Van edző, vagy nincs edző, ez itt a kérdés!

Írtam már arról, miért jó, ha amatőr futóként edzőt fogadunk, most arról írok, nekem végül miért nincs, pedig volt. Az elmúlt kilenc hónap során megszakadt a kapcsolatom az edzőmmel, ami voltaképpen nem tragédia, de nem is happy end.

A korábban megjelent „Amit a futóedző nyújt” című írásomban már foglalkoztam a témával: edző irányítása mellett vagy anélkül, szabadon fussunk-e? Az, hogy én a magam örömére futok, alapvetően az én „hibám” hiszen nem lehettem az edzők álma: a kiírt tervet általában vagy megcsináltam, vagy nem, és amit megcsináltam, azt sem feltétlenül az utasításokban foglaltak szerint.

Az első mumus: a pulzuskontroll

Korábban sohasem futottam pulzus alapú edzéstervvel, így újdonságként hatott rám, hogy a hatvanperces futás alatt kétszázharmincöt alkalommal csipog a kezemen lévő órám, mert túl alacsony vagy túl magas zónában vagyok. Nyilván ezt is, mint mindent, meg kell szokni. Először is meg kell tanulni felismerni és összhangba hozni a futás érzését és a tényleges, számok alapján mért teljesítményt. Ez a gyakorlatban pulzuskontroll mellett úgy néz ki, hogy a megadott tartományban lévő zónában kell maradni edzés közben.

Félre kell tenni, hogy az adott blokk milyen érzést is vált ki az adott pillanatban, és csak a feladatra kell koncentrálni.

Na, ez volt az, ami nekem nem ment.

Ha jó passzban voltam, azaz jól aludtam, jól is ébredtem, egészségileg és szellemileg is rendben voltam, akkor érzésre kifutottam volna a világból, de a pulzus szigorú tükör, és nagyon becsapós. Mindent jelez, pláne a hajnali futások során: álmatlan éjszakát, munkahelyi stresszt, családi dolgokat, női bajokat. Abban a két-három zónában, amelyet egy átlagos edzésen meg kell tartani, a futó teljes jelen élethelyzete láthatóvá válik a számok nyelvén. És azért elég ritka, hogy mindig, minden tökéletesen klappoljon (tehát perfekt érzés legyen a futás), bármelyik pulzuszónában is kell maradni bármennyi ideig.

S ettől a görcsösségtől, hogy a megadott zónákat meg kell tanulni betartani, valahol elveszett a futás lényege, a szabadság érzése.

Második mumus: időterv

Az órarend pontosságú beosztást sokszor megváltoztathatják a váratlan események, hiszen nem profik vagyunk, akik hivatásszerűen sportolnak, hanem amatőrök, s ezen belül a legfontosabb, hogy hobbifutók. A kedvtelésből végzett sportolást pedig sokszor felülírhatja a fő megélhetési forrás, a határidős munka, a családi ünnep, a váratlan vendég vagy akárki és bármi. Az ilyen ad hoc helyzetekben pedig lehet, hogy a keddre kiírt edzés átkerül csütörtökre vagy a szombati hosszú vasárnapra. Ami viszont az edző szemében tüske lesz – hozzáteszem, teljesen jogosan, hiszen a precízen felépített terv dugába dől.

Más lesz a terhelés, más lesz a regenerációs időszak, és a teljes heti edzésterv borul egy kihagyás vagy csere miatt.

A jelenlegi időbeosztásom és munkáim miatt azonban teljesen tarthatatlan lett ilyen fixen meghatározott keretek mellett edzeni.

Ez persze egyéni probléma. Egyéni céloktól függően. S talán elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez!

Harmadik mumus: mi az, hogy nincs célverseny?

Az edzőnek nyilván a verseny igazolhatja vissza, hogy a futóval jó úton haladnak, és kezd beérni a közös munka gyümölcse.

Azonban mi van akkor, ha a hobbifutónak éppen nincs versenycélja? Sőt, mi van akkor, ha egyáltalán nem akar versenyezni? Márpedig van ilyen!

Megannyi pluszstresszel járnak a versenyek és „adalékaik”, holott az amúgy is stresszes hétköznapi élet mellett nem újabb feszültségekre vágyakozik a futó, hanem csak arra, hogy jókat fusson.

Versenyhelyzet és megméretés nélkül, csak örömből, kedvtelésből, szórakozásból, egészségmegőrzési célból – olyan nem létezik?

A hobbifutót is komolyan veszik?

Alapvetően azért kerestem tavaly edzőt, mert a sérülésem után nem szerettem volna ismét abba a hibába esni, hogy túlhajtom magam, s újra lesérülök. Azonban nem sikerült ráéreznem a pulzuskontroll lényegére. Nem hobbinak, hanem kötelességnek kezdtem érezni a futást, nem sikerült a keddi edzést kedden, a péntekit pénteken végrehajtanom, és nem akartam (sőt, továbbra sem szándékozom) versenyekre járni.

Ez az írás nem kifogáskeresés vagy magyarázkodás – a saját történetem arról, miért nem lett végül edzőm.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.