BOGI BLOGJA

BOGI BLOGJA Pötyi – a fehér pöttyös az igazi!

Huss, eltelt egy hét, és ismét itt van Bogi blogja! A Spartathlon-indulást feszegető téma után a futófelszerelés ikonikus darabjáról lesz szó, egy pettyes fejkendőről, Pötyiről, akit Bogi férjül is venne.

Üdvözöllek dicső lovag,

szép a kendőd, szép a lovad!

Féltékeny vagyok. Azon okból kifolyólag, hogy ha egy futótárssal találkozom, az üdvözlés után gyakran a második kérdés, hát Pötyit hol hagytam, én meg magyarázkodhatok, hogy épp a mosógépben van, olykor eltűnik a kecóban, majd felbukkan. De Pötyi hosszú évek szolgálatai után végül kiérdemelte azt a pozíciót, hogy csak versenyekre viszem magammal. Sok örömöt és nehézséget éltünk át már együtt. Hűséges társam, sosem pofázik vissza, ha éppen anyázom, szidom a világot, és az sem zavarja, ha facsarni lehet belőle a verítéket. Ő az én néma Pom-Pomom a fejemen, és ha a fejem olykor beazonosíthatatlan formát is ölt, Pötyi mindig tartja a formáját, és ő alapján lőnek be a döcögés során.

A fejkendő-kollekcióm legidősebb és legmegbecsültebb tagja. Ha Japánban élnék, férjül venném, ott úgysem érdekelné a kutyát sem a fétisem.

Ő az, aki mindig tart

Talán már említettem Pötyi történetét, ami voltaképp nincs, mert gőzöm sincs arról, hogyan keveredett hozzám, de vagy tizenöt éve biztos egy légtérben élünk. Az intim zónámba akkor engedtem be, amikor rájöttem, baromira zavar, hogy futás alatt a sérómat a képembe fújja a szél, sapit viszont nem szeretek hordani, mert azt is lefújja a szél – a fejkendővel viszont ilyen gondok nincsenek.

Rettenetes, műszálas anyagával stabil viseletet biztosít, elhárítja az izzadt, csapzott hajszálakat, és idétlen mozgáskultúrámon kívül ő az egyetlen, ami beazonosíthatóvá tesz, még saját magam számára is.

Minden bizonnyal sokunknak megvan a maga kabalája, babonái-rítusai, amelyeket edzések és versenyek előtt, alatt, után hajtunk végre. Gyakorlott ocd-sként nekem, mondjuk, nincs, bár bizonyos holmikat inkább kerülök, másokat előnyben részesítek. Például sose veszek fel olyan pólót, amelyet olyan versenyen kaptam, amit nem fejeztem be, hanem valahova a szekrény mélyébe rejtek – mert azért csak gyűjtöm őket, kidobni nem akarom egyiket sem. Ezért is sorakozik vagy ötven technikai póló a szekrényben, amelyek java részét nem is hordom – vagy az előbb említett ok miatt, vagy mert szar az anyaga, színe és a többi… Hogy a tonnányi pamutpólókról, amelyek még az ősidőkből származnak, már említést se tegyek, igaz, azok megmagyarázhatatlan okból kifolyólag el is tűntek, ami valahol fáj, mert minden egyes póló olyan volt nekem, mint egy bejegyzés az emlékkönyvbe, hogy szentimentális húrokat is megpendítsek. Ott volt, „asszem”, a 2005-ös ötvenes országos bajnokságról – amelyen váltóban vettem részt – származó póló, igaz, több lyuk volt már rajta, mint anyag; de épp ez adta meg a báját.

A legbecsesebb mégis a fejkendőgyűjtemény. Bár nem olyan bőséges, mint a pólóké, jobban ragaszkodom hozzájuk, és igyekszem bővíteni a kollekciót egy-egy darabbal, anélkül, hogy Pötyi renoméja csökkenjen.

Utólag visszaolvasva kicsit kezdek aggódni a pszichés állapotom miatt, miután megnéztem néhány részt a TLC Horders című sorozatából – de kartondobozokat, használhatatlan zongorákat, macskákat még nem gyűjtök. Szóval, talán megúsznám ideg-összeroppanás nélkül, ha meg kellene válnom textilipari termékgyűjteményem darabjaitól, bár ebben nem vagyok olyan biztos.

Van varázsalsógatyád?

Visszatérve a szokásokhoz, tényleg kíváncsi vagyok, kinek milyen rigolyája van futásügyileg. Tudom, ezek a fajta rítusok egyfajta talmi biztonságérzetet nyújtanak, akárcsak egy vizsga vagy egyéb erősen stresszes szitu előtt. Irigylem is azt, akinek nincs semmi ilyesmije, és nem kell elrohannia egy-egy verseny előtt a klotyóra háromszor cifrafosás ürügyén. Nekem is volt már olyan versenyem, amelyen Pötyi nélkül indultam el (mert éppen megint eltűnt valahol a gardrób fekete lyukában), és erős diszkomfortérzet kerített hatalmába, holott tudtam, hogy igazából semmi jelentősége, mert voltam már vele olyan versenyen is, amit megszívtam. Szóval, Pötyi nem a siker garanciája, mégis cipelem magammal.

Mivel eléggé aszociális vagyok, nem végeztem felmérést arról, kinek mi a jól bevált szokása, illetve akad-e olyan ruhadarab, amelyet mindenképp viselnie kell egy-egy verseny alatt. És most nem a kötelezően előírt szponzoros cuccokra gondolok, hanem a varázsalsógatyára, zoknira, cicanacira, plüsscickányra, vagy éppen háromszor meg kell fordulnia az óramutató járásával megegyező irányba rajt előtt.

Versenyre specializált alsóneműm amúgy nekem is volt, de nem ráruházott hatalmánál fogva viseltem, hanem azért, mert kényelmes volt. Legalábbis egy ideig, aztán ugyanúgy feltörte a hátsómat, hogy ott már nem segített se vazelin, se Reparon. Tiszta Harry Potter már, de ott sincs ennyi Hókuszpók-cucc, nem beszélve a már bizonyított izotóniás százfűlé-főzetről, amelynek helyes kotyvasztásával a lábad, helytelennel a bélrendszered iramodik meg. Persze ez már egy másik história, de valahogy mindig kilyukadok a kedvenc témámnál, a salakanyag kibocsátásánál.

P. S. Pötyi legközelebbi nyilvános felbukkanásának időpontja még kérdéses, de valamikor tavasszal várható a nagy nap.

 

Vágó Bogi korábbi írásai

Miért indulj a Spartathlonon?

Isiász (antihős-episztola)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.