Otthoni futás a beteg gyermekekért

Több külföldi kezdeményezéshez hasonlóan a Gyermekgyógyítók csapata is online futóversenyt rendez, a május 9-én és 10-én sorra kerülő eseményhez amatőrök és hobbifutók is csatlakozhatnak.

Tekintettel a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetre, május 9-én és 10-én online futóversenyt rendez a Gyermekgyógyítók csapata. Több ezer profi és hobbifutónak jelent nehézséget, hogy elmaradnak a hónapok óta várt versenyek – a kezdeményezéssel egyrészt nekik próbálnak segíteni, de talán ennél is fontosabb, hogy az összefogás révén futónagykövetként bárki otthon segíthet a daganatos gyermekeken.

Ráadásul nem kell tapasztalt futónak lenni, teljesen kezdő is az ügy mellé állhat. Nincs más teendője, mint feltölteni egy képet vagy rövid videót az otthoni futóedzéséről, majd megkérni az ismerősöket: ha tetszik és fontosnak tartják, segítsenek, azaz küldjenek egy ötszáz forintos adomány SMS-t a Gyermekgyógyítóknak a 13600-as telefonszámra, a 49-es szám beírásával.

„Bárki jelentkezhet. Ez a tavasz a futókat is nagy nehézség elé állította, és nehéz helyzetbe kerültek azok az alapítványok is, amelyek ezeken a futóversenyeken tudtak adományokat gyűjteni – mondta a Csupasportnak Táboriné Soós Krisztina szervező. – Próbáltuk összekötni a kellemeset a hasznossal, ezzel is segítve a gyerekeknek. Nem gondolkodtunk azon, hogy bármilyen formában vagy kategóriában győzteseket hirdetünk, de a legkreatívabb, legötletesebb videókat természetesen megosztjuk. Most nem a versenyzés, nem a sportérték az elsődleges, mindenki annyit fut, amennyit szeretne, vagy amennyit bír.”

Akár az is elegendő, ha egyszer körbefutjuk a franciaágyat vagy a konyhaasztalt, de a futópadon vagy az erkélyen félmaratoni távot is lehet teljesíteni. A futok.hu oldalon bárki regisztrálhat, s bár ez nem feltétele az „indulásnak”, a szervezőknek fontos, hogy nagyjából lássák, mennyien csatlakoznak a kezdeményezéshez, emellett a regisztrált versenyzőknek rajtszámot is küldenek, amelyet kinyomtathatnak maguknak az otthoni versenyre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.