Minél jobban félsz, annál nagyobbat esel

Csak az nem bukik, aki nem teker, hangzik az ősi bölcsesség. Ha megtörtént a nagy zakó, vagy egyéb sport közben sérültünk meg, netán másféle egészségügyi gondjaink vannak, az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni.

Aki rendszeresen teker, azzal bizony előfordulhatott, hogy közelebbről is szemügyre vette az aszfaltot/erdei talajt, csodaszép kék-zöld-vérvörös mintázatokkal díszítve különböző testrészeit. Az éremnek viszont itt is két oldala van, hiszen a kerékpározással járó bukásveszély mellett az emberi test regenerációját többféle módon is elősegítheti a bringázás.

Az első és legfontosabb alapszabály: bukás után a lehető leghamarabb pattanjunk ismét nyeregbe. Kisebb esésektől eltekintve a legtöbb balesetre igaz – még akkor is, ha teljesen vétlennek gondoljuk magunkat –, hogy némi bizonytalanság társul hozzánk hosszabb-rövidebb időre. Hogy klasszikust idézzünk, ilyenkor ketten ülünk a bringán: én és a majré. Kifinomult emlékezőképességünk (és fantáziánk) miatt sajnos a majré és a bukás „méretében” szinte egyenes arányosság áll fenn: minél jobban fél valaki, annál nagyobbat esik.

Minden félelem ellenére azonban akkor tesszük a legjobbat, ha az első adandó alkalommal felpattanunk a bringára, és visszafogottan, de újra elkezdünk tekerni. Nyilván nem fog minden ugyanúgy menni, mint a bukás előtt – ha erre számítunk, annak a vége az újabb bukássorozat.

Természetesen bizonyos sérülésekkel nem lehet rögtön kerékpárra ülni, de számos olyan eset fordul elő, amikor azzal segítjük elő a gyógyulást, ha tekerünk. Ha a mozgás már a leggyengébb terhelés alatt is fájdalommal jár, akkor szinte biztos, hogy a tekeréssel még várnunk kell. Abban az esetben, ha könnyű fokozaton, lassan már tudunk tekerni, akkor elsősorban az intenzitásra kell ügyelni. Türelemmel és fegyelmezetten kell „visszatérni”, hiszen ilyenkor nem az állóképességünk szinten tartása a cél, hanem a gyógyulás. Sokszor bőven elég a gyógyuláshoz a rendszeres átmozgatás, mely során szinte alig fejtünk ki erőt, pontosabban csak annyi erőt fejtünk ki, amennyi a mozgásforma „előállításához” szükséges.

Bármilyen módon szerzett térdsérülések és számos futósérülés regenerációjának az egyik legjobb módszere a – fokozatos! – kerékpározás. Mivel a tekerés a keringésünket, légzésünket is jótékonyan befolyásolja, ha bringázunk, sérülten is végezhetünk minimális „kardioedzést”. Felsőtesti sérüléseknél, amennyiben nem okoz fájdalmat, nyugodtan görgőzhetünk, vagy ha nincs ilyen eszközünk, spinningelhetünk, szobabiciklizhetünk. Ilyen esetben bőven meg tudjuk őrizni alap-állóképességi szintünket.

Mindemellett a tekerés csökkenti a vérnyomást, segít a koleszterinszint megfelelő szinten tartásában, segít megszabadulni a zsírpárnáktól és csökkenti a szívbetegségek kialakulásának valószínűségét.

Nem elhanyagolható a mentális gyógyulás sem: a kerékpározás ugyanis javítja az idegrendszeren belüli kommunikációt, serkenti a különböző agyi funkciókat, többek között a memóriát, kiváló természetes antidepresszáns, és nem utolsósorban a szociális hálónk javulását is elősegítheti.

Természetesen minden esetben egyeztetni kell a „kezelőorvosunkkal, gyógyszerészünkkel”, vagyis: szakembertől érdemes tanácsot kérni azzal kapcsolatban, mi segíti elő leginkább az adott sérülésünk, betegségünk megszűnését.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.