Nyeregbe, terepesek!

Két szabadidősport-rendezvénnyel nálunk is megkezdődött a terepkerékpáros versenyszezon. Cser Gábor, a válogatott szövetségi kapitánya a pandémia ellenére fokozódó érdeklődésre számít.

Ebben az idényben hét Magyar Kupa-fordulót rendeznek a honi terepkerékpáros-szakágban, ám a legrangosabb esemény kétségkívül a január 10-re tervezett kazincbarcikai országos bajnokság, amelyen a legjobb magyar bringások tekerhetnek az első helyért.

„Feltéve, hogy megtartják – vág közbe Cser Gábor, a válogatott szövetségi kapitánya. – Mint minden szakágban, nemcsak egymással, hanem a koronavírus-járvánnyal is meg kell küzdeniük a bringásoknak. Sok résztvevőre számítok, bizakodásra pedig az adhat okot, hogy az október huszonnegyedikén Törökbálinton rendezett szabadidősport-versenyen kétszázhatvanan álltak rajthoz. Ne felejtsük, nálunk még gyerekcipőben jár a szakág, ennek ellenére egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Persze megjósolhatatlan, mi lesz a folytatásban, hiszen sok függ a járványügyi helyzettől. Egyelőre éppen bezárkózunk, de remélem, megfordul a folyamat.

Szerencsére egyre erősebb a vélekedés, hogy a szabadtéri sportok biztonságosak, így ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.”

Külön öröm, hogy a hét Magyar Kupa-fordulóból hatot vidéki helyszínen rendeznek meg, nem véletlenül: a Nyugat-Európában oly’ népszerű cyclocrosszal nálunk, mondhatni, még csak ismerkednek a gyerekek.

„A Magyar Kupa remek lehetőség arra, hogy a tehetséges gyerkőcök látókörünkbe kerüljenek – erősíti meg Cser Gábor. – Az utánpótlás-kategóriákban versenyző bringásoknak kitűnő fejlődési lehetőséget kínál: megtanulhatják, hogyan kell jól kezelni a bringát, fizikailag is sokat léphetnek előre egy tél alatt, ráadásul a viadalok felüdülést jelentenek az unalmas téli időszak alatt. A cyclocross rendkívül látványos és izgalmas szakág, ezért is egyre népszerűbb nálunk.”

Cser Gábor hozzátette, a terepkerékpáros-versenyek pörgősek, a leghosszabb is legfeljebb egy óráig tart. Külön öröm, hogy rengeteg master korosztályú apuka hozza el a gyerekét a megméretésekre, amelyeken a kicsik testközelből figyelhetik a versenyeket. Nem csoda, hogy kis idő múlva őket is elvarázsolja a cyclocross.

Van azonban olyan magyar kerekes, aki már ebben a szakágban is letette a névjegyét a nemzetközi porondon.

Vas Kata Blanka a legígéretesebb magyar terepkerékpáros (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)

„Nem vitás, Vas Kata Blanka a honi terepkerékpársport legnagyobb ígérete – ismeri el a szövetségi kapitány. – Februárban második lett az U23-as világbajnokságon, tavaly pedig – juniorkorúként – az elitmezőnyben lett tizedik a világ egyik legrangosabb nemzetközi cyclocrossversenyén, a belgiumi Koppenbergcrosson. A Magyar Kupa-viadalokon vélhetően nem vesz részt, de az országos bajnokságra mindenféleképpen hazajön.

Blanka eredményei nagyon sok gyereknek lehetnek példaértékűek, arról nem is beszélve, hogy remek teljesítménye óriási szerepet játszhat a szakág népszerűsítésében.”

Vas Kata Blanka a november 8-i hollandiai Európa-bajnokságon gyarapíthatja érmeinek számát.

Az idei jelentősebb hazai terepkerékpáros-események
Kiskun Magyar Kupa, november 22., Ballószög
Restart Magyar Kupa, november 29., Zalaegerszeg
Tamási Magyar Kupa, december 6., Tamási
Bikeride Magyar Kupa, december 20., Budapest
Nykse Park Magyar Kupa, január 3., Nyíregyháza
Kolorkrossz országos bajnokság, január 10., Kazincbarcika
Trail Zone Magyar Kupa, január 24., Székesfehérvár
Borsod Cross Magyar Kupa, február 7., Miskolc

(A felső kép szerzője: Bús Csaba/Petőfi Népe)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.