Lángokból mentette ki a sofőrt az ultrafutó

Testi épségét sem kímélve mentett meg egy balesetet szenvedő sofőrt Candice Burt amerikai ultrafutó, aki egy kényszerűségből feladott kihívás után hazafelé tartva vette észre a lángoló autót.

Elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy ultrafutó, Candice Burt. Az amerikai nő néhány nappal ezelőtt Arizonából utazott haza, amikor Washington államban, Soap Lake egyik részén lángoló autót pillantott meg az út mellett a sötétben – a sztoriról az Instagramján számolt be, míg a történetre a Canadian Running Magazine figyelt fel.

Először azt hitte, más már biztosan segítséget kért, de ahogy néhány pillanat alatt felmérte a helyzetet, rájött, senki sincs az autó körül. Odarohant, hogy megnézze, mi a helyzet a bajba jutott vezetővel, és ha vannak, az utasokkal.

Az ajtó azonban megsérült, ezért nem tudta kinyitni. Kétségbeesetten próbálta betörni az ablakot, majd úgy érzékelte, mintha mozogna bent valaki. Végül a napfénytetőt tudta felfeszíteni annyira, hogy meglássa az öntudatlan sofőrt, akinek vérben úszott az arca. Kiabálva sikerült valamelyest magához térítenie a szerencsétlenül járt vezetőt, aki kikapcsolta a biztonsági övét, és a futó segítségével kimászott az autóból.

Ezután Candice Burt tárcsázta a segélyhívót, és négy perccel a hívás után meg is érkezett egy mentőegység – igaz, a felfokozott érzelmi állapotban neki sokkal több időnek tűnt. Az előzményekről és a folytatásról nincsenek információk, ám nem tűnik túlzónak Burt kijelentése: „Ha nem járok arra, a férfi meghalt volna.”

 

 

A balesetet szenvedő autós szerencséje, hogy Candice Burtnek fel kellett adnia az arizonai ultrafutó-kihívást, és a tervezettnél jóval hamarabb indult haza – különben nem járt volna éppen arra…

Fotó: Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.