Kis segítség, nagy segítség

Nagyjából öt éve szinte minden vasárnap reggel futók indulnak a Jászai Mari térről, hogy reggelit osszanak ki hajléktalanoknak. Az ötletgazda Botka Gábor mesélt a Backpack Running kezdeteiről.

Futással az életért – így is nevezhetnék magukat Backpack Running mozgalom tagjai, hiszen ki tudja, vasárnap reggelenként a Jászai Mari térről szendvicsekkel, meleg teával, csokoládéval felszerelkezve útnak indulók hány hajléktalant mentettek meg. Az ötlet Botka Gábor fejéből pattant ki nagyjából öt éve, s mint mondja, sok ember gondolataira rezonált. A férfi amatőrként 15-20 éve futott, sőt triatlonozott is, amikor a reggeli margitszigeti futásainál sok hajléktalant látott.

Botka Gábort megérintette, hogy míg ő boldogan fut, mások az életükért küzdenek

„Akkortájt eleve is önkénteskedni akartam, és mindig eszembe jutott, miközben én boldogan futok, mások a túlélésért küzdenek. Adta magát, hogy összekössem a sportot a segítségnyújtással” – így Botka, aki kezdettől úgy gondolta, nem megoldani akarja a hajléktalanság problémáját, mert nem is tudná, viszont tenni akar annyit, amennyire saját erőforrásaiból futja.

Mivel táskával futni edzésnek sem utolsó, telepakolt egyet szendvicsekkel, vízzel, és az volt a terve, ahány hajléktalant talál, megeteti. Hazánk szomorú kórképe, hogy a tíz adag reggeli percek alatt elfogyott…

Az ötletgazda aztán elmesélte a tapasztalatokat munkahelyén, majd az egyik kolléga jelezte, a következő alkalommal ő is vele tartana. Aztán az ismerős által a közösségi oldalra feltett képek nyomán egyre többen csatlakoztak. Olyanok is, akik egyébként nem futnak, viszont a segítő szándék és a sport megfogta őket.

Csupasport-magazin: A nehéz pályák nagymenője

Vas Kata Blanka igazi vagány csaj, imádja a nehéz pályákat – de voltaképpen minden bringás szakágban otthon érzi magát. Ha pedig már sok az edzés, kikapcsolódásként elmegy a családdal – bringázni!

Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

„Lassan egyre inkább formát öltött a kezdeményezésünk, mind tudatosabban kommunikáltunk, meghirdettük az eseményeket. Előfordult, hogy akár kétszáz adag reggelit is kiosztottunk, ha maradt, elfutottunk a Dankó utcai melegedőig, nyáron ott osztottuk ki a maradékot.”

Noha a mozgalom kinőtte magát, a módszer ugyanaz maradt.


„Nem könnyű hétről hétre szembesülni a hajléktalansággal
– így Botka. – Tudjuk, a segítségünk valójában sebtapasz, pillanatnyi törődés, kis öröm a napjukban, de nem oldja meg a problémáikat, nem tudunk munkát, lakhatást adni, és nehéz így csinálni. Kivel felületesebb, kivel mélyebb kapcsolat alakul ki. Borzasztó megélni, amiken keresztülmennek, és mivel évekig csináltam, megtapasztaltam, amikor valaki már nem volt a megszokott helyén, mert meghalt…” Mindenki annyit tesz hozzá, amennyit tud, azt osztják szét. Sosem fogadtak el semmilyen külső finanszírozást, a saját eszközeikkel igyekeztek segíteni. Ahogyan Botka többször is mondta, a sok nehéz sors látványa miatt sokan telítődnek, két éve már ő maga sem vesz részt a futásokon, de mindig csatlakoznak újak, így továbbra is él a Backpack Running.

Botka hosszabb ideje már csak a Facebookon követi az eseményeket, és látja, ha kettő-három, ha tizenöt ember, de valaki mindig elindul vasárnap reggel. „Boldog vagyok, hogy nem kell hirdetni, szponzorálni, valaki mindig ott van és segít.”

Ahogyan ő, a maiak is betartanak néhány alapszabályt, hogy biztonságban legyenek. Nők és férfiak vegyesen indulnak útnak, csoportban és reggel, mert akkor nagyobb nyugalom van, Óvatosan közelednek, különösen, ha valaki bódultnak tűnik. Botka szerint sosem érezték magukat veszélyben, előfordult, hogy verekedést láttak, ám a résztvevők megálltak, udvariasan megköszönték a szendvicset, és csak utána folytatták.

Lassan egyre többen lettek…

„Sokan azért hezitáltak a csatlakozáson, mert féltek, hogyan kell megszólítani a hajléktalanokat. Pedig nem kell izgulni, egyszerűen megkérdezzük, megkínálhatjuk-e, elfogadják, megköszönik és ennyi.”

Az ötletgazdának nagyon sokat változtatott a gondolkodásán, hogy hétről hétre találkozott a hajléktalanokkal, így mindenkit biztat, vegyen benne részt. Akár kerékpárral, rollerrel is lehet csatlakozni, a tempó sem óriási, általában nyolc kilométer kellemes kocogás és segítségnyújtás.

Futnak és futnak
Gy. Szabó Csilla egyike azoknak, aki ma is rendszeresen fut vasárnap reggelente. Mint mondja, öt és tizenöt között változik a létszám, tavaly nyáron először történt, hogy összejöttek szombat este, és az ott megfőzött paprikás krumplit osztották ki másnap. Pénzt sosem visznek magukkal, így azt nem adnak, ám általában nem is kérnek tőlük, ismerik őket. Olyan viszont előfordult, hogy valakinek kiváltották a gyógyszereit, mert odaadta nekik a vényt. Néha belefutnak „durva dolgokba” – egyszer mentőt kellett hívni egy hajléktalanhoz, akit megkínáltak, mert lebukott a padról és beverte a fejét –, igyekeznek, de „megváltani senkit sem tudunk”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.