Maratonfutás: vannak nagy arcok

A maratonit futó női hírességekről korábban írtunk, most a férfiak vannak soron – a rapsztártól, a filmszínészen át a politikusig sokakat megkísértett már a legendás táv.

 

Írtunk már a maratonit futó női hírességekről, ugyanakkor a férfi teljesítőkről sem szabad elfeledkezni, ugyanis a sztárvilágban roppant népszerű szabadidős elfoglaltság a kocogás, s bizony meglepődik az ember, ha megtudja, ki mindenki vállalkozott a kicsivel több, mint negyvenkét kilométer megtételére.

Kezdjük a most 48 éves Sean Combs történetével aki 33 esztendősen, 4:14:54 óra alatt teljesítette a New York-maratont. Persze ha valaki nem tudná kiről van szó, akkor ezzel a videóklippel tudunk segíteni a megoldásban.

Bizony, hősünk nem más, mint Puff Daddy, a világhírű rapsztár, aki ráadásul futás közben még az esést is megúszta.

Ráadásul nem az ő az egyetlen ismert zenész, aki lefutotta a kultikus távot, hiszen Flea – tessék, egy újabb sztár, akit művésznéven jobban ismerünk, mint eredeti nevén –, 48 évesen 3:53:00 alatt ért célba.

Tessék, hogy ki ő?

Nos, eredeti neve Michael Peter Balzray, és a Red Hot Chili Peppers basszuzsgitárosa.

A zenészek után nézzünk néhány maratonista színészt: a Golden Globe-díjas Edward Norton harminckilenc évesen 3:48:01 óra alatt teljesítette a New York-i megméretést, s ugyanott William Baldwin is kipróbálta magát, az 1992-ben, huszonhat évesen 3:24:29 óra alatt ért célba!

Magyarországon a Vészhelyzetből Green doktorként ismert Anthony Edwards, harmincnyolc évesen 3:55:40 óra alatt futotta le a chicagói maratonit.

Kocogjunk át a politikusokhoz, hiszen az Egyesült Államok alelnöke (1993–2001), Al Gore is teljesítette a 42 195 métert, amihez negyvenkilenc esztendősen 4:58:25 órára volt szüksége. Alelnöki ciklusa után egyébként elnökjelölt is volt, azonban alulmaradt George W. Bush-sal szemben, aki ráadásul az aszfalton is gyorsabb volt nála, hiszen negyvenhat esztendősen 3:44:52 óra alatt ért célba Houstonban.

Az egyébként sem teljes listának még nincs vége: több olyan amerikai sportoló is van, aki egyébként más sportágban jeleskedik, de a maratoni távon is kipróbálta magát. Elsőként Lance Armstong, aki 35 évesen 2:46:43 óra alatt futotta le a New York Marathont. A világhírű kerékpáros egyébként hétszer nyerte meg a legendás Tour de France-t, igaz, doppingolás miatt utólag mind a hét sikerétől megfosztották. Mellette az NFL-sztár, Tedy Bruschi, és az NHL-ben szereplő Nick Kypreos is lefutotta a nagy távot, előbbi 5:26:02, utóbbi pedig 4:43 óra alatt.

Tedy Bruschi esetében azért is minősíthető nagy tettnek a táv teljesítése, mert hiába volt „csak” harmincnyolc éves, a 185 centiméteres magassága mellé 112 kilogrammos testsúly párosult.

A maraton pedig tényleg nem játék és komoly erőpróba, amiről a népszerű rádiós műsorvezető, Vadon János is tudna mesélni, ő tavasszal, negyvenhét évesen vágott neki először a távnak, de a nagy melegben a huszonnyolcadik kilométerig jutott – ugyanakkor ez a teljesítés is megérdemli a kalapemelést, s persze a biztatást: legközelebb biztosan sikerül. A futásban ugyanis éppen az a szép, hogy mindig újra lehet kezdeni.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.