Hogy válasszuk ki a tökéletes bringáscipőt?

Nem, sajnos nem elég, ha első látásra beleszeretünk. Íme a (patentpedálos) kerékpároscipő vásárlásának megfontolandó szempontjai.

Bár menő dolog a bicóhoz öltözni, és nőként, valamint zenekedvelőként előnyben részesítem a kopogós lábbeliket, mégsem a dizájnt és a kiadott hangot tartom perdöntőnek. A fő szempont ugyanis az, hogy mire fogjuk használni a cipőt. Városi kerékpározásra? Túrázásra vagy edzésre és versenyzésre?

Városi bringás közlekedéshez és könnyebb túrákhoz olyan cipőt válasszunk, amelyben a séta sem esik nehezünkre. Természetesen lényeges, hogy a cipőnk megfelelően fogja a lábfejünket, de itt a kényelmi szempontoknak azért nagyobb teret engedhetünk. Ha vegyes pedált (pl. SPD és taposó) használunk, figyeljünk arra, hogy a cipő talpába süllyesztett stoplival rendesen bele tudjunk csatolni a rendszerbe.

Jó tudni

A cipőket leginkább a talprészen található, a stoplik fogadását biztosító kialakítás különbözteti meg. Általánosságban véve a háromfuratos talpú cipők országúti rendszerekhez használatosak, a kétfuratosak pedig a többihez. Léteznek olyan talpak is, amelyek hibrid kialakításúak.

Edzésen és versenyen használatos cipők esetén elsődleges szempont, hogy az tökéletesen tartsa a lábfejünket.

Itt ugyanis „a cipőnk a pedálunk” elve érvényesül.

Sokkal többet számít, mint gondolnánk, hogy a cipőben a lábunknak sehol sincs extra hely, nem tud „lötyögni” benne, ugyanakkor nem is szorítja el a vérkeringésünket.

Edzés- és versenyszintű kerékpározáshoz érdemes olyan cipőt választani, amelyen a legfelső szorító lehetőleg nem tépőzár: biztosabb és hatékonyabb tartást ad egy csatos vagy damilos szorítás. További előny, ha a cipőnkből könnyen kifolyik a víz: egy verseny időjárását nem a vágyálmaink vezérlik, ezért nagyon kellemetlen tud lenni, ha több órán át egy nedvességet magába záró cipőben kell tocsognunk. Mivel egy szinte állandóan mozgó tömegről van szó, jó, ha a cipő könnyű és merev.

Talán a hegyikerékpározás az a műfaj, amelyet űzve a leggyorsabban elhasználódik a lábbeli. Ha hosszú távra tervezünk, célszerű arra is figyelni, hogy a cipőnk különböző alkatrészei (pl. cserélhető csat stb.) mennyire elérhetőek.

Mind versenyen, mind egy-egy nehezebb túra (vagy „spontán” eltévedés) során bele lehet futni olyan részekbe, amelyeken tolni kell neki. Egy jó cipőt ilyenkor nem tudnak szétszedni a talpunk alól kiforduló éles kövek, ezért érdemes arra is figyelni a cipőválasztásnál, hogy megfelelő védelemmel vannak-e ellátva a talpközeli oldalfalak, az orr és a sarokrészek.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.