Kamera buktatta le a francia bringást

Egy hajszálnyi különbség döntött az 1936-os berlini olimpia 100 kilométeres országúti kerékpárversenyében, ám mindmáig nem tudjuk, sportszerű keretek között született-e a győzelem.

A nyári olimpiai játékok legőrültebb bringás pillanatait felidéző sorozatunkban három elképesztő esetet mutatunk be. Először az 1936-os berlini olimpiára kalauzoljuk el olvasóinkat, ahol egy filmfelvétel buktatott le egy francia országúti kerékpárost.

A berlini nyári játékok több szempontból is sporttörténelmi jelentőségű esemény volt. Eleinte a megrendezése is kétséges volt, hiszen a világ meghatározó politikai vezetői attól tartottak, hogy Hitler propagandacélokra használja majd fel. Jóllehet a nyugati hatalmak több gyámoltalan kísérletet tettek rá, hogy elvegyék a német fővárostól az 1931-ben, vagyis még a nácik 1933-as hatalomra jutása előtt odaítélt rendezési jogot, végül Berlin lehetett a házigazda.

Ami az esemény propagandacélú kihasználását illeti, a világ vezető politikai szereplőinek feltételezése beigazolódott, Hitler a Harmadik Birodalom erejét fitogtathatta a világ előtt. Ebben nélkülözhetetlen szerep jutott a Führer kedvenc filmesének, Leni Riefenstahlnak, aki Olympia címmel kétrészes, összesen 226 perces alkotást készített az eseményről. Az 1938-ban bemutatott film több szempontból is egyedülálló volt, de leginkább azért, mert egy-egy momentumot több szemszögből is rögzített, s ezzel a rendező a sportközvetítések első jelentősebb megújítójaként vonult be a sportmédia történetébe.

Sportújságírói szempontból az sem elhanyagolható tény, hogy a játékok történetében a berlini volt az első, amelyet televízión közvetítettek, méghozzá összesen 70 órában.

Ezen kívül a német tévések az olimpia idejére elképesztő technikai újdonságokat dolgoztak ki: először alkalmaztak sínen futó kamerákat, közvetítőkocsit, az úszószámokat pedig víz alatt elhelyezett kamerákkal vették fel, de még léghajókról is készítettek felvételeket madártávlatból. A német médiaszakemberek technikai felkészültsége és leleményessége – nem várt módon – fényt derített egy elképesztő turpisságra is.

Nézzük, mi is történt pontosan 1936. augusztus 10-én!

Az országúti kerékpárosok 100 kilométeres versenyében – női kerekesek ekkor még nem szerepelhettek az olimpiai játékokon – csaknem negyvenen kezdtek nagy hajrába nem sokkal a cél előtt, az utolsó métereken két francia bringás, Guy Lapébie és Robert Charpentier fej fej mellett küzdött az első helyért. Végül egy kerékpárhosszal megelőzve ellenfelét Charpentier ért elsőként a célba, Lapébie pedig – sportszerűen beletörődve a szoros vereségbe – gratulált csapattársának.

Az események azonban itt még nem értek véget, és Lapébie nyugalma sem tartott sokáig. Történt ugyanis, hogy néhány héttel a versenyt követően Franciaországban levetítettek egy filmriportot az olimpiáról, amelyet természetesen az ezüstérmes is megtekintett. A „visszajátszást” nézve a második hely birtokosa elképedve látta, amint a mellette tekerő Charpentier egy pillanatra belekapaszkodik az ő biciklisnadrágjába, majd egy hirtelen mozdulattal visszarántja.

Az olimpiai bajnok természetesen tagadta tettét, és a YouTube-ra feltöltött alábbi videó alapján valóban nehéz eldöntenünk, történt-e csalás a befutóban. Ennek ellenére Lapébie makacsul kitartott állítása mellett.

 

 

„Attól a pillanattól kezdve, hogy láttam a filmet, magamat tekintem az olimpia erkölcsi győztesének” – mondta a moziból kifelé sétálva.
Természetesen csapattársa és legyőzője sem ment el szó nélkül a történtek mellett: „Ez a legnagyobb hazugság, amelyet valaha hallottam – válaszolt a vádakra Charpentier. – Rágalmazás miatt beperlem Lapébie-t, még ha egyhavi fizetésembe is kerül.”

Hogy mi következett ezután? A sportsajtó egy ideig elszórakozott az ügyön, Charpentier azonban nem ment bíróságra, és Lapébie is finomított korábbi kijelentésén. Az újabb változatban már csak azt állította, megrántották a gatyáját. Soha többé nem mondta, ki tette, és erre vélhetően már soha nem is derül fény.

A berlini olimpia 100 kilométeres országúti kerékpárversenyének végeredményét itt találják.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.