Klein Dávid: most a vihar győzött

Klein Dávid és társai visszafordultak a 8027 méter magas Sisapangma csúcstámadása közben a nagy vihar miatt, a hírek szerint könnyen lehet, hogy a kínaiak mindenkit lerendelnek a hegyről.

Klein Dávid, Mario Vielmo és Sebastiano Valentini visszaérkezett a 8027 méter magas, magyarok által még megmászatlan Sisapangma alaptáborába, de akármilyen kimerültek is, holnap valószínűleg megint felmennek egy pihenő után – bár ezúttal nem a csúcs elérése a céljuk.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 hivatalos híradásai szerint ugyanis még a hegyen van Sebastiani Romano és Adriano Bonmassar is, akik ugyan lefelé haladnak, de segítségre van szükségük ahhoz, hogy épségben és egészségesen elérjék az alaptábort.

„Elsőre örülök, hogy túléltem”

Ezek voltak Klein Dávid első szavai, amelyeket a hivatalos Facebook-oldalnak mondott. A legkisebb nyolcezresen ugyanis olyan erős vihar csapott le, amely a 7400 méteren lévő hármas táborból visszakergette a csúcstámadással próbálkozó valamennyi hegymászót, köztük Kleint is. Ugyanilyen vihar volt akkor is, amikor a hegy megmászásával egyedül próbálkozó, tapasztalt bolgár Bojan Petrov eltűnt – neki már csak az üres sátrát találták meg, ő valószínűleg lezuhant, és megfagyott a hegyen, keresését már le is állították.

A dolgok jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy a kínai hatóságok a szokatlanul rossz időjárási körülmények miatt lezárják az egész hegyet, így nagy valószínűséggel a 8027 méter magas Sisapangma csúcsára 2018 tavaszán senki sem juthat fel.

A Kína területén lévő hegy egyébként az első nyolcezres volt, amelyre magyar expedíció indult, és bár 1987-ben Nagy Sándor, Ozsváth Attila, Balaton Zoltán, Csíkos József, Várkonyi László és Vörös László is feljutott, valójában csak az előcsúcsot érték el, a főcsúcsot nem. Ugyanez történt 2013-ban Lesták Erzsébettel is.

Az elkövetkezendő napokban derül ki, milyen forgatókönyvek képzelhetők el még a hegyen.

Fotók: Kalifa Himalája Expedíció 2018

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.