Télen lassabban futunk, mint nyáron?

A helyzet csalóka, állítják a megkérdezett szakemberek, hiszen bár a több ruha miatt valóban lassabbnak érezhetjük a tempót, a különbség valójában elhanyagolható.

Több cikkünkben is foglalkoztunk már a téli futással, legyen szó akár öltözködésről, akár motivációról, de nagy kérdés: vajon télen lassabban futunk? Egyáltalán törvényszerű, hogy a hőmérséklet csökkenésével a tempó is csekélyebb lesz, majd ahogy jön a tavasz, ismét gyorsabban futunk?

„Ilyen szempontból hasonlít egymáshoz a nagy meleg és a nagy hideg, hiszen mindkettőre jellemző, hogy több energiát igényel a szervezet, ha ugyanolyan szintű teljesítményt szeretnénk elérni – kezdte Nagy István erőnléti edző, a Budapest Honvéd futballcsapatánál dolgozó szakember. – A labdarúgóknak például a mérkőzések félidejében energiazselét adunk, hiszen ilyenkor gyorsan felszívódó tápanyag kell. De hasonló a helyzet, amikor maratoni távon futunk – a frissítéseknél ott is jellemző az energiazselé, az izotóniás ital, a lényeg az, hogy figyeljünk az energiaellátásra.”

Ezek alapján tehát semmi akadálya sincs annak, hogy ugyanazt a tempót fussuk februárban, amit, mondjuk, az ősszel is futottunk (persze ha jeges az út, az más helyzet, hiszen akkor az útviszonyok lassítanak minket, nem a hideg), inkább az a fontos, hogy figyeljünk az alapvető dolgokra.

Az energia pótlása mellett a folyadékbevitel is hangsúlyos, s noha télen előfordulhat, hogy nem érezzük magunkat annyira szomjasnak, ugyanúgy figyelni kell rá.

„Persze nem arról van szó, hogy magunkba öntünk egy üveg vizet, hanem folyamatosan kell pótolni a folyadékot. Azt szoktuk mondani, hogy ha például egy edzéssel egy kilót veszít valaki, akkor egy liter folyadékra van szüksége. És itt nemcsak a vízről beszélünk, hanem az izotóniás italokról is, hiszen azok is fontosak a sportolóknál” – tette hozzá Nagy István.

Ettől függetlenül persze sokakban felvetődhet a kérdés, hogy akkor mégis miért fut a többség télen lassabban. Erre van egy egyszerű válasz: a futóknál ez az alapozó időszak, ezért lassabb a tempó.

„Télen a lassabb, nyugisabb futás a jellemző. Ha megfelelően vagyunk felöltözve, a hideg levegőben az arcunkon keresztül leadott hőmennyiség, illetve a többletruha növeli az energiaszintet, de egyik sem vészes” – mondta Lőrincz Olivér, az egyik legismertebb magyar ultrafutóedző.

Vagyis ha nem alapozunk, csak a magunk örömére futunk, akkor valóban képesek lehetünk a többi évszakhoz hasonló tempóra – főleg a mostani februárban, a napsütéses időben.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.