Maráz Zsuzsanna legnehezebb útja

Szép élmények és nagy sikerek is érték Maráz Zsuzsannát, aki 2019-ben másodszor is megnyerte a Spartathlont a nők között. „Kockázatvállalásról”, pályaváltásról és új célokról is beszélt honlapunknak.

Nagy a hajtás karácsonykor. Igyekszem itthon is folyamatosan teljesíteni, hiszen feleségként és anyaként is meg akarom állni a helyemet, néha még az edzés közben is feladatokon kattog az agyam – mondta egy szuszra Maráz Zsuzsanna, aki megvédte Spartathlon-elsőségét a nők között, és akit bokros teendői között arra kértünk, idézze fel nekünk, milyen is volt a 2019-es év.

Ha pihenésre, leállásra nincs is idő, összegzésre azért jut?

Elgondolkodom azon, mennyire különleges volt ez az év. Március elsejével feladtam a hivatásomat, harminc év után elhagytam az egészségügyet, és elkezdtem edzőként bontogatni a szárnyaimat. Korábban csak hobbiból segítettem másoknak, de aztán egyre többen fordultak hozzám. Most, főállásban kicsit olyan, mintha osztályfőnök lennék sok diákkal, tanítvánnyal. Mindenki külön egyéniség, én is tanulom még, hogy osszam be az időmet, egyelőre a legdrágább kincsem a szabadidőm, ugyanakkor nagyon élvezem ezt a munkát, olyasmit csinálok, amit akkor is végeznék, ha senki sem fizetne.

Hatalmas örömöt és megelégedést ad az, hogy a tanítványaim milyen szép eredményeket érnek el a versenyeken. Ez visszajelzés arra, hogy jó úton haladunk.

A pályán megtérült a befektetett munka, ha úgy tetszik, a sok áldozat?

Abszolút, de én nem is érzem úgy, hogy áldozatot hozok. Persze az idővel jól kell sáfárkodni, például szeretnék én is eljutni jógázni, vagy más kiegészítő sportot végezni, de ezekre már nem marad idő. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy sosem nézek televíziót, a lányom gyakran kérdezi is, minek van egyáltalán előfizetésem.

A „mentális műsorfüzetben” mire „kattint” a legszívesebben?

Bár tavasszal rangos japán versenyen, a kétszázötven kilométeres Szakura Micsin indultam, a legnagyobb szám mégis az, hogy másodszor is győztem a Spartathlonon. Egyébként éppen a napokban jutott eszembe, hogy szinte azonos eredményt futottam a két versenyen – ez nem lehet véletlen, van benne valami sorsszerű, mégis, a Spartathlon-siker kiemelkedik az évből.

Sokan mondták, hogy úgyis nyerek, de ez azért nem így működik. Persze, én mindent megtettem, ám az már nem rajtam múlik, hogy az ellenfelek milyen állapotban vannak, egyáltalán, kik állnak rajthoz.

Foglalkoztatják már az új célok?

Tavaly, amikor először győztem a Spartathlonon, némi ürességet éreztem, mert úgy kezdtem el a pihenő utáni edzésmunkát, hogy nem tudtam még, mi lesz a tavaszi célverseny. Most viszont a viadal vége után, de a hazaúton már teljesen biztosan megfogalmazódott bennem, hogy nem keresgélek másik célt. Nekem a Spartathlon továbbra is akkora élményt ad, hogy már most is az áll a középpontban. A családtagjaim és a barátaim féltenek, és azt kérdezik tőlem, miért kockáztatok, hiszen legközelebb esetleg nem is tudok a dobogóra állni. Én erre mindig azt mondom, a legnehezebb utat választom, ismét visszatérek, és megpróbálom kihozni magamból a legjobbat. A saját legjobb időmet szeretném megdönteni. Hatalmas lelkesedés fűt, fejlődni akarok.

Szóval már most a Spartathlonra készül?

Ez motivál, de azért ez őszi verseny, márpedig évente két nagyobb, kétszáz kilométer feletti viadalon szoktam indulni, így tavasszal Franciaországban állok rajthoz. A kétszázhuszonkét kilométeres távon négyezer-hatszáz méter a szintkülönbség, eljutunk az Alpok lábához, felmegyünk a hóhatárig. Izgalmas kihívás lesz, mert általában olyan versenyeken futok, amelyet már mások elmondásából ismerek.

Ez teljesen új lesz?

Igen, most mi leszünk a „felfedezők” Simonyi Balázzsal, mert még nem indult előttünk magyar futó, akit kikérdezhetnénk.

Szóval már nézegetem a videókat a helyszínről, például, hogy milyen településeken futunk. Szeretem, hogy új helyszíneket ismerek meg, és hiába vagyok biztonsági ember, jó lesz ezúttal felfedezni valamit.

Ráadásul a szervezők meghívták az orosz Irina Maszanovát is, akit a Spartathlonon kétszázhuszonhét kilométernél sikerült megelőznöm. Szóval jó kis verseny lesz. Fiatal és nagyon gyors lány, ezért előfordulhat, hogy ezúttal ő lesz a jobb, de azért mindent megteszek én is.

fotók: Tumbász Hédi és Maráz Zsuzsanna/archív

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.