Bronzérem a vallnordi magaslaton

Remek szezont zárt a hegyikerékpáros Benkó Barbara: világkupaérmet szerzett Andorrában, a kilencedik helyre lépett előre a világranglistán, és három szakágban is magyar bajnoki címet szerzett.

A nyáron minden idők egyik legjobb magyar eredményét érte el az andorrai Vallnordban rendezett XCO világkupafutam harmadik helyével. Hogyan emlékszik vissza a versenyre?

Nagyon örültem, mert Andorrában, a magaslaton eddig mindig szenvedtem. Az előző versenyek alapján láttuk már, hogy jól megy a short race, de hogy éppen ott állok először dobogóra, meglepett engem és az edzőmet is. A siker óriási lökést adott a többi versenyre. Láttam, a csapat mennyire örül, illetve otthonról is rengeteg embernek csaltam mosolyt az arcára az élő közvetítés alatt.

 

Benkó Barbara a világranglista kilencedik helyén fejezte be az évet.

 

Mennyire elégedett az évvel?

Jó évet zártam. Végre sikerült a tripla magyar bajnoki cím is, vagyis három szakágban, cyclocrossban, országútiban és MTB-ben is első lettem; a világkupában többször is dobogón álltam, összetettben pedig tizenegyedik lettem, ami életem eddigi legjobb helyezése. A telet pedig úgy kezdtem, hogy kilencedik vagyok a világranglistán, ami szintén nagy motivációt ad az alapozásra.

Lehet előrébb lépni a ranglista kilencedik helyéről?

Mindig van feljebb. Nehéz lesz felülmúlni, mert innentől minden egyes helyezés óriási lépés, de megpróbálom.

A nyár végén, illetve az ősszel is volt egy-egy esése. Rendbe jött már?

Persze, minden rendben. A nyári nem volt túl szerencsés, mivel a világbajnokság előtt történt, de sokkal hamarabb rendbe jöttem, mint az orvosok jósolták, úgyhogy végül a vébén is rajthoz állhattam.

 

A magyar hölgy kétszer is hatalmasat esett, de felállt, s helyt állt az idei versenyeken.

 

Új csapatban, a Ghost együttesében versenyezett az idén, évek után hagyta el a Focus-istállót. Jó döntés volt a csapatváltás?

Utólag kiderült, hogy a lehető legjobb, ami történhetett. Sokkal jobban érzem magam itt, mint az előző együttesemben, a háttér is profibb. Nagyon pozitív volt az első év, amit, úgymond, próbaévnek tekintettünk. A nyár végén leültünk a csapatfőnökkel, egy hullámhosszon voltunk, szerették volna, hogy maradjak, ahogy én is, úgyhogy aláírtam még két évre.

Dél-Afrikában edzőtáborozik, nem furcsa, hogy távol tölti az ünnepeket az otthonától?

Dehogynem, mert egy kivétellel eddig minden karácsonyt otthon töltöttem a családommal, most meg Dél-Afrikában vagyok a nyárban… Valójában nem teljesen így terveztem, de az élet másként alakította. A december első felét egyébként is itt töltöttem volna, mert jöttem a barátomhoz, de akkor még úgy volt, hogy karácsonyra hazamegyek, aztán januárban vissza – végül másként alakult, és maradtam. A barátom raliversenyző, három hete eltörte a gerincét tesztelés közben, ezért maradtam vele. A távkapcsolat nem mindig egyszerű. Télen rugalmasabb vagyok, szezon közben viszont értelemszerűen nem tudok iderepülni, időben és anyagilag is húzós. Ezért aztán a telet töltöm Dél-Afrikában, s csak bónusz, hogy edzésnek kiváló helyszín. Szilveszterkor repülök haza, még sosem ünnepeltem a levegőben az újévet, aztán január közepén utazom vissza.

 

Benkó Barbara éveken keresztül ugyanabban a csapatban versenyzett, a közelmúltban azonban váltott.

 

A csapattal volt közös karácsonyi ünnepségük?

Még december elején megtartottuk Németországban, összekötve az ilyenkor szokásos fotózással.

Mire a legbüszkébb az elmúlt évből?

A világkupa-dobogóra és a magyar bajnoki triplára.

Jövőre mik a célok?

Szeretnék a legjobb tízben végezni az összetett világkupa-sorozatban, a világbajnokságon, és remélem, nemcsak a short race-ben, hanem a „nagy” világkupafutamon is dobogóra állhatok.

A legjobb versenyhelyszín: a csehországi Nové Mesto, sok a magyar szurkoló, az a legjobb pálya.

A legjobb verseny: az andorrai világkupa, a short race és az olimpiai krossz is jól ment, ott még sosem mentem ennyire jól

A legnagyobb élmény: világkupa-dobogón állni

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.