Különleges rekordra készül a volt katona

Nima Purja arra készül, hogy októberig, hét hónap alatt megmássza mind a tizennégy nyolcezrest. Hatot már meghódított, ám még a rutinos alpinisták is kételkednek abban, hogy sikerrel járhat-e.

Nem akármilyen rekord megdöntésére készül a nepáli Nima Purja. A harmincöt éves alpinista célja, hogy hét hónap alatt megmássza mind a tizennégy nyolcezres csúcsot. Csakhogy átérezzük ennek súlyát, gyorsan jegyezzük is meg, hogy eddig ehhez a leggyorsabb mászónak, a tavaly egy viharban elhunyt dél-korai Kim Csang-hónak hét évre, tíz hónapra és hat napra volt szüksége.

Mégsem lehetetlen a csúcsdöntés, tekintve, hogy az Annapurnát, a Dhaulagirit, a Kancsendzöngát, az Everestet a Lhocét és a Makalut már megmászta, ráadásul harmincegy nap leforgása alatt, ami egyébként már önmagában rekord. Az Everestet, a Lhocét és a Makalut ráadásul mindössze öt nap alatt hódította meg. Az Everestre egyébként már háromszor is feljutott, és sokakhoz hasonlóan ő is azt vallja, hogy mindig hallgatni kell a testünk jelzéseire.

Mindazonáltal az erőnlétével bizonyára nincs gond, 2003-tól 2019 márciusáig a brit speciális alakulatnál szolgált, ám a hegymászás miatt otthagyta az egyébként jól fizető állását, sőt, a házát is eladta, hogy a szenvedélyének hódolhasson, Mint mondja, a legfontosabb, amit megtanult, az alakulatnál, az a döntéshozatal folyamata és az, hogy sohasem szabad feladni.

„Nem a rekorddöntés hajt, magammal akarok versenyezni, és meg akarom mutatni, mire képes az emberi szervezet. Egy kis faluban, Myagdiban születtem, és szeretném bebizonyítani, hogy bárhonnan is származol, a megfelelő hozzáállással elérhetsz olyan dolgokat is, amik elsőre lehetetlennek tűnnek. Emellett szeretném felhívni a veszélyt a klímaváltozásra, és segíteni a turizmust Nepálban. Az életem során megtanultam, hogy ha valaki elég türelmes, és elhivatott, akkor bármit elérhet. Még a tapasztalt hegymászók is azt mondták, hogy lehetetlen hét hónap alatt megmászni mind a tizennégy nyolcezrest, de ez sem tántorít el” – mondta.

Nima Purja büszkén mosolyog, és őszintén hisz benne, hogy alig fél év leforgása alatt mind a tizennégy nyolcezrest megmássza

 

Nima Purja az Everesten készített egy fényképet a csúcsra törő, óriási tömegről, ami később bejárta a világsajtót, igaz, ő nehezményezte, hogy a legtöbben az engedélye nélkül tették közzé a fotót.

„A kavarodás azért keletkezett, mert mindenki egy időben akart feljutni a csúcsra. A tömeget sokkal jobban kellene kezelni, az embereknek pedig sokkal jobban fel kellene készülniük. Sokan azt hiszik, hogy kifizetnek egy csomó pénzt, és ezzel minden el is van intézve, biztosan feljutnak a csúcsra. A természet mindenkié, a hegymászás nem lehet a gazdagok kiváltsága.„

Nima Purja minden mászása során készít képeket, azt a fotót azért csinálta, hogy ezzel mutassa meg, miért tartott olyan sokáig a leereszkedése. Négy órát csúszott, és szerette volna bizonyítani, miért volt annyira lassú.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.