Új táv a Szénás Körön

A korlátozásokat betartva, de ismét megrendezik a Szénás Kör születésnapját. Perl Gergő főszervező arról is beszélt, hogy a megújulás jegyében egy rövidebb, 16 kilométeres távot is kiírtak.

„Mondják a futók, ha nem jártál a Szénáson, nem voltál sehol” – jegyezte meg némi büszkeséggel a hangjában Perl Gergő, a Szénár Kör megálmodója, avagy az egyre több instant kör mellett is nagy presztízsnek örvend a Budai- és Pilis-hegységben található útvonal.

A gyakorlatilag betegágyon, nyaki gerincsérvből történő lábadozás során megszületett Szénás Kör immár a harmadik születésnapját „ünnepli”, ennek örömére június 6-án ismét összegyűlnek a teljesítők.

 

A solymári Szarkavár is része a Budai-hegységnek. Fotó: MTI

 

„Először nagyjából háromszáz emberrel egy iskola udvarán, egész napos találkozóval, evészet-ivászattal, no meg teljesítésekkel ünnepeltünk – kezdte a főszervező. – Most viszont – akárcsak tavaly – jóval kötöttebbek a lehetőségek, így aztán családiasabb lesz a stílus és a hangulat, ám ahogyan az elmúlt évben Bajnokok futása néven, ezúttal Rekorderek futása, avagy Kapj el ha tudsz! néven ismét megrendezzük a különleges futamot.”

Az izgalmasnak ígérkező futás így fest: a két táv, a 31 és 75 km rekordereit nemenként állítják párba. Azaz a nőknél Tiricz Irén (31 km) és Németh Dóra (75 km), míg a férfiaknál a maratonista Jenkei Péter és Czövek András alkot egy egységet. Az a terv, hogy a lányok 10 órakor indulnak, míg a fiúk annyi idővel utánuk, amennyivel gyorsabban szeretnének célba érni. (Ez a tervek szerint 2:50-es és 2:20-as futást jelent.) Tulajdonképpen az a cél, hogy nagyjából egyszerre érjenek célba. Sejthető, hogy a rövid távosok tempója miatt a hosszú táv specialistái alaposan meg fognak izzadni.

„Ez mindenkinek nagy élmény. Tavaly Belus Tamás is szerepelt, azóta is meséli, micsoda élményt jelentett neki Jenkei Petivel futni.”

De nemcsak ez a friss hír a Szénás Körrel kapcsolatban… A klasszikus 31 kilométeres, a hosszabb 75 kilométeres és a családi túrát jelentő 11 kilométeres kör mellett kiírták a 16 kilométeres fél kört, amelyre már lehet nevezni. Ráadásul éppen a napokban mutatták be a szép új érmet, amely három az egyben medália: a Szénás Kör logójául is szolgáló pilisi len jellegzetes virága, érem és hűtőmágnes is – tisztelegve az egyik futótárs előtt, aki korábban nagyjából 1200, saját készítésű hűtőmágnest ajándékozott a teljesítőknek. Szokás szerint az első teljesítés után bronz-, a másodikat követően ezüst-, a harmadik után aranyszínű érem jár.

 

Tiricz Irén is részt vesz a júniusi versenyen

 

„Sokan várták már ezt a távot, amely könnyebben teljesíthető azoknak is, akik kocognak, vagy rövidebb távokon túráznak. Részben tehát a közönség igényeire reagáltunk, részben újdonsággal akartunk előállni, hogy még szélesebb réteget érjünk el. Anno, mielőtt meghirdettük a harmincegy kilométeres távval a Szénás Kört, két másik, hosszabb távú instant kör működött. A rövidebb távval sikerült sokakat megszólítani, mondták is azóta, hogy iparágat teremtettünk itthon, mert annyi hasonló jött létre ezt követően. Jó érzés visszagondolni rá.”

A Szénás Körön az elmúlt időszakban – a koronavírus-járvány kihívásai miatt – valamelyest háttérbe szorult az egyébként mindig is központi szerepet kapó jótékonykodás (például Lubics Szilviával gyermekmentő szolgálatnak gyűjtöttek), ám a folytatásban ez ismét hangsúlyt kap.

Címlapfotó: MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.