Túl az 500 kilométeren: remek csapat!

Bár havi szinten csaknem kétszáz kilométert kellett futnia annak, aki már júliusban fel akart kerülni honlapunk dicsőségfalára, sokan teljesítették a kihívást. Volt, aki Svájc, más a Spartathlon, a pesti félmaraton vagy a csodás órák kedvéért futott.

Hamarosan értékes nyereményeket sorsolunk ki júliusi teljesítőink között, aki pedig most csatlakozna a kihíváshoz, itt minden hasznos információt megtalál. Természetesen augusztusban is várjuk olvasóink jelentkezését, akik lefutották az 500 kilométert – most már hónapról hónapra könnyebb lesz teljesíteni a kihívást.

Első jelentkezőinket, Kalamász Zsanettet és Varga Évát nemrég hosszabban is bemutattuk. Július közepén Bodó Tímea és Hajnády Margó is jelezte, már zsebben az 500 kilométer. Hamarosan az urak is belelendültek, Vincze András „hivatali kötelességből”, Györgyi Gábor a svájci ultrára történő felkészülése részeként, Sápi Balázs János, akiről korábban már írtunk, spártai útja reményében teljesítette a kihívást. Állandó blogírónknak, a korábbi válogatott futballista Dombi Tibornak sem okozott gondot a teljesítés, majd Kelemen Anett is megírta, neki a futás jelentette a talpra állást. A hónap utolsó napján Krizsanyik Andrea jelezte, neki is megvan az 500. Gratulálunk valamennyi győztesünknek!

Bodó Tímea (Gödöllő)

Négy gyermekem van, egy éve futok. A rabja lettem. A Bátor Tábor Élménykülönítményének tagja vagyok. Mostanra már edzői segítséggel készülök az első maratonimra, illetve jövő májusban trióban teljesítjük az Ultrabalatont. Havi 200 km felett futok, így bátran kijelenthetem, hogy az 500 km teljesítve.

 

 

Dombi Tibor (Debrecen)

Régen a futballpályán a sprintekre kellett figyelnem, jó ideje azonban már hosszabb távokat futok. A május eleje óta eltelt két és fél hónap alatt mintegy 580 kilométert futottam, főleg hajnalban, hiszen az a kedvencem, és próbálom úgy alakítani, hogy az ötven kilométer minden héten meglegyen. A bécsi maratonin egy perccel kicsúsztam a tervezett 3:30-ból, a cél az, hogy egyszer ez az idő összejöjjön.

 

Györgyi Gábor (Budakalász)

Körülbelül öt-hat éve kezdtem futni. Mivel nagyon szeretem a természetet, futásaim kevés kivételtől eltekintve terepfutást jelentenek. Ekkor igazán friss levegőn vagyok, távol a zajtól, forgalomtól, élvezhetem a kilátást, az erdőt, a növényeket, néha állatokkal is találkozom, ráadásul a terepfutás mindig változatos. Ha igazán hosszú ultrát fut az ember, akkor már hullámvölgyekkel, különböző nehézségekkel is meg kell küzdeni, amelyek mind nagyobb élménnyé és értékké tesznek egy ilyen teljesítést. Most épp az augusztus közepi terepultra, a Swiss Alps 100-ra (160 km + 9650 m szint) való felkészülés vége felé járok. Akár 100 km feletti terepfutóversenyeken is végigviszek magammal GoPro kamerát, hogy a felvételekből készült videók segítségével megoszthassam, átadhassam a versenyek gyönyörűségét, a teljesítés élményeit.

 

Hajnády Margó (Paks)

Hat éve kezdtem el futni, sok más sportot kipróbálva talán ez a sport, amely a legközelebb áll a szívemhez. Abszolút hobbifutóként kezdtem, mára már a harmadik versenyemre készülök. A tavasszal teljesítettem a Vivicitta 21 km egyéni távját, és készülök az őszi WizzAir félmaraton úgyszintén 21 km-es egyéni távjára. Tehát ez az évem a félmaratoni felkészülések jegyében telik. Mottóm: 56 évesen is éld az álmaidat, hiszen minden fejben dől el, de a szíved visz tovább.

 

 

 

Kalamász Zsanett (Eger)

Sosem szerettem futni, de mára megkedveltem. Szeretek kint lenni a szabadban, feltölt a táj, a környezet. Nincs olyan út, amelyre ne futócipőben indulnék, hiszen csodás dolog bejárni a természetet.

 

 

Kelemen Anett (Pilisvörösvár)

Négy éve futok, a futás mára az életem részévé vált. Tulajdonképpen a futás húzott ki a gödörből 2015-ben. Akkor nem bírtam lábra állni a kéthetes mélyaltatás után az intenzíven. Ott eldöntöttem, új életet kezdek. Főleg terepen futok, ebben az évben eddig több mint 3500 kilométert gyűjtöttem, tavaly ez 5300 felett volt. 2017 májusa óta futok ultratávokat. Amire a legbüszkébb vagyok: két Balaton Szupermaraton egyéniben, két Piros85, két Mátrabérc, két Vérkör, három 100 kilométer feletti táv (Vadlán 108, Félbalaton 112 km, UTH 112 km). A futás sok mindenre megtanított, és megtanít mind a mai napig. Természetes közegem az erdő, sehol máshol nem érzem magam olyan biztonságban, mint ott.

Krizsanyik Andrea (Salgótarján)

Egy éve futok. Számomra a futás a szabadban, a természetben töltött, kötetlen sportolást jelenti. Edzés közben a szemem az utat figyeli, gondolataimat szabadjára tudom engedni, és teljesen kikapcsol ez a mozgásforma.

 

 

 

 

 

 

 

Sápi Balázs János (Rácalmás)

Május elseje óta július közepéig nagyjából 700 kilométert futottam. Világnézeti okokból futok 2015 óta. Világnézeti okból futni? Igen. A lényeg, hogy nem a futás testkultuszát kívánom erősíteni, hanem a test futás általi uralását, hogy a szellem szabadabban szárnyalhasson. Nos, mivel ez a magyarázat általában kiveri a biztosítékot – hozzáteszem, sajnos –, így futok azért is, hogy példát mutassak. Szükség van a mozgásra. Mondjuk, az ultra talán már túlzás, de ez azért kell, hogy a mozgás fontosságára könnyebb legyen felhívni a figyelmet. Persze ezen kívül sok másra is jó az ultra, ezt viszont csak az ultrafutók érthetik. Spártába szeretnék eljutni, hogy a futással kapcsolatos elképzeléseimet tekintve egy sikeres teljesítéssel feltegyem az i-re a pontot.

 

Varga Éva (Budapest)

Tavaly kezdtem futni, és erre az évre a 2019 km elérését tűztem ki célul – június közepére meglett az első 1000, aminek roppant mód örültem. Két dolog miatt futok: először is mert szeretek enni, másodszor, hogy legyőzzem az „utálok futni” érzést – azt hiszem, sikerült is, annak ellenére, hogy vannak nyögvenyelős, pocsék edzések is. Régebben túráztam, imádom a hegyeket és az erdőt, így adta magát a terepfutás. Az idén a Visegrád trail volt a csúcspont, azt hiszem, ez látszik a mellékelt képen az arcomon. 🙂

 

 

 

Vincze András (Göd)

Írhatom, hivatali kötelességből is észre kellett vennem, hogy a Csupasport „Fussunk 500 kilométert az év végéig” felhívásunk, egyben sportos játékunk abszolút főszereplői a nők. Mondjuk, ezen nem csodálkozom, mert a futás minden kihívását sokkal jobban bírják a hölgyek: kitartóbbak, nem nyafognak, célorientáltak. Ennek szellemében „első férfiúként” ezúton csatlakozom nagy tisztelettel e nagyszerű futótársasághoz, jelezve, hogy a csupasportos kihívás első pillanatától, azaz május elsejétől számolva július 14-ig 504.98 kilométert teljesítettem. Ha ez így megy tovább, akkor – a 2019-es edzések és versenyek eddigi átlaga alapján – december 31-ig meglehet a 3000 kilométer is. Klassz szám, tetszik – futok is utána!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.