Márpedig a kihívások szükségesek!

Blogszörfösünk már a közeljövőt tervezi, és mint sokan mások, ő is egyre többet álmodozik olyan versenyekről, amelyeken szívesen részt venne a nyáron és persze az ősszel is.

Örömmel látom, egyre több futóbejegyzés készül, ami annak tudható be, hogy kezd visszatérni a normális sportélet! Akik versenyekre készülnek, azoknak még pluszizgalmat okoz, hogy egész pontosan nem lehet tudni, mely elhalasztott versenyeket rendezik meg és mikor, az ezekkel kapcsolatos információk folyamatosan szivárognak. Ami nálam tuti, az az Ultrabalaton, és talán a NightRun, de korábban kinéztem egy-két vidéki terepes versenyt, ezeket még nem tudom, mikor írják ki újra.

A Napfelkelte félmaratonin egyszer biztos részt veszek majd, mint ahogy egy tihanyi versenyen is, mert imádom a környéket!

Az is feltűnt, hogy elég sokan megsérültek az elmúlt időszakban, én szerencsére már a vége felé járok. Ez nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy a járvány alatt nem úgy, és nem annyit edzettünk, mint korábban, most pedig az ember meg akarja váltani a világot, de a szervezete nincs erre felkészülve. Nem baj, ezeken az amatőr hibákon is túl leszünk, és jönnek az örömteli nyári futások!

 

GYEREFUTNI.BLOG.HU

Krátky Egon két bejegyzéssel is megörvendeztet minket, mindkettő hasznos és érdekes. Az egyik téma a futómozgás fejlesztésével foglalkozik. Ha több időm lenne, ami sajnos nincs, ez az egyik, amivel komolyabban elkezdenék foglalkozni. Nagyon hervasztó, amikor visszanézem magam, és látom a kifelé csámpázó „futótechnikámat”, pedig ebből futás közben semmit sem érzek, valószínűleg így vagyok stabil, közben pedig azt hiszem, szépen futok, pedig nagyon nem.

Egon szerint ehhez elengedhetetlen az edző, és ebben nyilván igaza is van, ezen magunktól nem tudunk változtatni.

A másik írás azért is született, mert tanácsot kértek Egontól azzal kapcsolatban, hogy futás közben, érdemes-e fehérjét fogyasztani.

 

CHICKENLEGS

Érdemes a ChickenLegs anyagait figyelni, mert nagyon hasznos tippeket kaphatunk futással, edzéssel kapcsolatban! Ebben a videóban is a futótechnikáról van szó, de más jellegű, mint Krátky Egon írásában. Ezek apró trükkök, amiket nem nehéz elsajátítani, viszont nagyban segíthetik az edzésmunkánkat.

 

BARATRUNNING.COM

Hogy ne csak komoly edzésmunkáról, teljesítménybeszámolóról essék mindig szó, íme egy összeállítás Barát Gabi edzőtől, amelyben összegyűjtötte a legjobb visszajelzéseket, amiket a tanítványaitól kapott. Nagyon őszinték és nagyon viccesek!

 

SZUFLAVEDER.HU

A szerző térdműtéten esett át, emiatt fokozatosan tér vissza a sportéletbe, ráadásul a sarkában makacs csonthártyagyulladás is kialakult. Ennek kezelésére kapott szteroidinjekciót (igen, a sarkába), a jelek szerint ez hatásosnak bizonyult. Hat hónap kihagyás után nem könnyű újrakezdeni a futóedzéseket, ennek ellenére már terepen is kipróbálta magát!

 

WITHOUTCATARSIS.BLOG.HU

Az öt kilométeres virtuális futóverseny pont jókor jött a szerzőnek, hogy kizökkentse a motiválatlanságból, és annyira jól sikerült, hogy eldöntötte, a későbbiekben is indul majd ezen a távon! Mondjuk, a blogban olvasható igencsak szép időeredménnyel érthető, hogy kedvet kapott a rövidebb távokhoz is!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Track a vége, fuss el véle!

KREMLICZA LEVENTE

Meghívást kaptam a Groove Trails, Nyakas-kör nevű instant futóteljesítésre, ami kellemes, huszonöt kilométeres útvonal Biatorbágy környékén. A GeoGo nevű webes alkalmazással lehet teljesíteni, így még QR-kódokat sem kell beolvasni hozzá, jár érte szép érem, amit az egyik helyi cukrászdában lehet átvenni. Vasárnap kellemesen fülledt melegben indultam el a körre, az órára nem raktam fel az útvonalat, csak a telefonomra. Ez óriási hiba volt, az első hét kilométeren vagy háromszor tévedtem el, egyszer olyan „dzsindzsába” keveredve, hogy azt hittem sosem jövök ki.

 

Aztán a Nyakas-kő különleges sziklái és a panoráma kicsit feldobta a kedvem, de aztán ismét jöttek a hiányos jelzésekkel teli részek, a fülledt erdei szakaszok, és ez elégé elvette a kedvem a futástól. A végére már alig haladtam, mert folyton a telefonomat kellett néznem, hogy jó irányba megyek-e. Így kissé lassú lett a tempó, a végére szomjan is haltam egy kicsit, de legalább megtanultam, teljesen ismeretlen terepen mindenképp az órámra is rakjam fel a tracket, ha már ilyen okos kütyüm van. Egyébként maga a kör kifejezetten jó, izgalmas, futható tereppel és szép helyekkel.

Indulás előtt érdemes elolvasni a tudnivalókat, az útvonal pedig biztosan legyen az órán és térképen, illetve térképes applikáción is nézzük jól át. Melegben egy liter folyadékra bőven szükség lehet, a vízvételi lehetőségek szerények.

A szervezők tervezik a jelzések bővítését, újabbak felfestését, már csak az engedélyekre várnak, de addig is érdemes lehet elmenni egy körre a Nyakas-körre.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.