Vízért és hosszabb életért futnak

A versenyen több csapat is indul, amely nemes ügyekért küzd. Futóik pénzt gyűjtenek, hogy hátrányos helyzetű gyermekek otthonaiba beköthessék a vizet, valamint a szervátültetettek hosszabb életet élhessenek.

Május második hétvégéjén kerül megrendezésre a 13. NN Ultrabalaton, hazánk egyik legnépszerűbb futóversenye. A tókerülés 221 kilométeres távját lehet egyénileg vagy csapatban teljesíteni, sőt aki szeretne, bringára is pattanhat. Az esemény nemcsak az ultrafutókat hozza lázba, olyan indulók is szép számmal akadnak, akik valamilyen nemes ügy mögé felsorakozva húznak futócipőt.

Ez utóbbira példa a Magyar Szervátültetettek Szövetsége által kiállított FMC Hősök és a Független Jótékony Futókör csapatának együttműködése, akik egyrészt az Imre Sándor Szeretetszínház számára gyűjtenek adományokat azért, hogy a társulatban játszó hátrányos helyzetű gyermekek otthonaiba be lehessen vezetni az ivóvizet, másrészt a Magyar Szervátültetettek Szövetségének ingyenes „Képzett Beteg” programjára várják a felajánlásokat. Utóbbi amellett, hogy képzi a rászorulókat, sportolási lehetőségeket is igyekszik térítésmentesen biztosítani számukra. Az FMC Hősök futói az Ultrabalatont teljesítve mutatják meg: új szervvel is lehet teljes életet élni. Az akciókról bővebb információt az ultrabalaton2019.szeretetszinhaz.hu és a trapilap.hu oldalon lehet olvasni.

Az összekötő kapocs a szervezetek között Rábits Péter és Iváncsics Zsolt. Előbbi a Futókör tagjaként megállapodott a támogatásról a színházzal, utóbbi pedig amellett, hogy játszik a társulatban, kapcsolatai révén elérte, hogy 45 transzplantáción átesett futó is rajthoz álljon részben azzal a céllal is, hogy felhívják sorstársaik figyelmét: a szív-, tüdő-, máj- és veseátültetett, valamint művesekezelt emberek is sportolhatnak, illetve élhetnek – közel – teljes életet. Iváncsics Zsolt az egész 221 kilométeres távot végigfutja, hozzá csatlakozik szakaszonként 2-3 transzplantált futó, akik 1.5–21.5 km közötti távokat vállaltak.

„A Szeretetszínházra és a szervátültetettekre egyaránt szeretnénk felhívni a figyelmet – szögezte le Rábits Péter. – Az akció weboldalán gyűjtjük a támogatásokat, mindenki eldöntheti, melyik jótékony célt érzi magához közelebbinek, és arra a számlaszámra utalhatja át tetszőleges mennyiségű adományát. Fontos kiemelni, hogy a befolyt pénz közvetlenül a szervezetekhez megy. Minimális összeg nincsen, egy sör vagy mozijegy ára is sokat számít. A verseny során futóinkat piros egyenpólóikról lehet felismerni, támogatást azonban a helyszínen nem gyűjtünk, kizárólag interneten keresztül.

Az Imre Sándor Szeretetszínház képviselőivel a gyenesdiási váltópont körül lévő cukrászdánál személyesen is lehet találkozni, illetve a Szeretetszalag Mozgalom felajánlott nekünk egyedi, csuklóra köthető selyemszalagokat. Ezeket a péntek esti tésztapartit követően szombat reggel osztjuk ki futóink között, de a Szeretetszalag standjánál bárki kaphat hasonlót személyre szabottan. A futók az egyedi szalagok viselésével tudják felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a bátran felvállalt érzelmek fontosságára.”

A Imre Sándor Szeretetszínház 2003-ban kezdte meg működését, a kezdetekben fővárosi fenntartású intézményekben főként értelmileg akadályozott felnőttekkel foglalkoztak. Az idők során a társulat hátrányos helyzetű és állami gondozásban lévő gyerekekkel bővült.

„A mostani gyűjtést pont ezekért a gyerekekért szerveztük, azoknak, akik eljönnek a színházba, és a színpadon, a világot jelentő deszkákon eljátszhatnak hercegeket, hercegnőket, viszont amikor hazamennek, előfordul, hogy hiányzik az olyan természetes szükséglet, mint a víz – mondta Bartokos Tamás, a Szeretetszínház igazgatója. – Rábics Péterékkel úgy gondoltuk, összekapcsoljuk a Balatont – amely tele van az életet adó vízzel – és a kis színészeinket, akiknek esetleg otthon nincs, tehát ők azzal a nemes céllal futnak most, hogy minél több helyre be tudjuk vezetni. A települések, ahonnan a gyerekek és a sérültek hozzánk érkeznek, főként Somogy megyében találhatóak, de a színházunk valójában országos teátrum. A missziónk, hogy megmutassuk, ezek az emberek csodákra képesek. Egy sérült a szerepét játszva bebizonyíthatja, hogy igenis hasznos része a társadalomnak.”

Az Imre Sándor Szeretetszínház társulata

A társulat névadója, Imre Sándor szintén sérült színész volt, mielőtt színpadra állt, húsz évig dolgozott utcaseprőként Budapesten. A Szeretetszínházban az ő hitvallását viszik tovább, a legtöbb előadásukon (Lúdas Matyi, A padlás, Valahol Európában, stb.) például maguk is helyi szervezeteknek gyűjtenek, sűrűn előfordul, hogy a belépődíj egy bizonyos százalékát felajánlják nekik.

„Csodálatos dolog, amikor az a hátrányos helyzetű gyerek vagy sérült ember, aki maga is segítségre szorul, azért áll fel a színpadra, hogy másnak segítsen. Akik hozzánk jönnek, úgy érezhetik magukat, mint egy nagy családban, mi pedig úgy vagyunk vele, mint a kis herceg a rókával. Ha egyszer »megszelídítjük« őket, utána felelősséggel tartozunk értük.”

ÉLETMENTŐ LEHET A RENDSZERES MOZGÁS A SZERVÁTÜLTETETTEKNEK

Minden ember életében kiemelt jelentősége kellene, hogy legyen a rendszeres sportolásnak és egészséges táplálkozásnak, a szervátültetetteknek vagy művesekezelteknek pedig még fontosabb, hogy odafigyeljenek rá.
„Orvosi kutatások, vizsgálatok szerint harminc százalékkal is meg lehet növelni a szervtúlélést a rendszeres sportolással – hívta fel a figyelmet Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke. – Azoknak a gyógyszereknek amit élethosszig szedni kell annak érdekében, hogy a beültetett szerv ne lökődjön ki, számtalan mellékhatása van. Ezeket a mellékhatásokat pedig leghatékonyabban a rendszeres mozgással lehet csak csökkenteni, és ahogy szokták mondani, láb mindig kéznél van.”
A szervátültetettek nemcsak szabadidős sportokban mérettethetik meg magukat, két évente világjátékokat, a köztes években pedig Európa Bajnokságokat is rendeznek számukra. Idén Newcastle ad otthont a versenyeknek, a magyar sportolók tíz számban állnak rajthoz.
„A palettán kizárólag olyan sportágak szerepelnek, ahol nincs test a test elleni küzdelem. Csapatsportágak emiatt nincsenek, az egyetlen kivétel a röplabda. A többi egyéni sport, mint a ping-pong, tenisz, tollas, squash. De emellett van úszás, atlétika, bowling, kerékpár, triatlon, darts és petanque is.”

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.