Bringás ajándékok apák napjára

Ha semmilyen ötletünk sincs, hogy mit vegyünk apák napjára, nézzük meg, mit kínál a népszerű kerékpáros szakportál. Tátva maradt a szánk a csodálkozástól.

Vasárnap apák napja, és ebből az alkalomból a csupasport.hu szerkesztősége nem mindennapi bringás kiegészítőket ajánl azok figyelmébe, akik gondban vannak az ajándékvásárlással. Nyert ügyünk van, ha apuka szeret kerékpározni, mert az alábbi termékek kizárólag kétkerekűekre valók. Kezdődjék a termékmustra!

Bőr borosüvegtartó

Tizennyolcezer forintba kerül az elegáns tervezésű, a váz aljára erősíthető, bőrből készült borosüvegtartó. Nemcsak kedvező ára miatt lenne kár kihagynunk, hanem azért is, mert egyszerű megoldást jelent a „Hogyan vigyem haza a borosüveget kerékpárral biztonságosan?” kérdésre. Az ajándék átadásakor azért nem árt, ha felhívjuk az ünnepelt figyelmét arra, hogy a borkóstolót hagyja inkább a bringatúra végére. Jó hír, hogy nemcsak boros-, hanem sörösüveget is tárolhatunk benne.

AeroPress kávéfőző

Remek meglepetés annak az apukának, aki nemcsak a bort, hanem a kávét is kedveli. A kis helyen tárolható készülékkel ugyan kizárólag presszókávét készíthetünk, ám attól függően, hogy miképpen osztjuk el, akár három adagot is kipréselhetünk belőle. Pihekönnyű súlya és kedvező ára (10 000 forint) miatt kár lenne kihagynunk.

Többfunkciós mini szerszámtáska

Egyik kedvencünk nem érdemtelenül kapta e címet: nagyon nehéz olyan eszközkészletet találnunk, amelybe – apró mérete ellenére – szinte minden alapvető kellék belefér. A csavarkulcshoz tíz fej jár, amelynek segítségével minden alkatrészt gyorsan megszerelhetünk. Ára 10 000 forint.

Kerékpáros minipumpa

Apró mérete ellenére megkérik az árát: 13 500 forintot kell fizetnünk érte eBayen, de az Amazonon már 10 000 forintért is megvásárolhatjuk. Mérete mellett (21,6 centiméter) súlya is csábító, mindössze kilenc dekagrammot nyom. Ha nem akarjuk, hogy apuci egy defekt miatt az árok szélén töltse az éjszakát, bátran válasszuk a Lezyne-pumpát!

Kerékpáros tisztítókészlet

Nem vitás, amióta csapadékosra fordult az időjárás, egyre nagyobb a létjogosultsága a tisztítószereknek és eszközöknek. Nagyszerű és egyben egyszerű megoldást kínál a Muc-Off: a készletben találunk tisztítókefét, szivacsot, tisztítóoldatot és aeroszol szprét is. Ára 15 000 forint.

Morvelo csíkos zokni

A zokni hagyományosan az az ajándékfajta, amit akkor veszünk meg, amikor végleg kifogytunk az ötletekből. Ezért is hagytuk az ajánló végére a 6000 forintos Morvelo-zoknit. Tudjuk, hogy ezzel sokak számára gyorsan eldőlt, mit vegyenek apák napjára. Kedvező ára ellenére érdemes kiemelnünk a gyártó találékonyságát: ha úgy akarjuk, akár a kerékpár színéhez illő zoknit is választhatunk magunknak (illetve apunak), anyaga pedig kitűnően szívja magába az izzadságot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.