BOGI BLOGJA Lovak, fánkok, sörök és futók

Furcsa futókihívásokat keresett és talált is Bogi, így mi más is lehetne aktuális blogjának témája, mint a világ rendhagyó megméretései – ki az, aki már versenyzett például lovak ellen?

Unod már a városi és erdei futóversenyeket, mert már túlságosan rutinos vagy?

Akad a világban szép számmal olyan őrült futóverseny, amelyen a futás mellett egyéb tényezőkkel is meg kell küzdeni, és itt most nem arra gondolok, hogy háromezer kilométer huszonötezer méter szinttel.

Bár itthon is akar pár eszement verseny, ám ha lovakkal, fánkokkal szeretnél megküzdeni, eléggé a pénztárcádba kell nyúlnod, mivel ezek a versenyek nincsenek közel, de legalább távol.

The Whole Earth Man vs Horse Marathon

A táv harminchárom kilométer, és futva vagy lóval is teljesítheted a nem éppen egyszerű pályát Új-Zélandon vagy Arizonában – ha az kényelmesebb. A verseny nagy múltra tekint vissza, negyven évvel ezelőtt rendezték az első ilyen megméretést, és egészen 2004-ig kellett várni, amikor is elérkezett a pillanat, hogy a kétlábú megelőzte a négylábút, és ezzel emberünk be is zsebelt huszonötezer fontot. Így ha június 13-án épp nincs semmi teendőd, és már unod a Balatont, ideje a lovak közé csapnod.

Csupasport-magazin: Bringázás a Dráva mentén

Olaszországban kezdődik, Horvátországban végződik, de a leghosszabb szakasza Ausztriában vezet a Dráva-menti kerékpárútnak. Családoknak ideális a nyárra – mit kell tudni a túráról?

Erről, és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

New York City Pizza Run

Összekötni a kellemeset a hasznossal, jelen esetben a futást a zabálással. Hogy melyik kellemes és melyik a hasznos, azt döntse el mindenki magában. A verseny mindössze öt kilométer, de három pizzaevő állomás is a rendelkezésedre áll, ahol két szelet tésztát kell magadba tolnod, így kajával fullosan viszonylag kevés az esélye, hogy negatív splitet futsz. Amúgy a szervezők igen bőkezűek, jár pizzás póló, tatyó, emésztést elősegítő ingyen pia és pénznyeremény a leggyorsabb kajakómásnak.

Krispi Kreme Challenge

Ez az a jótékonysági futás, amelyen garantáltan súlyosabban érkezel be a célba, mint amikor elrajtoltál. Egy óra alatt öt mérföld, tizenkét fánk, és körülbelül 2400 kalória vár rád, a versenyből befolyó összeget pedig egy gyerekkórháznak ajánlják fel.

Szóval, ha a sós után valami édesre vágysz, a pizzás futás után érdemes pár államot odébb utazni az Államokban, és odacsapni a vércukorszintednek.

 

Run Bacchus

A kajálás után térjünk át végre az ivásra. A Bacchus maratonnál hedonistább futóverseny aligha van. Több távon is lehet indulni, az igazi futás- és alkoholfüggőknek a 42 kilométer alatt tizenkétszer nyílik alkalmuk, hogy áldozzanak Bacchus oltárán, és különféle borokat szájra vételezzenek.

A verseny maga is brit szőlőföldeket érint, valamint élőzene és verseny utáni buli garantálja, hogy a viadal után ne a sürgősségire, hanem a detoxba kerülj.

 

Beer Lover Marathon

Ha inkább sörös vagy, elég Belgiumig utaznod, hogy egy maratoni során lemeózd a tizenhatféle belga sört, valóban olyan jók-e, mint amilyennek mondják: „Hm, ez a Leffe, mintha pimpós lenne, tudnál adni még egy pohárral?” Öt kilométerenként helyeztek el sörpontokat, szóval gondoskodtak róla, hogy semmiképp se szomjazz, illetve pontonként zenészeket meg DJ-ket is biztosítanak, természetesen.

Hat és félóra a szintidő, szóval bőven van időd sörsommelier-t játszanod.

A mulatozásnak ezzel nincs vége, a finisben kapsz érmet, gatyát, övet, könyvet, képet, és természetesen after party is van sörrel és egyéb soft drinkkel (kinek mi a soft), masszázzsal, DJ-vel, aki remélhetőleg nem dőlt ki az egyik sörponton – majd ha még tudsz két lábon állni, megcsodálhatod a csodás Beer Village-et is, ami gőzöm sincs, micsoda, de meg mernék rá esküdni, hogy van ott sör.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.