálok gáton és gát nélkül, amelyek nem kényelmesek, hiszen nem az ösztönös mozgást végzem. Ugyanakkor éppen ez a cél, hogy a sok gyakorlással elérjük, ez váljon természetessé. Állandóan ki kell lépni a komfortzónából.

Néha úgy érzem magamat, mintha egy őzgida szökellne, de a videót nézve egyre jobb az eredmény, mert tényleg gyorsabban mozgok. Huszonhat évesen is sok újat tanulok.

Mindenkinél működhet ez? Hobbisportolóként kitalálhatja valaki felnőttfejjel, hogy elkezd gátazni?

Nem ajánlom… Igazából a gátfutás nagyon egyoldalú mozgás, semmi egészséges sincs benne, én is gyógytornára járok, és igyekszem ellenoldalú mozgást végezni. Ha egy úgymond civil ember ki akarja próbálni, akkor a nekifutáskor automatikusan lefékez. A barátom jár ki velem nyáron néha edzésre, kipróbálja, aztán azt mondja, itt húzza, ott fáj neki. Nehéz a gátfutást hobbiszinten űzni. Nekem a tizenvalahány év alatt persze már véremmé vált.

Lehetett volna más? El tudja képzelni magát hosszútávfutóként?

Ugyan! Nem mondom, hogy irtózom a hosszútávoktól, de elunom magamat tőlük. Felhergelem magam, mert nem szeretem a monotonul ismétlődő, unalmas munkát.

Gyerekként szerettem volna távolt ugrani, de nagyon fájt a derekam, és mert annyira a gátfutás járt a fejemben, nem erőltettem. Egyszer mondták, síkfutásban szerepeljek, ám akkor inkább nem is atletizáltam volna. Mindig is a gátfutás vonzott.

Miért?

Kétezeregyben Debrecenben rendezték az ifjúsági világbajnokságot, és nagyon megtetszett a szám. Nyolc-kilencéves lehettem, de tizennégy éves koromig kellett rágnom a szüleim fülét, hogy kipróbálhassam. Az anyukám és a nagynéném is atléta volt, tudták, milyen sok nehézséggel, kihívással jár a sportág. Aztán engedték, én meg ott ragadtam.

Akkor mégiscsak gátra termett.

Végülis igen. Különleges nekem a glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokságon hatvan gáton elért ötödik helyem, hiszen senki sem kecsegtetett gyerekként azzal, hogy olimpiai bajnok leszek, vagy eljutok Európa-bajnokságra. Negyvenöt kiló voltam vasággyal, ám nagyon szerettem volna gátazni, és az eredmény azt bizonyítja, akarattal és céltudatossággal bármi elérhető.

nyitó kép: Szabó Miklós

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 márciusában.)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.