Nyolcezer futót várnak a Vivicittára

Csaknem 700 településről várnak résztvevőket Budapesten a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az előző öt versenyen átlagban 29 ezren neveztek, ám ezúttal hiányozni fognak az iskolások és a külföldről érkezők. A résztvevők 99.9 százaléka így magyar lesz, a hangulat viszont – a remények szerint – mit sem változik. Hozzátette, csaknem 700 magyar településről érkeznek futók, a nők aránya pedig folyamatosan nő, és már eléri a 48 százalékot.

A futófesztivál szombaton 9 órakor a 7 kilométeres Telekom Midicittával indul a Margitszigeten, a Schulek Frigyes sétányról.

Vasárnap 8 órakor lesz a félmaratoni és a váltók rajtja, míg a 10 kilométeres Telekom Vivicittá pontban délben startol.

A versenyigazgató tájékoztatása szerint a fővárosban zajló felújítások miatt az útvonal ezúttal nem érinti a pesti rakpartot és a Lánchidat, így a félmaratoni végig a budai oldalon halad, és most is átmegy az Alagúton.

Ami viszont nem változik, az a jótékonykodás. Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a telekommunikációs cég kétmillió forinttal támogatja a Suhanj! Alapítványt. Ehhez hozzájön még a nevezési díjakból összegyűlő, valamint a 200 rajthoz álló Telekom-munkatárs által felajánlott adomány, amely további egymillió forintot tesz ki. Az összeget az ország első akadálymentes és interaktív edzőtermének működtetésére és a közösségi edzések újraindítására használják fel.

Szabó Melinda kitért arra is, hogy az idei verseny újdonsága a Telekom Összefutó Show lesz, amelynek keretében tíz híresség – köztük Kovács Patrícia, Tatár Csilla, Puskás Peti és Lakatos Márk – közösen, egy-egy kilométer teljesítésével ünnepli, hogy ismét van mód a futásra.

A sajtótájékoztatón Thuróczy Bertalan, a Futni, hinni, élni című könyv szerzője arról beszélt, hogy a rosszindulatú daganat legyőzése után a futás miként segített neki a lelki felépülésben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.