Halála előtt nevet adott gyermekének

Sokáig a Mount Everest legnagyobb tragédiájaként tartották számon az 1996-ban történt eseményeket. Sőt a történtek továbbra is foglalkoztatják és megosztják a hegymászó-társadalmat.

Sokáig csak a legjobb hegymászók jutottak el a Föld legmagasabb hegyéhez, a 8850 méter magas Mount Everesthez, a helyzet azonban a kereskedelmi expedíciók megjelenésével a kilencvenes években kezdett megváltozni. A lényeg, hogy aki befizet egy magas összeget, annak megteremtik a feltételeket a csúcsra jutáshoz. Edzeni és felkészülni ugyan nem tudnak senki helyett, de minden másról gondoskodnak (sátor, étel, utazás, csúcsengedély, fix kötelek, tapasztalat), hogy a kliensnek csak a mászással kelljen foglalkoznia. Több mint húsz évvel korábban, 1996 tavaszán két kereskedelmi expedícióról szóltak a hírek, az új-zélandi Rob Hall vezette Adventure Consultantsról és az amerikai Scott Fischer vezette Mountain Madnessről.

 

A Mount Everesten is pillanatok alatt kitörhet a vihar.
Fotó: shutterstock

 

Május 10-én ugyanis a kitörő hatalmas viharban rivalizálásuk odáig vezetett, hogy nyolc ember meghalt a hegyen, köztük a két tapasztalt vezető is. A tragédia oka leginkább abban keresendő, hogy mindkét vállalkozás számára kiemelten fontos volt a csúcs elérése, ezért olyan döntéseket hoztak, amelyeket normális körülmények között biztosan nem tettek volna. Ráadásul egy időben indították el a csúcstámadást, s mivel aznap harminchárman indultak el a csúcsra, a Hillary-lépcsőnél, 8760 méter magasan a fix kötelek hiánya miatt torlódás alakult ki, órákig kellett várni, míg a vezetők rögzítik azokat.

A közelgő vihar jeleire pedig nem visszafordultak, hanem folytatták útjukat, így az ereszkedésnél csapott le rájuk. Rob Hall hegyivezető az ügyfelek miatt órákig volt az Everest csúcsán, ezért ereszkedéskor már vészjelzést adott le, mert egyik ügyfelével, Doug Hansennel kifogytak az oxigénből a halálzónában. Hansen később eltűnt a viharban, Hall pedig csapdába esett, mert kimerült, s nem tudott tovább ereszkedni.

 

Anatolij Bukrejev segített a másik expedíció bajba jutott tagjainak.

 

A kazah származású tapasztalt orosz mászó, Anatolij Bukrejev, a Mountain Madness másik vezetője ekkor már a négyes táborban próbált segíteni, végül három hegymászót megmentett: Sandy Hill Pittmant, Charlotte Foxot és Tim Madsent. Ügyfeleik mindannyian visszatértek, másnap azonban 8300 méter magasban megtalálta vezetőjük, Fischer megfagyott holttestét a délkeleti gerincen.

Rosszabbul járt az Adventure Consultants, amelynek három ügyfele veszítette életét a hegyen, és a vezető, Rob Hall is meghalt 8749 méteren, mert már mozdulni sem bírt, a mentésére igyekvők pedig nem értek el hozzá.

Halálát kihűlés okozta. Utolsó óráiban műholdas kapcsolat segítségével az alaptábori rádión keresztül még beszélt feleségével, akivel közösen a Sarah nevet adták két hónap múlva születendő gyermeküknek, majd május 11-én nem válaszolt többé a hívásokra.

Leginkább hihetetlen az idén 71 esztendős Beck Weathers története, aki bár a csúcstámadásban nem vett részt – csak bevárta a többieket –, kis híján életét vesztette. Társai többször halottnak hitték, segítségkérését nem hallották a viharban, mégis túlélte, igaz, orra, jobb karja és bal kezének ujjai lefagytak.

 

Back Weathers élete végéig testén viseli az 1996 májusi vihar következményeit.

 

Az év tragédiái azonban nem értek véget, másik oldalán a hegy további négy halálos áldozatot követelt, így a 16 áldozatot követelő 2014-es, valamint a 22 áldozatot követelő 2015-ös, lavinák okozta tragédiákig ez volt az Everest legsötétebb éve.

 

A tragédia a kultúrában

Az eseményekről két ellentmondásos könyv készült: Jon Krakauer Ég és jég, valamint – erre válaszul – az 1997-ben az Annapurnán elhunyt Anatolij Bukrejev Hegyi őrület című könyve, keresve a felelősöket. Saját szerepüket mindketten másképp látják, de mivel Bukrejev vérbeli hegymászó volt, Krakauer pedig újságíró, valószínűleg előbbi áll közelebb a valósághoz. Baltasar Kormákur rendezésében Jason Clarke, Jake Gyllenhaal, Sam Worthington és Josh Brolin főszereplésével 2015-ben film készült az eseményekről Everest címmel, amely hitelesen ábrázolja az eseményeket és magát a hegymászást, egyúttal csodálatos, látványos képekkel teszi érthetőbbé az eseményeket.

 

 

Az 1996-ban a Mount Everesten elhunytak névsora

Csen Jü-nan, Scott Fischer, Rob Hall, Doug Hansen, Andrew Harris, Bruce Herrod, Namba Jaszuko, Dorje Morup, Tsewang Paljor, Tsewang Samanla, Ngawang Topche és a magyar expedícióval tartó Reinhard Wlasich, aki Erőss Zsolttal együtt igyekezett a csúcsra, de szervezete 8300 méteren, a sátorban feladta a küzdelmet, ezért Erőss is visszafordult.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.