A járvány miatti útlezárásokról

A koronavírus miatt az önkormányzatok a hétvégéken saját hatáskörükben dönthetnek helyi korlátozásokról, amelyek a kerékpározni vágyókat is érintik. Utánajártunk, miképpen gondolkodnak erről az érintettek.

„Lezárjuk a Lupaszigeti utat és a mellette futó kerékpárutat a Metro áruházi kihajtó után a Duna-part felé. A Megyeri híd irányából pedig – hasonlóan az előző hétvégéhez – most sem lehet lehajtani kerékpárral Budakalász felé” – olvasható Budakalász honlapján, a budakalsz.hu-n.

Budakalász önkormányzata nem az egyetlen, amely a hétvégéken – közegészségügyi okok miatt – korlátozza a kerékpárosok mozgását, vagy ahogyan a bringások érdekeit képviselő szervezetek fogalmaznak: a biciklizést megnehezítő rendelkezéseket hoznak. Hasonlóan döntött Tatabánya, valamint számos balatoni és Duna-parti települési önkormányzat képviselőtestülete is.

Mint ismert, a települések vezetősége a kijárási korlátozásokról szóló 71/2020. (III.27.) kormányrendelettől eltérő rendelkezéseket hozhatnak saját közigazgatási területükön.

Az egyik hazai kerékpáros szakportál, a bikemag.hu hosszasan taglalja a döntés szabadidő-kerékpárosokat érintő kedvezőtlen hatását, kiemelve, hogy a kijárási korlátozásokról szóló 87/2020. (III.27.) kormányrendelet alapján a közlekedési célú kerékpározás mellett a szabadidős sporttevékenység a háztartásokban együtt élők számára közösen, másoktól legalább 1,5 méter távolságot tartva folytatható.

Fotók: Huszár Gábor/Kisalföld

Jóval kritikusabb álláspontra helyezkedik a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Maketusz. Mint honlapján írja, a budakalászi önkormányzat a Megyeri híd kerékpáros forgalom előli lezárását érintő döntése veszélybe sodorja az embereket, ugyanis így mindenki az összekötő vasúti híd járdáján kényszerül átkelni a folyón, ami miatt torlódás alakulhat ki, és így sokan túl közel kerülhetnek egymáshoz.

Budakalász önkormányzata nevében Péterffy Gábor így reagált a felvetésekre.

„Az áprilisi hétvégéken tapasztaltak miatt döntöttünk úgy, hogy korlátozásokat vezetünk be a kerékpáros-forgalomban – mondta a polgármesteri kabinet vezetője. – Mindenkinek tudnia kell, hogy a város területén épülő EuroVelo kerékpárút miatt a korábban használt és sokak által ismert bringaút ártéri szakaszát le kellett zárnunk, mert az most építése terület. Ennek ellenére nagyon sokan próbáltak arra menni, többen meg is álltak, ezáltal összetorlódtak, és így nem tudtuk betartatni a központi egészségügyi előírásokat és ajánlásokat, amelyeket az operatív törzs fogalmazott meg. Ráadásul mindössze hét rendészünk van, akik nem tudnak mindig és mindenhol ott lenni, hogy betartassák az előírásokat.

Természetesen nem a kerékpározás ellehetetlenítése a szándékunk. Megértjük, hogy rengetegen kiszorultak a Hajógyári-szigetről és a Margitszigetről is, így nem csoda, hogy az emberek más, biciklizésre alkalmas helyeket keresnek.

Az a szándékunk, hogy mindenki kérésének és igényének eleget tegyünk, ezért felvettük a kapcsolatot a Magyar Kerékpárosklubbal, és azt javasoltuk, hogy közösen találjunk megoldást a problémára. A kritikus kereszteződésekbe önkénteseket toborzunk, akik segítenék a gyorsabb áthaladást a Megyeri hídon. Örömteli, hogy a szervezet részéről látjuk a fogadókészséget. Jelenleg még egyeztetünk, és remélem, hogy a hétvégére kompromisszumos megoldás születhet.”

A Maketusz elnöke, Benyó Balázs hangsúlyozta: nem neheztelnek az önkormányzatra, csupán egy fontos járványügyi kérdésre szerették volna felhívni a figyelmet.

Fotók: Huszár Gábor/Kisalföld

„Ahogyan a honlapunkra feltöltött cikkünkben is jeleztük, nem értünk egyet a döntéssel, de elfogadjuk, a szabályokat pedig betartjuk. A kezdeményezésünk mögött – miszerint segíteni szeretnénk a környéken élő és az itt áthaladó kerékpárosok dolgát – jó szándék húzódik meg. Olyan megoldást sürgetünk, amely mindenki számára elfogadható. Ezért is tettünk javaslatot alternatív útvonalak kijelölésére, amit az önkormányzat sajnos nem fogadott el. Ennek ellenére továbbra is bízom a kompromisszumos megoldásban, a továbbiakban is felajánljuk a segítségünket, és szívesen részt veszünk az együtt gondolkodásban, szem előtt tartva a kerékpározás szerelmeseinek igényeit. Mindeközben figyelni fogunk arra is, hogy betartsuk, illetve betartassuk a szabadtéri kerékpározásra vonatkozó előírásokat” – húzta alá a Maketusz elnöke.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.