Világcsúcs a nyolcvanegyedik órával

Hősies csatát hozott nemrég egy Backyard Ultra-verseny Nagy-Britanniában, hiszen két induló is képes volt nyolcvan kört teljesíteni. John Stocker a 81. órában is célba ért, ezzel pedig világrekordot állított fel.

Nemrég alaposan feladta a leckét a világ futóinak – így például a jelenleg a Tihanyban zajló Riska 1 Way Ticket Run indulóinak is – egy brit férfi, John Stocker, aki 81 órán keresztül futott a Kelet-Angliában, Suffolk megyében rendezett Backyard Ultra-versenyen.

Emlékeztetőként: ebben a formátumban óránként kell megtenni azonos távot, 6.7 km-t, és aki a következő óra kezdetén nem tud rajthoz állni, kiesett, míg az győz, aki utoljára a pályán marad. Ha valaki gyorsan célba ér, több ideje marad pihenni és felkészülni a következő órára, mások viszont lassabban haladnak, hogy ne fussák el magukat, és kevesebb időt töltenek a
pályán kívül.

A 41 éves férfi végül 81 egymást követő órában célba ért, és összesen 337 mérföldet, azaz 542 km-t futott az alig három nap alatt, s ezzel jócskán felülmúlta egy belga fogorvos, Karel Sabbe tavaly októberi 75 órás világcsúcsát.

Érdemes megjegyezni, hogy a múlt szombaton kezdődött eseményen a 35 éves Matt Blackburn is a korábbi rekordot túlszárnyalva futott, ő is elindult a 81. órában, de azt a kört már nem tudta befejezni. Stocker ezzel szemben képes volt teljesíteni a távot, s bár 52 perccel a leglassabb körét futotta, ez egyáltalán nem izgatta.

„Azért tettem, hogy megmutassam, többet is elérhetsz – idézte ugyancsak a BBC a felhajtástól kissé megilletődött győztest. – Három gyermekem van, szeretném, ha megértenék, hogy a határok azért vannak, hogy áttörjék őket.”

Sokakhoz hasonlóan a versenyigazgató Lindley Chambers is leborult a sportolók teljesítménye előtt.

„Valami egészen elképesztő, amit a srácok elértek. Tudtam, hogy indulnak kiemelkedő kaliberű emberek, én személy szerint arra számítottam, hogy ötven vagy hatvan kört teljesítünk. Ők azonban túlszárnyalták a várakozásaimat, és messzebbre jutottak, mint bárki, aki ebben a műfajban versenyez.”

Nyitókép: Sue Manhood / facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.