Van az a pénz? – ilyen itt nem létezik

Akár tízezres nagyságrendű is lehet a Garminnal futó sportolók száma. A cég természetesen az idén is támogatja a korinthosz.hu versenyt, amely tavaly remekül sikerült.

Magyar Pétert kérdeztük, aki a Garmint képviseli a futóversenyeken – a korinthosz.hu-n minden táv első női és férfi teljesítőjének egy Garmin órával is kedveskedtek teljesítményük elismeréséül.

Milyen marketingtevékenységeket végez a Garmin?

A két legfontosabb pillérünk a közösségi média és maga a közösség. Van két nagy létszámú aktív Facebook-csoportunk, ahol a fun-faktor mellett a technikai segítségnyújtás is meghatározó. Igyekszünk az Instagramon is jelen lenni. Ebben nagy segítség az a garminos közösség és támogatott sportolóink, akik kiváló tartalmakkal látnak el minket. Talán mondhatjuk, hogy sportolói körökben a Garmin-családhoz tartozni mostanában trendi. Rengetegen hashtagelnek minket a közösségi médiában, így sokan azt látják, hogy sportoló barátaik maguktól szeretik a márkát, és boldogan posztolják, hogy ők bizony Garminnal futnak. Úgy gondoljuk, hogy ez az indirekt üzenet sokkal erősebb, mint egy milliós bannerkampány egy óriásportál főoldalán.

A közelmúltban indult a GarminArmy, ahol szakemberekkel igyekszünk olyan szolgáltatást adni az edzésmunkához, amely méltó párja az órák tudományának. Másrészt a saját Garmin Patakpart versenyünk mellett több eseményen jelen vagyunk támogatóként.

Miket vagy kiket támogatnak?

A támogatási kört az anyacéggel együtt, az ő irányelveit is figyelembe véve határozzuk meg. A Garmin Team tagjai olyan sportolók, akiket sokan jól ismernek, kedvelnek, és lehetőség szerint a médiamegjelenésük is erős. Fontos, hogy csak olyan sportolókkal dolgozunk együtt, akik tényleg kedvelik és aktívan használják a Garmin eszközöket, tehát a „van az a pénz” kategória nálunk nem létező fogalom. Eddig senkit sem kellett különösebben győzködni. Versenyek terén a kisebb és közepes létszámú eseményeket részesítjük előnyben, ugyanis úgy látjuk, hogy ezek hangulatukat tekintve sokszor barátságosabbak, közvetlenebbek, mint a nagyok, így a róluk készült beszámolók, képek is jobb hatásfokúak.

Milyen együttműködésük van a futóversenyek szervezőivel?

Több versenyen megjelentünk az évek során, és azt hiszem, nem nagyon volt sehol problémánk. A rugalmasság és a pontosan rögzített paraméterek – még ha ellentmondásosnak is tűnik – egyensúlya működni látszik. Második éve dolgozunk együtt a fut.as csapatával, akiket nem nagyon kell bemutatni a hazai futótársadalomnak, és ez az együttműködés bizony hosszú távúnak ígérkezik.

Mekkora a Garmin-futóközösség?

Visszakérdezek: mit értünk Garmin-futóközösség alatt? Ha a Garminnal futó sportolókat, akkor sokezres, akár tízezres nagyságrendű a létszám. Ha a velünk így vagy úgy, például az igen aktív Facebook-csoportokon keresztül kapcsolatban lévőket, akkor három-négyezer. De létezik a már említett GarminArmy névre keresztelt sportközösség, amely egyre több esemény mentén szerveződik, illetve az általunk támogatott Garmin Team Hungary tagjai és persze a teljes csapat legaktívabb tagjai.

Összességében biztosan beszélhetünk néhány száz olyan futóról, akik egy viszonylag szűkebb körnek tekinthetők, versenyeken és egyéb eseményeken ismerősként köszöntik egymást.

Hányan indulnak a Korinthoszon, és ebből kik az egyéniek?

A Korinthosz még viszonylag távol van, de biztos, hogy lesz szabad szemmel látható Garmin-jelenlét.

Hogyan tetszett a tavalyi verseny?

Röviden: nagyon, egyszerűen lenyűgöző volt. A szervezés hozta a szokott profizmust, amit Márkus Öcsi és csapata minden versenyén kínál a futóknak. Az esemény minden pontján – a rajtcsomagok átvételétől a frissítőkön át a záróbankettig – azt éreztük, hogy ezt itt mindenki szereti csinálni, és örömmel van talpon akár napokon át, hogy minden stimmeljen. A versenyt követő bankett is egyedülálló, olyan speciális rangot ad a Korinthosznak, amit sehol máshol nem lehet látni. A Garmin magyar képviseleteként büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen verseny támogatói lehetünk, és így van ezzel „felső kapcsolatunk”, a Garmin Europe is.

Ehhez hozzájárult a professzionális megjelenés a közösségi médiától a versenyzők posztjain át a Korinthosz-filmig és számtalan egyéb apróság.

Mik a jövőbeni együttműködés tervei?

Folytatjuk! 2019-ben is él az együttműködésünk a fut.as csapatával, így a Korinthoszon kívül a legnagyobb bulira vágyó futók körében megkerülhetetlen Borvidéken is ott leszünk, és persze a fut.as egyéb versenyein is felbukkan a Garmin név. Természetesen értékes Garmin-díjakkal is készülünk.

(x)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.