Tizenhat éves rekord dőlt meg Svájcban

A spanyol Kílian Jornet ismét bizonyította, miért a világ egyik legjobb ultrafutója, mindeközben felesége nyugodtan, de elszántan edz, hogy a szülés után visszanyerje régi formáját.

A spanyol Kílian Jornet, a világ egyik legjobb ultrafutója 16 éves rekordot döntött meg Svájcban, ráadásul nem néhány tizedmásodperccel, hanem több mint három perccel futott jobb időt a korábbi csúcstartónál.

A Sierre–Zinal 31 kilométeres (2200 méter szintemelkedésű) távot 2 óra 25 perc 35 másodperc alatt teljesítette, s átadta a múltnak az új-zélandi Jonathan Wyatt 2:29:12-es rekordját, amelyet 2003-ban állított fel.

Kilencedik alkalommal indult a versenyen, s rekordot jelentő hetedik győzelmét aratta. Ezt megelőzően 2009-ben, 2010-ben, 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben és tavaly szakította át elsőként a célszalagot.

„Az idén kevesebb versenyen indultam, és több időm maradt edzésre. Elégedettséggel tölt el, hogy évről évre jobban teljesítek, álomszerű, hogy a kilencedik alkalommal összejött a rekorddöntés” – mondta Kílian Jornet, aki legközelebb augusztus 25-én indul a coloradói Pikes Peak versenyen.

Időközben felesége, a márciusban első gyermeküknek életet adó Emelie Forsberg is kezd visszatérni a sportos hétköznapokba, de tudja, mekkora felelőtlenség lenne, ha néhány hónappal szülés után elkezdené feszegetni a határait.

 

A házaspár a sportos életmód híve, és szülése után Emelie Forsberg is hamarosan visszatér.

 

„A szülés kemény és fájdalmas volt, de tudtam, ha lefutottam száz mérföldet, ezt is végigcsinálom. A várandóság alatt nagy változáson ment át a szervezetem, időnként lassúnak és nehézkesnek éreztem magam, és néha elfogott a kétség, vajon leszek-e valaha olyan gyors, mint előtte. Nem sokkal szülés utána lassan elkezdtem edzeni, de nem feszegetem a határaimat, inkább kis lépésenként haladok. Rossz taktika lenne, ha a kelleténél gyorsabban vissza akarnám nyerni a formámat, és emiatt megsérülnék. Nyugodtan, napról napra haladok, imádok futni, imádok síelni, s mindent megteszek, hogy formába kerüljek” – tette hozzá a svéd sportolónő.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.