Christian Proudhomme sem tenné meg

Véget ért a Tour de Hongrie, amelyet követően Eisenkrammer Károly főszervezőt kértük meg, elevenítsen fel egy-egy emlékezetes élményt, kulisszatitkot az egyes szakaszok kapcsán.

 

 

Prológ, Siófok

Eisenkrammer Károly főszervezőként irányította a Tour de Hongrie-t.
Fotós: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagyon jó érzés volt, hogy az összes extrém vagy nem várt helyzetre talált megoldást a csapatom. Viszonylag kis létszámmal dolgoztunk, de ezúton is köszönöm mindenkinek, remekül helytállt a társaság. Már a prológ sem volt egyszerű, mert bár napsütésben kezdődött a verseny, húsz perccel később hatalmas vihar érkezett, és miközben a versenyzők küzdöttek az elemekkel, a strandolók igyekeztek hazajutni, mivel nem mindenki a viadal miatt érkezett. A viharos idő mindig nagy nehézséget jelent, tavaly le kellett állítanunk az egyik szakaszt, és már most is arról beszéltünk, mikor állítsuk meg a versenyt, akkora viharfelhők érkeztek – végül megtartottuk a prológot.

 

  1. szakasz. Balatonalmádi–Keszthely

A keszthelyi körözéstől tartottunk elsődlegesen, mivel ez volt az első szakasz, amelyen nem zárt pályán, hanem nyílt terepen haladt a mezőny. Egy ilyen versenyen elmehet a kép a közvetítés alatt, valaki lekési a rajtot, eltéved a mezőny, de egyik sem olyan súlyú hiba, mint ha autók tévednek az útvonalra. Itt azonban már láttuk, jól működik a biztosítás, a féléves előkészület során miden illetékes rendőrkapitánysággal egyeztettünk, és tapasztaltuk, ha akadnak is kisebb hibák, minden jól működik. A szakasz vége szervezési szempontból azért is volt nehéz, mert az utolsó tíz kilométer szinte végig lejtett, a mezőny 70–80 kilométeres sebességgel száguldott, így az előttük haladó autóknak 90–100 körüli tempóban kellett „menekülniük”.

 

  1. szakasz. Velence–Székesfehérvár

Felcsút és a Puskás Akadémia mindenkiből vált ki érzelmeket pró és kontra, ezzel együtt jó döntés volt, hogy a stadionhoz vittük a szakasz egyik részhajráját. A médiába így együtt került be a stadion és a kerékpársport, amelyet az Eurosporton világszerte láthattak, és bárki bármit mond, nagyon szép építményről van szó. A helyiek segítőkészek voltak, jó volt látni, hogy rengeteg labdarúgó jött ki szurkolni a bringásoknak.

 

  1. szakasz. Cegléd–Hajdúszoboszló

Ennek a szakasznak a különlegességét Albert Contador személye adta. Már előző este találkoztunk vele, a Kométa szervezett nekünk egy vacsorát, barátságos embert ismertünk meg a személyében, elmesélte, hogyan lett bringás, mesélt arról, hogy a Tour de France-t is szervező ASO nagyköveteként mennyit jár külföldre, milyen feladatai vannak. Contador és alapítványa sokat tesz a kerékpársportért, a fiatalokért és az egészségmegőrzésért, tudja, mennyire fontos az egészség, mivel pályafutása elején stroke-on is átesett. Contador mellett pedig Dina Dániel és két társa 150 kilométeres szökéséről is emlékezetes marad a szakasz, Danit ötszáz méterrel a cél előtt fogta meg a mezőny. Ez a nap is mutatta, bátraké a szerencse, picin múlott, hogy magyar versenyző legyen a dobogón.

 

  1. szakasz. Karcag–Miskolc

Valter Attila. Dolgozhatunk mi hibátlanul, lehet tökéletes a díjkiosztó zenéje vagy a hoszteszek mosolya, ha nincs magyar siker, megette a fene az egészet. Azért amikor megjelentek az erős, profi csapatok, összeszorult a gyomrom, hogy itt aztán nem lesz könnyű dolguk a mieinknek. Magyar vonatkozású siker, hogy a Kőbánya Cycling Team versenyzője, a marokkói Amine Galdoune Ahmed dobogóra állt Hajdúszoboszlón. Ugyanitt Karl Ádám nyolcadik lett, akiért különösen szorítok, mert a nővére az egyesületünkben ritmikus gimnasztikázott, az anyukájuk és a feleségem pedig jó kapcsolatban vannak, így ennek is köszönhető, hogy a Karl gyerekek a kerékpározást választották.

A szombati nap legjobbja pedig egyértelműen a Pannon volt, kimagaslott a mezőnyből, bringásai bátran az élre álltak, és már a bükkszentkereszti emelkedő elejétől irányítottak, Valter Attila pedig megnyerte a verseny legnehezebb hegyi hajráját. Egyedül érkezett a csúcsra, több százan biztatták, nagyon jó érzés volt. Így az is egyértelmű, hogy jövőre bátran tehetünk több hegyi szakaszt az útvonalba, mert vannak olyan magyar versenyzők, akik az emelkedőkön is erősek. Érdekesség egyébként, hogy Dina Dániel, a testvére, Márton és Valter Attila is Valter Tibor tanítványa. Mindannyian hegyikerékpárosként kezdték, még az idén is több MTB-világkupafutam vár rájuk, most viszont dönteniük kell, melyik szakágban folytatják pályafutásukat.

 

  1. szakasz. Kazincbarcika–Kazincbarcika.

A cél előtt 15 kilométerrel történt, hogy egy kóbor kutya bement az útra, a rádióban pedig mondták, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, nem akar lemenni a pályáról. Rendkívül veszélyes, ha versenyzők közé szalad. Odaértünk, megálltunk, és egy helybéli lakos segítségével megfogtam, és bevittem egy udvarba. Egy ijedt, drótszőrű eb volt. Imádom a kutyákat, három is van a családban, s mind úgy érkezett hozzánk, hogy valahol találtuk őket. A szakaszon ott volt az ASO kommunikációért felelős munkatársa, ő is hallotta a versenyrádiót, s csak annyira jegyzett meg, hogy Christian Proudhomme, a Tour de France versenyigazgatója ezt biztosan nem csinálta volna meg – nem merte volna megfogni a kutyát.

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.