Nők a Tour de France-részvételért

Lelkes francia női amatőr bringások egy csoportja évről évre teljesíti a kerékpáros körversenyt, de nevüket így sem ismeri a nemzetközi kerékpárosvilág. Kik is ők tizenhárman?

A Donnons des elles au Vélo női amatőr országúti kerékpároscsapat 2014-ben alakult, és a bringa nyergében lobbizott, hogy végre a hölgyeknek is megrendezzék a földkerekség leghíresebb és legrégebbi országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t.

Jó szokásukhoz híven minden évben a férfiak szakaszversenye előtt pontosan egy nappal tekerik le az adott etapot, a koronavírus-járvány miatt azonban az idén egy hónappal előzték meg a férfiakat – számol be a cyclingweekly.com kerékpáros szakportál.

 

Fotó: David Stockman!AFP

 

A csapatot tizenhárom hölgy alkotja, száz jelentkező közül választották ki őket, és bár férfiak is elkísérhetik őket, a figyelem középpontjában mindig a női csapat áll, amelynek feltett szándéka, hogy fokozza a hölgyek jelenlétét a versenykerékpározásban.

A klub honlapján olvasható kiáltvány szerint ugyanis a gyengébbik nemet érintő döntéseket a férfiak hozzák az egyesületekben, jóllehet a Francia Kerékpáros-szövetség tagjainak tíz százalékát nők alkotják. Az elnyűhetetlen női kerekesek ezen szeretnének változtatni, és kezdeményezésükkel azt kívánják elérni, hogy a jövőben a nőknek is rendezzenek Tour de France-futamokat.

Mint ahogy említettük, a pandémia miatt az idén egy hónappal korábban járták be a Francia körverseny útvonalát, mint a férfiak, és mintegy nyolc hónapon át készültek a megméretésre, miközben a karanténnal, illetve a kijárási korlátozásokkal is meg kellett küzdeniük. A felkészülés során a csapat egyik tagja, Claire Floret elkapta a vírust, amelynek következtében ideiglenesen elveszítette szaglóérzékét, és depressziós lett. A hölgykoszorú több tagja is a frontvonalban áll helyt, ugyanis kórházban dolgoznak nővérként, ami csak tovább nehezítette felkészülésüket.

Az idei kihívás egyik legnehezebb szakaszára, a Nizza és környéki, mintegy 186 kilométer hosszú etapra így emlékszik vissza Bettina Fischer.

„A Col de Turini-szorosnál lévő emelkedő hétszázalékos, és tizenöt kilométer hosszú. Aznap, amikor megmásztuk, éppen gyomorproblémákkal küszködtem, és csak nagyon nehezen tudtam megemészteni az ételt. Minél feljebb jutottam az emelkedőn, annál gyengébbnek éreztem magam. Később még rosszabbra fordult a helyzet, és amikor elértük a Col d’Ezet-t, harmincnyolc Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Mások is küszködtek gyomorproblémákkal, és csak később jöttünk rá, ez amiatt volt, mert túl korán vágtunk neki a távnak, így szervezetünknek nem volt elég ideje alkalmazkodni a nem mindennapi körülményekhez és megpróbáltatásokhoz.”

 

Elizabeth Deignan (jobbra) nyerte augusztusban a Nizzában rendezett 156 kilométeres szakaszt Marianne Vos előtt. Fotó: Stuart Franklin/AFP

 

Az együttes munkáját tíztagú stáb is segítette. Öt gyógytornász, két szerelő, egy motorkerékpáros-kísérő, egy közösségihálózatépítő-szakember és egy fotós kísérte el a hölgyeket a körverseny állomásaira – nélkülük vélhetően nehezen teljesítették volna a 3470 kilométeres távot.

A csapat már a jövő évi megméretésre készül, és aki csatlakozni szeretne, most kezdje el a felkészülést, máskülönben nem tudja időben felépíteni magát!

 

Hogyan készüljünk fel a Tour de France-ra? A Donnons des elles au Vélo női csapatának tanácsai amatőr bringásoknak.

  • Az esemény előtt egy évvel kezdjük el a felkészülést!
  • Nem kell, hogy országúti kerékpárosok legyünk, de fontos, hogy mindennap nagy távokat tekerjünk.
  • Három héttel a verseny előtt mindennap végezzünk erőnléti edzéseket!
  • Ne felejtsünk el mentálisan is felkészülni, hiszen a verseny közben lesz olyan nap, amely óriási lelki kihívással jár!
  • Felkészülés közben igyekezzünk kőkemény helyzeteket szimulálni!
  • Reggel hat órakor keljünk, és figyeljünk rá, hogy este kilenc után már ne legyünk nyeregben!
  • Fontos, hogy bírjuk az összezártságot, mert gyakran előfordul, hogy két-három társunkkal kell osztoznunk a szállodai szobán.

Az idei „női Tour de France” számokban, Bettina Fischer feljegyzései alapján:

  • 161 óra nyeregben
  • 3500 kilométer letekert táv
  • 53 934 kilométer emelkedő
  • 58 107 elégetett kalória
  • 3 hét alatt 5 masszázs
  • 7 flakon ásványvíz a legmelegebb napokon

 

Ez itt a francia kerékpáros körverseny útvonala.

A címlapon: Elizabeth Deignan (középen) az éremátadón. Fotó: Stuart Franklin/ AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.