Balaton, te csodás!

A Balaton, az Balaton. A legtöbb embernek egészen más érzés hazánk legnagyobb taván kapásra várni, mint egy néhány hektáros telepített horgásztó partján. Ezúttal a „magyar tengert” térképeztük fel, hol érdemes horgászattal próbálkozni.

A Balaton sokaknak a strandolást, a lángost és a kisfröccsöt jelenti. A horgászok azonban egészen más okból járnak hazánk legnagyobb tavához – a gyönyörű színű víz, a hangulatos horgászhelyek, a kapitális halak egyaránt vonzóak számukra.

A legfontosabb tudnivalók

Az első, amit tudnunk kell, a balatoni horgászat szabályai, amelyek évről évre változnak. Fontos tudni, hogy ezek sok esetben eltérőek az általános horgászrendtől, ezért mindig legyünk tisztában velük. Eltérés mutatkozik többek között a süllő megtartható méretében, és a ponty méretkorlátozása is különbözik a megszokottól.

Horgászat a mólókról

A mólók egész évben várják a horgászokat. Ezeken a helyszíneken általában a hajóforgalom nehezítheti meg a halfogást, cserébe mélyebb a víz, mint máshol, ami vonzó a halak számára. Készüljünk fel, árnyékot nem igen találunk a kikötőkben, nyári napokon semmiképpen se menjünk sapka vagy napernyő nélkül.

Főnyeremény a csónak

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy kis csónakunk is van, ideális hely a part menti nádas, ahol számtalan keszeget, pontyot akaszthatunk. Fontos, hogy olyan távolságra hagyjuk el a csónakkal a partot, amekkorára az engedély jogosít. Ha partközeli engedélyünk van, 1500 méter távolságig távolodhatunk el. Az általános engedély kiváltása esetén nem kérdés, hogy hol lehet horgászni a Balatonon – gyakorlatilag bárhol. A széllel azért vigyázzunk, bármikor felerősödhet, ami megnehezíti a kievezést.

Strandok, szabadstrandok

A strandszezon kezdetét követően csak éjszaka horgászhatunk a kijelölt fürdőhelyeken, nyáron egyébként is jóval esélyesebbek leszünk a nagyobb zsákmányra, ha éjszaka próbálkozunk. A szabad strandok területén főképp a melegedő tavaszi vagy a már lehűlőben lévő őszi időben próbálkozzunk, leginkább a déli parton. A sekély, melegebb víz miatt gyakran jön ki a hal a partszéli vizekbe.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.