Amikor az ember közeledik a százhoz (kilóban mindenképpen, bár néha úgy érzem, korban is), minden kis meglepetés hatványozott boldogságot jelenthet. Ezért is néztem döbbenten a telefonomat, midőn néhány héttel ezelőtt kiírta, hogy az aznapra rendelt 4 (nem, nem negyven, nem tizennégy, hanem négy!) kilométeremet 5.13-as percátlaggal hoztam le. Ha 6.13, számomra az is földöntúli siker, na de így?
Azóta is foglalkoztat, mi történhetett, bár kétségtelenül másféle volt az a futás, mint általában szokott lenni.
A legkézenfekvőbb megoldás, hogy elromlott a telefon, kamu időt mért – de sem addig, sem azóta nem hozott ki ilyen meglepő időeredményt.
Az már inkább számíthatott valamit, hogy egyfajta versenynek szántam azt a szombat délelőttöt, a tízéves gyerkőcöt akartam jól lehagyni, aki a barátaival futott. Nyilván jobb egy ilyen közegben kocogni, mint otthon, a főúton, amikor az az igazi verseny, hogy el tudok-e még slisszolni a balra hirtelen bekanyarodó teherautó előtt.
Meglehet, a rekortánnak is volt némi szerepe sajátos világcsúcsomban. Évtizedek óta nem láttam közelről atlétikai pályát – most igen, persze nagy szerénységgel csak a nyolcasra, a külsőre mertem rámenni, na de mégis mennyivel más stabil talajon futni, mint amikor pocsolyákat kell átugrálni, kátyúkat kikerülni.
Mégis, azt mondanám, a legfontosabb összetevő nem más volt, mint a bemelegítés. Gyanítom, sokan vagyunk úgy, hogy ezt a szót hírből sem ismerjük.
Nekem éppen elég volt annyi bemelegítés korábban, hogy ügyesen leszökdeltem a ház előtti három lépcsőfokon, aztán spuri! Itt viszont jó huszonöt percig nem mertem szabadulni a srácok és szüleik gyűrűjéből, és bármennyire is tessék-lássék módon tudtam csak követni az előírt gyakorlatokat (derékkörzés, fekvőtámasz, sarokemelés, nyújtás, térdemelés, juj!), valami haszna biztos lehetett. A rekortános kaland óta így a félmegoldásokat választom, bár nálam ez teljes előrelépés: jó tízperces bemelegítés, néhány másodpercet (és talán valami plusz egészségmegőrzést a későbbiekre) az is jelent.
Az 5.13-as időt azóta sem tudtam megközelíteni, lehet, azért, mert megint útszélen, egyedül futok. Így legalább nem fenyeget az a veszély, hogy a gyerkőc a négy kilométer alatt újra két teljes kört verjen rám.
