Futás után MU-futballistákat tesztel

A korábban világversenyeken szereplő, továbbra is atletizáló 35 éves Tom Lancashire hétről hétre gyermekkori álmait éli meg, hiszen a koronavírus-tesztelés egyik irányítójaként találkozik kedvenceivel, a Manchester United futballistáival.

Tom Lancashire nem ismeretlen az atlétika világában, hiszen a most 35 éves futó a 2003-as tamperei junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett 1500 méteren, később szerepelt junior-világbajnokságon is. Az Egyesült Államokban tanult, indult felnőtt-vb-n és Eb-n, a Nemzetközösségi Játékokon képviselhette Angliát, és ott lehetett a pekingi olimpián is.

Bár Lancashire továbbra is atletizál, sőt az idén 5000 méteren vagy 3000 méter akadályon szeretne bekerülni a brit válogatottba, a neves Athletics Weekly most mégsem ennek apropóján közölt róla cikket, hanem mert a Premier League, azaz az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság játékosainak koronavírus-tesztelésében vesz rész, a folyamat egyik operatív vezetője a Preneticsnél.

A cég korábban genetikai tesztelésekkel foglalkozott, ám a koronavírus-járvány kitörésekor gyorsan váltott, így most Lancashire például a Liverpoollal, a Chelsea-vel vagy éppen a szívének oly kedves Manchester Uniteddel áll kapcsolatban.

A futó a pandémia előtt egyébként a céghez kapcsoló DNAfitnél volt egészség- és fitnesztanácsadó, és ahogyan a cikk kiemeli, a csapat tagja a pekingi játékokon bronzérmes 400-as futó, Andrew Steele vagy az 1500 m-en vb-ezüstérmes Hannah England is.

No de vissza Lancashire-hez, aki – bármilyen furcsán hangzik is – szinte gyermekkori álmait éli meg. Kiskora óta MU-rajongó, szóval néha meg kell csípnie magát, hogy tényleg heti kétszer találkozhat az összes játékossal és a stábtaggal. Persze a munkában nem viselkedik rajongóként, eszébe semmi jut aláírást vagy szelfit kérni a kedvencektől.

Ami a futókarrierjét illeti, úgy tervezte, hogy a tavalyi lesz az utolsó idénye, ám a sok változás miatt az ő tervei is átalakultak, és edzésben maradt. Az akadályfutással szemez, amelyhez minimális tapasztalatot adhat, hogy gyerekkorában 400 gáton is versenyzett. „Igaz, a vízbe ugrást még nem próbáltam.”

A brit mezőny 1500-on még akkor is nagyon erős lenne, ha a topformájában sportolna, ezért inkább öt kilométerre edz, valamint gyakorol az akadályfutásra. Persze nem akar tiszteletlen lenni a műfaj képviselőivel, ám bízik benne, hogy képes lehet felvenni velük a versenyt.

Eközben továbbra is a koronavírus-tesztelésben dolgozik, és hetente kedvenceivel találkozik.

Fotók: GettyImages

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.