„A legfontosabb, hogy életben maradjak”

Nemrég a Csupasport is írt a spanyol Alex Txikonról, aki elsőként jutna fel télen a 8611 méter magas rettegett K2-re, öt évvel azután, hogy 6900 méter magasan kénytelen volt feladni. A madridi As-nak adott interjúban elárulta, hogyan készül az embert próbáló feladatra – ebből szemezgettünk.

Hamarosan indul Alex Txikon a csúcshódításra, ahogy néhány hete már írtunk az újabb kalandról.

„Az előjelek kedvezőek, tavaly jóformán végig erre az expedícióra készültünk, rengeteget dolgoztunk, fizikailag és mentálisan is remek állapotban vagyunk. A terv szerint január tizenötödikén vagy tizenhatodikán érünk az alaptáborba, de nem siettetünk semmit.”

Minthogy öt évvel ezelőtt a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények miatt kellett feladniuk, ezért adva van a kérdés: vajon ezúttal milyen klíma várja őket odafent?

„Bár eltelt öt év, szerencsére a hegy nem ment sehova, megvár minket – viccelődött a harminchét éves spanyol hegymászó. – Bevallom, egyáltalán nem nézem az időjárás-előrejelzéseket. Szeretnék minden eshetőségre felkészülni. Valószínűleg mínusz ötven fok körül lesz a hőmérséklet – tavaly ilyenkor mínusz negyvenhét fok volt, úgyhogy most is hasonlóra számíthatunk.”

Bár a terv szerint oxigénpalack nélkül másznak, elárulta, hogy természetesen vészhelyzet esetére több palackot és maszkot is magukkal visznek. A terv szerint negyven nap alatt érnének fel a világ második legmagasabb hegycsúcsára, de sok függ a már említett időjárási körülményektől.

Ha sikerrel járna, még nagyobb legendává válna a hegymászók között, mivel ő lenne az első, aki télen megmássza a K2-t, ráadásul oxigénpalack nélkül. Mégsem ezt tartja élete legnagyobb kihívásának, és különösebben az sem foglalkoztatja, hogy ő lehet az első, aki sikerre viszi az embert próbáló expedíciót.

„Számomra a hegymászás nem verseny. Nem érdekel, hogy elsőként mászom-e meg télen a K2-t, vagy sem, sokkal jobban érdekel, hogy élvezzem az egészet, és végig tiszta fejjel tudjak dönteni. Félek, még szép, hogy félek, de a félelem bizonyos szempontból a legjobb szövetséges. A nyolcezresek közül ez a hegy érdemli ki a legtöbb tiszteletet. Nekem nem az a legnagyobb kihívás, hogy meghódítsam a K2-t, hanem hogy életben maradjak, és folytathassam a hegymászást.”

Forrás: As (spanyol)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.