Maráz Zsuzsa japán túrája: nincs stressz!

Elutazott Japánba Maráz Zsuzsanna, hogy a négy magyar induló egyikeként részt vegyen a Szakura Micsi versenyen – azaz az „ázsiai Spartathlonon.”

Négy magyar ultrafutó áll rajthoz a magyar idő szerint április 19-én, pénteken 23 órakor rajtoló Szakura Micsi International Run futóversenyen, hogy teljesítse a 250 kilométeres versenyt, amely a Csendes-óceán partjáról, Nagojából indul, és a Japán-tengernél, Kanazavánál ér véget.

A Spartathlon testvérversenyeként rendezett viadalt az idén is rajthoz álló Simonyi Balázs már teljesítette tavaly, mellette Maráz Zsuzsanna, Roskovics Miklós és Büki Tivadar indul a megméretésen, s remélhetőleg fut végig az úton a virágzó cseresznyefák között.

„November óta készülünk a Szakura Micsire, és fokozatosan haladunk előre – mondta a Spuri FélBalaton Szupermaraton megnyerése után Maráz Zsuzsanna. – Szerencsére semmi gond nem volt, egy hetet kellett kihagynom egy csúnya mandulagyulladás miatt. Ilyen messzire még soha nem utaztam, emiatt, illetve a nyolcórás időeltolódás miatt is izgulok.”

Maráz Zsuzsanna indulásában nagy szerepet játszott Simonyi Balázs, ugyanis a tavalyi Spartathlon megnyerése után kereste az idei nagy célokat, beszélgettek, s ő ajánlotta neki az ázsiai viadalt.

„Elolvastam a blogját, nagyon nehéznek tűnt, és aztán egy nagy kihívás lett belőle. Az sem könnyíti majd meg a dolgom, hogy teljesen egyedül kell végigmennem, nem tudok magammal segítőt vinni – tette hozzá Maráz Zsuzsanna. – A minél jobb eredmény a célom a Szakura Micsin, ki akarok hozni magamból mindent, amit csak tudok. Nem nézegetem a versenyt, az időket, úgy megyek, mintha fehér ködben lennék, ami tudatos a részemről: nem akarom, hogy bármi félelmem legyen, nem stresszelem magam, csak megpróbálok minél jobban futni.”

A „magyar csapat” Facebook-oldalának leírása szerint a viadalon csak 25 nem japán futó indulhat, így nagy szó, hogy négy magyar is rajthoz állhat a kőkemény megméretésen, amelyet Simonyi Balázs tavaly 33:52 óra alatt teljesített – a verseny szintideje 36 óra. Az útvonal rendkívül kemény, gyakorlatilag a négy évszak mindegyikével lehet találkozni a verseny során, hosszú, soha véget nem érő felfelé vezető szakaszok, no meg kemény lefelé tartó részek is találhatóak az útvonalban. A verseny az út mentén 2000 cseresznyefát ültető Rjo Szatónak állít emléket, aki mindössze 47 éves korában hunyt el.

Jöhet a bringázás is!

A Szakura Micsi után már nem fér bele Maráz Zsuzanna programjába az Ultrabalaton, a háromszoros győztes azonban így sem hagyja ki a versenyt – csak éppen most nem futva, hanem két keréken teljesíti.

„Aki megfelelő állóképességgel bír, az szerintem futóként is körbe tudja tekerni a Balatont – mondta Maráz Zsuzsanna a hamarosan a standokra kerülő Országúti bringázás magazinunknak. – Emlékszem, amikor először indultam egyéniben a versenyen, megkértem Ági barátnőmet, akivel korábban párban futottam, hogy kísérjen, s bár ő korábban jó, ha négy kilométert tekert, zokszó nélkül, nagyon szépen végigjött velem a versenyen.”

Marázs Zsuzsanna a szintúgy Spartathlon-győztes Nagy Katalint kíséri majd, amit nagy megtiszteltetésnek tart, s arra számít, hogy barátnője megdönti az általa tartott pályacsúcsot – ezáltal ő is ott lehet majd a rekorddöntésnél.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.