Pénteki edzés: fuss, pihenj, fuss, pihenj!

Ultrabalaton-felkészítő futást tart a Pomázi Futó Bajnokok SE, amely szervezésében pénteken lehet az Omszki-tó körül futni, és hangolódni a május 10–12. közötti megméretésre.

Öt éve került sor először az Omszki-tó körüli felkészítő futásra, igaz, akkor még egy csak ötfős csapat futott, hogy ezzel is segítsége a megfelelő felkészülést az Ultrabalatonra, egyúttal modellezze azt, mi várhat a futókra. Egy évvel később pedig már harmincan vettek részt az eseményen, amelyet akkor már a Pomázi Futó Bajnokok SE szervezett, hiszen időközben létrejött az egyesület. Idén sem marad el a próbatétel.

A megméretésre április 19-én, (nagy)pénteken kerül sor, reggel 9-től 18 óráig, amelynek keretén belül felváltva futnak, illetve pihennek egy-egy órát a résztvevők. Alapesetben 10 kilométert kell futni óránként, de a kiírás szerint mindenki akkora távot teljesít, amihez kedve és ereje van. Amennyiben valaki végigfutja a 10 kilométereket, akkor a nap végén 50-nél áll meg a számláló.

A szervezők előzetesen hitelesítették a pályát, 1.67 kilométer egy-egy kör a tónál, ami azért is volt fontos, mert május 1-jén ott rendezik az 50 kilométeres magyar bajnokságot.

„A verseny során mindenki átérezheti és kipróbálhatja, hogy mi vár rá az Ultrabalaton, és tesztelheti, milyen kihívásnak kell megfelelnie – kezdte Sallai Zsuzsanna, az egyesület elnöke. – Mindig azt szoktam mondani az embereknek, amikor végül teljesítik a távot, hogy ebből is látszik, többre képesek, mint azt előzetesen gondolnák. A nap során pedig nemcsak futunk, hanem mesélek a történetemről, az élményeimről.”

Sallai Zsuzsanna története pedig valóban példaértékű, hiszen 13 évesen szívműtéten esett át, 40 éves koráig nem is sportolhatott, sőt kilencszer élesztették újra. Majd az életmódváltást követően elkezdett mozogni, és tudatos munkával, kitartással eljutott odáig, hogy most már ultrafutónak mondhatja magát, történetét pedig mindenki számára példaként lehet állítani, hogy bármilyen nehézségből talpra lehet állni, ha megvan a megfelelő akarat hozzá – Sallai Zsuzsanna például hat héttel a mellrák-műtétje után futott a múlt hétvégi Vivicittán, az Ultrabalatonon pedig párosban indul majd.

A pénteki felkészítő futás 9 órakor kezdődik, majd 11, 13, 15, és 17 órakor lehet nekivágni az újabb és újabb 10 kilométereknek. Az eseményen a részvétel ingyenes, a frissítésről mindenkinek magának kell gondoskodnia, a szervezők pedig jelezték, érdemes hozni pokrócot, polifomot, váltó ruhát, ami jól jön a pihenéssel töltött órák során.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.