Ma már a Zwifttel senki sem viccel

Ed Veal kanadai kerékpáros nem kímélte magát: huszonnégy óra alatt csaknem ezer kilométert tett meg görgőn Zwifttel. Teljesítménye értékét növeli, hogy megállás nélkül volt képes rá.

Korábban írtunk róla, milyen élmény a Zwifttel tekerni, ezúttal arról számolunk be, hogyan lehet rekorddöntésre használni a szoftvert. Ed Veal egy napon és éjen át ült, pontosabban tekert egy görgős kerékpár nyergében, hogy megdöntse a 24 órás Zwift távolsági világrekordot. A kanadai sportoló nem akárhol, a Splunk Információs Technológiai Konferencián vállalkozott a csúcskísérletre, amelyen szépszámú nézőközönség kísérte figyelemmel.

A 43 éves egykori bringás elképesztő kitartással és sebességgel tekert, aminek köszönhetően 952.6 virtuális kilométert tett meg, ami új világrekord.

Ed Veal részt vett a 2016-os pályakerékpáros-világbajnokság csapat-üldözőversenyén, és az adatelemzéssel foglalkozó cég, a Splunk kérésére pattant nyeregbe. A kanadai 24 órás rekordot is ő tartja, amely 735 kilométer. A kísérlet előtt készített beharangozóban elmondta, ahhoz, hogy megdöntse a világrekordot, egy óra alatt 41.7 kilométert kell megtennie.

„Az első tizenkét órát jól megnyomom, utána viszont kissé le kell lassítanom, az igazán fájdalmas rész ekkor következik. Fontos a tempó, ezért állandóan a kilométerórán tartom a szemem” – így az újdonsült világrekorder.

A sikeres rekorddöntést követően a sportember vegyes érzelmekkel nyilatkozott:
„Az első nyolc órában kitűnően éreztem magam, a terv szerinti ütemben haladtam. A nyolcadik és a tizenkettedik óra között a gyomrom felkavarodott, amitől teljesen elment az étvágyam. Amikor befejeztem a tekerést, azt mondtam magamnak, »Soha többet!«. Persze pár órával később már azon kezdtem gondolkodni, miképp lehetne az új rekordot megdönteni.”

A 43 éves Ed Veal eredetileg pályakerékpáros

Természetesen a nyeregben töltött 24 óra nem csak kínlódás volt.
„Isten bizony, ez életem legszebb napja. Teljesen elkészültem az erőmmel, ám az adrenalin és a közönség szűnni nem akaró biztatása mindenért kárpótolt. A huszonnégy órás tekerés igazi kihívás volt, és utólag azt mondom, minden percét élveztem” – vallotta be Ed Veal.

Vealnek óránként 800 kalóriát kellett magához vennie, hogy tartani tudja az egy órára „előírt” kilométerszámot. Ezzel a teljesítménnyel 30 000 dollárt sikerült jótékonysági célra összegyűjtenie, az összeget az Emberek a Kerékpárért alapítványnak ajánlotta fel.

Parti András háromszoros hegyikerékpáros olimpikon így kommentálta Ed Veal nem mindennapi teljesítményét: „Elképzelni is nehéz, mennyire megerőltető lehetett huszonnégy órán át tekerni. A benti kerékpározás jobban igénybe veszi a szervezetet, nincs menetszél, és több folyadékot is veszít az ember. Ráadásul nagyon monoton, ám szerencsére a Zwift sokat segít ezen.”

(Nyitókép: Ed Veal Twitter)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.