Klein Dávid és a kockázat

Klein Dávid nagy valószínűséggel nem jut fel az idén a 8027 méteres Sisapangmára, mint ahogy a vihar miatt rajta kívül senki sem, de érdemes körbejárni a kérdést: miért fordul vissza annyiszor a világ legmagasabb hegyein?

Klein Dávid négy nyolcezrest – a Gasherbrum II-t (2003), a Cso-Ojut (2004), a Manaszlut (2015) és az Annapurnát (2016) – mászott meg a tizennégyből, utóbbit ráadásul első (és eddig egyetlen) magyarként. A legtöbbször mégis abban a kontextusban találkozunk Klein nevével, hogy valahonnan visszafordult a csúcs elérése előtt; most például a 8027 méteres Sisapangmáról, amelyre egyébként a szokatlanul nagy vihar miatt az idén senki sem jutott fel, és a kínai hatóságok le is akarják zárni a hegyet a szezonban.

Klein tizennyolc expedícióban vett részt a Himalájában, és akárhogy nézzük, ebből csak négy volt sikeres, ami nem igazán jó arány. Főleg, ha összehasonlítjuk a 2013-ban a Kancsendzöngán elhunyt Erőss Zsolttal, a legsikeresebb magyar magashegyi mászóval, aki az azt megelőző évtizedben szinte mindig a csúcsig jutott valamelyik nyolcezresen – a 8516 méter magas Lhocéra például műlábbal.

Klein Dávid közben kilencszer fordult vissza csak a Mount Everestről, megítélése emiatt vegyes Magyarországon. Kritikusai felróják neki, hogy vagy teljesíthetetlen célokat tűz ki (pl. az Everest oxigén nélküli megmászása), vagy kevés kockázatot vállal. Márpedig a hegymászóknak nem azt a célt kell kitűzniük maguk elé, hogy egészségesen térjenek vissza (persze természetes, hogy mindenki ezt szeretné, de nem ezt kell hangsúlyozni egy himalájai vállalkozás esetében sem), hanem hogy feljussanak a csúcsra.

Ezért nevezik őket hegymászóknak, és nagy igazság, hogy nem lehet méltatni őket csupán azért, mert egészségesen visszatérnek a hegyekből – mert alapvetően nem ez a profi hegymászás célja.

Ez olyan, mintha egy Formula-1-es versenyző azzal kürtölné tele a sajtót a verseny előtt, hogy nem érdekli, hányadik lesz, csak be akar érni a célba.

Másrészről egy expedíció a Himalájában nagyon drága, több millió forintba kerül (utazás, teherhordók, serpák, csúcsengedély), így a csúcssiker elmaradása miatt üzleti szempontból sem tekinthető sikeresnek a vállalkozás. Igaz, hogy a szponzorok elsősorban a reklám miatt állnak a hegymászó mögé – amit meg is kapnak, Klein ugyanis nagyon jól kommunikál –, de a siker vagy a sikertelenség is számít nekik.

Klein Dávidról persze nem lehet az állítani, hogy ne lenne elszánt, és azt sem, hogy ne fektetne bele sok energiát a felkészülésébe. Ráadásul az is igaz, hogy az elmúlt két évben tényleg a rossz időjárás gátolta meg a csúcsra jutásban, tavaly az Everesten és most a Sisapangmán is jó oka volt rá, hogy visszaforduljon.

Ha egyvalami felróható neki, akkor az az, hogy a világ legmagasabb hegyei között ennél tényleg több kockázatvállalás szükséges a siker érdekében. Az emeli ki a mezőnyből az igazán jó hegymászókat, hogy akkor is mernek kockáztatni, amikor egy amatőr mászó nem. Egy profi hegymászó pedig ne úgy gondolkodjon a kockázatvállalásról és a sikerről, mint egy hétköznapi ember.

KLEIN DÁVID EREDMÉNYEI A HIMALÁJÁBAN

Klein Dávid az Annapurna csúcsán

2000Broad Peak (8051 m), nem jutott fel
2001Mount Everest (8850 m), 6500 m-ig jutott, lavinaveszély miatt visszafordult
2003Gasherbrum II (8035 m), sikeres
2004Cso Oju (8201 m), sikeres
2005Mount Everest (8850 m), 8500 m-ig jutott, vihar miatt visszafordult
2006Mount Everest (8850 m), 8450-ig jutott, a nagy szél és a hó miatt visszafordult
2007Mount Everest (8850 m), 8600 méterig jutott, a lassú tempó miatt visszafordult
2008Mount Everest (8850 m), 7950 méterig jutott, betegség miatt visszafordult
2010Mount Everest (8850 m), 7200 méterig jutott, társa halála miatt visszafordult
2010Sisapangma (8027 m), 6800 méterig jutott, az erős szél miatt visszafordult
2012Mount Everest (8850 m), 8000 méterig jutott, gyomorpanaszok miatt visszafordult
2013Nanga Parbat (8126 m), 5200 méterig jutott, társa állapota miatt visszafordult
2014Mount Everest (8850 m), 8700 méterig jutott, a lassú tempó miatt visszafordult
2015Manaszlu (8163 m), sikeres
2016Annapurna (8091 m), sikeres
2016K2 (8611 m), 7000 méterig jutott, a hóviszonyok miatt visszafordult
2017Mount Everest (8850 m), 8115 méterig jutott, vihar miatt visszafordult
2018Sisapangma (8027 m), 7400 méterig jutott, vihar miatt visszafordult

Fotó: Kalifa Himalája Expedíció 2018

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.