HEGYMÁSZÓLEGENDÁK

Az őrült mászón a hite sem segített

A Mount Everestre induló expedíciók hajnalán, a két világháború közötti időszakban hihetetlen tragédia rázta meg a hegymászóvilágot. Maurice Wilsont senki sem tudta lebeszélni lehetetlennek tűnő vállalkozásáról...

A brit katona, a 36 éves Maurice Wilson nemhogy nem tartozott a szigetország hegymászóelitjéhez a két világháború között, de még a hegymászók társadalmához sem nagyon. A harmincas évek elején azonban, miközben éppen Németországban, a Fekete-erdő közepén kúrálta magát, egyszer csak kitalálta, hogy egyedül felmegy a Mount Everestre, ami addig még társsal sem sikerült a legjobbaknak sem. Úgy tervezte, elrepül valahogy Indiába, onnan Tibetbe, és valahol az Everest lejtőin kényszerleszállást hajt végre, ahonnan gyalog meg sem áll a csúcsig. A terv több mint merész volt,
inkább őrült, ugyanis mindkét része (repülés a fél világon át egy egyszemélyes géppel, majd hegymászás az ismeretlenbe) lehetetlennek tűnt akkoriban.

„Ezt a feladatot én kaptam” – mondogatta Wilson.

Bár a „zseniális” tervhez három alapvető dolog hiányzott: nem volt repülője, de ha lett volna, sem tudta volna vezetni, és nem tudott hegyet mászni, és talán éppen a tudatlanság miatt tervezett ilyen bátran. Azt gondolta, a hite ereje elég lesz ahhoz, hogy szólóban feljusson a világ legmagasabb hegycsúcsára, és ezt be fogja bizonyítani a világnak.

Előbb vett egy a hároméves repülőt, majd két hónap alatt megtanulta a gépvezetés alapjait, jogosítványt szerzett, de még oktatói is azt mondták, nem fogja elérni Indiát. Ez azonban csak tovább ösztönözte, és megfogadta, vagy eléri célját vagy meghal. Még ennél is csapnivalóbb volt, ahogyan meg akart tanulni hegyet mászni, ami kimerült annyiban, hogy öt hétig bóklászott Anglia szelíd hegyein, amelyek az Everesthez képest még dombok sem voltak. Ráadásul nem vesződött a technikai eszközök használatának elsajátításával, így fogalma sem volt a jégcsákány és a hágóvas használatáról, csak pár képet nézegetett az Everestről, mégis úgy érezte, készen áll. Ez a naivitás részben a korabeli expedíciós beszámolók könnyed, olvasmányos stílusából is fakadt, amelyek alapján úgy tűnhetett Wilson számára, hogy ezt ő is meg tudja csinálni.

1933 májusában aztán elindult, de már az is hihetetlen volt, hogy Wilson két hét viszontagságos repülés után, miközben állandóan hadakoznia kellett a hatóságokkal, akik tisztában voltak terve őrültségével, elérte az indiai Dardzsilinget, majd egy ott töltött tél után, 1934 áprilisában továbbment Nepálba, a Rongbuk-gleccser tövéhez, a Mount Everest mai északi alaptáborának környékére.

Itt ő is megtapasztalta, milyen nehéz feladatra vállalkozott, de hogy elméjében nem változott semmi, azt jól mutatja, hogy amikor egy régi, elhagyatott expedíciós táborban talált egy pár hágóvasat, ami óriási segítséget nyújtott volna neki a jeges hóban, egyszerűen eldobta. Az időjárás egyre rosszabb lett, és elégtelen felszerelésében amúgy is egyre lassabban haladt, majd visszatért a Rongbuk-kolostorba kifordult bokával, miközben hóvakságot is kapott.

Tizennyolc nap pihenő után azonban újra nekivágott, újabb ékes bizonyítékát adva tapasztalatlanságának, naplófeljegyzései szerint ugyanis azt gondolta, a korábbi évek brit expedícióinak még fent lehetnek a jégbe vágott lépcsői és kifeszített kötelei, majd azok segítségével halad, és őszinte csalódottságát fejezte ki, amikor nem találta meg őket.

Utolsó, május 31-i naplóbejegyzése így szól: „Újra egy gyönyörű nap!”

Egyre gyengébb volt, mégis eljutott a 7000 méter magasan lévő Északi-nyereg alá, és mivel többé nem tért vissza, a vele tartó két serpa egy alsóbb táborból visszafordult és lejött a hegyről. Wilson megfagyott testét egy év múlva megtalálták, hátizsákjában pedig a kis zöld naplóját. Hegymászó módon testét egy gleccserhasadékba temették, elképesztő története azonban mindmáig fennmaradt.

Tanulsága pedig az, hogy ha egyedül akarunk erőnkön felüli kalandba vágni, nem árt, ha alaposan felkészülünk, mert mindenre a hit ereje sem elég.

 

Az Everest első sikeres szólómászása

Maurice Wilson tragikus kísérlete után 46 évvel, 1980-ban sikerült először egyedül feljutnia embernek a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára. A tiroli Reinhold Messner kora legjobb hegymászója volt, aki pótlólagos oxigén használata nélkül mászott az északkeleti gerincen át, alpesi stílusban, azaz gyorsan, könnyű felszereléssel és nem állított fel magashegyi táborokat sem. Kísérlete előtt egyébként a hegymászóvilág róla sem hitte el, hogy sikeres lehet, pedig nem volt nála jobb a világon.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.