Katalizátor, ami beindítja a fogyást

Kiváló választás lehet a fogyókúra során a spinning, amit ha megszerettünk nehéz megunni, ráadásul nemcsak fizikailag, mentálisan is hasznos tevékenység.

Izomfejlesztés? Állóképesség? Fogyókúra?

Hogy a spinning mely eset(ek)ben igazán hasznos, az kiderül cikkünkből, viszont van még egy válasz, amely szorosan hozzátartozik a sportághoz.
„Nem elhanyagolható része a spinningnek, hogy az óra során mentálisan is ki tud kapcsolódni az ember – kezdte Halasi Béla spinningoktató. – A zene és a tekerés segít, és egy óra elég szokott lenni ahhoz, hogy levezessük a mindennapi stresszt.”

Persze fizikailag is megvannak a területek, ahol hasznos a spinning, ilyen például a fogyókúra, de ahogy szakértőnk is hangsúlyozza, a megfelelő étrend nélkül ez semmit sem ér. Ellenben ha odafigyelünk a táplálkozásra, akkor például heti három órával, megfelelően adagolt pihenőnapokkal már jótékony hatással lehet a súlyunkra a mozgás.

„Van egy olyan megközelítés, hogy a spinning kardioedzés, amely jót tesz a szív- és az érrendszernek, ennek segítségével újból aktívak lehetünk, azok is, akik évek óta nem sportoltak, de ugyanúgy hasznos egy sérülés után is, szóval kezdők, újrakezdők és haladók számára és jótékony hatásai vannak a spinningnek – folytatta a diósdi DNS Sportközpontban órákat tartó Halasi Béla. – Egy 150 centis embernek már leér a lába a bicikliről, és tudja használni, 120-130 kiló teherbírásig jók a gépek, s bár a nagy súly nem használ hosszú távon a spinnereknek, de akár ülve is tekerhetünk, még azok is, akiket a sétálástól is óvnak a súlyfelesleg miatt. És ha odafigyelünk a táplálkozásra, akkor nagyon jó katalizátor a fogyókúrához.”

Ami az izomfejlesztést illeti, a spinning inkább kardio jellegű mozgás, tehát nem lesznek nagyobbak a combjaink, ha sokat tekerünk – sőt, ha túl sokat, akkor az izomból is veszíthetünk –, ellenben megfelelő állóképesség mellett tónusosabbak lehetnek az izmaink, és valljuk be, ez sem egy utolsó szempont.

„Mivel az órák szerencsére elég változatosak tudnak lenni, ezért ha valakinek bejön a spinning, akkor legközelebb is tetszeni fog neki, sőt ennek köszönhetően hosszú évekig lehet húzni unalom nélkül, én például tizenhárom éve foglalkozom vele, és nagyon szeretem. S tényleg nagyon jó benne, hogy a mozgás mellett a stressz levezetésében is nagy szerepe van” – tette hozzá Halasi Béla.

Spinning sorozatunk első része a zeneválasztásról szólt.
Spinning sorozatunk második része személyes élményeket elevenített fel.
Spinning sorozatunk harmadik része a spinner és a hagyományos kerékpár közötti különbségre fókuszált.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.