Tour de Hongrie: két csatorna is közvetít

Augusztus 14-én, kedden Siófokról rajtol az idei Magyar körverseny, a szervezők segítségével pedig összegyűjtöttünk jó néhány érdekességet a Tour de Hongrie-ról.

Az amatőrök is tekerhetnek. A 4. szakaszon kell megmászni a TdH legkeményebb hegyét, amikor is Miskolcról Bükkszentkeresztre kapaszkodik fel a mezőny. A kőkemény emelkedőn ráadásul az amatőrök is próbára tehetik magukat, mivel közvetlenül a mezőny érkezése előtt rendezik meg az Amatour 2018 elnevezésű megméretést, míg a befutónak helyszínt adó Miskolcon kerékpárosnapot szerveznek a viadal negyedik etapja köré.

Itt lesz Contador. Mindössze hat olyan kerékpárost ismer a történelem, aki mindhárom nagy körversenyt megnyerte, s közéjük tartozik minden idők egyik legjobbja, a spanyol Alberto Contador, aki három Vuelta-, és két-két Giro-, illetve Tour-elsőséggel büszkélkedhet. Visszavonulása után az alapítványán keresztül alapított egy csapatot, s mivel a Polartec-Kometa rajthoz áll a TdH-n, Contador is itt lesz. A tervek szerint a harmadik szakaszt nézi meg, de érkezik az istálló sportmenedzsere, a Giro-győztes Ivan Basso is.

Tavak mentén. Magyarország három legnagyobb tava mellett lehet tekerni az idén. A viadal Siófokról rajtol, majd a következő napon a Balaton északi partját érinti. Utána következik a velencei rajt és a Velencei-tó megkerülése, míg a negyedik, a Karcag–Miskolc etap a Tisza-tavat érinti.

Szurkolói zónák. A szervezők szurkolói zónákat hoznak létre az út mentén, amelyeket az adott szakasz rajtja és célja mellett a részhajráknál jelöltek ki, érdekes ezeket keresni a drukkereknek, ha remek hangulatban szeretnék élvezni a viadalt.

Az Eurosport is közvetít. Az utóbbi években egyre rangosabb versennyé nőtte ki magát a TdH, a Tour de France-t szervező A.S.O. is besegít a rendezőknek.

Az M4Sport mellett az Eurosport is sugározza a viadalt: a csatornán minden este egyórás összefoglaló lesz az adott napról, amit másnap délelőtt megismételnek.

Jelentős pénzdíj. A Tour de Hongrie 2.1-es kategóriájú versenyként szerepel a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában. Ebből a 2-es a többnapos viadalt jelöli, az egyes meg rangot, s ennél már csak két magasabb szint létezik, a HC-kategória, illetve a World Tour-sorozat, amelybe tényleg csak a legrangosabb egy-, illetve többnaposok tartoznak bele. Ennek megfelelően rengeteg feltételnek kell megfelelni, amit a nemzetközi szövetség (UCI) megkövetel, többek közt a pénzdíjazást illetően is, így a szervezők 38 ezer eurót (csaknem tizenkétmillió forintot) osztanak szét a legjobbak között.

Színes trikó. Ahogy a nagy viadalokon, úgy a Tour de Hongrie-n is jár megkülönböztető trikó az egyes szakaszok éllovasainak. A versenyben élen álló bringás sárga, a gyorsasági hajrákban legjobb zöld, a hegyi pontversenyben vezető pedig piros trikót visel, míg a legjobb magyart fehérben láthatjuk majd.

Magyar sikerek. A legtöbb TdH-győzelem magyar résztvevők nevéhez fűződik, eddig összesen tizennyolc hazai sikert jegyezhettünk fel. Az első három évben rendre a mieink győztek, először 1925-ben Jerzsabek Károly. Egynél többször Vida László (1926, 1927) és Török Győző (1955, 1956) tudott nyerni, illetve a szlovákiai, később magyar színekben versenyző Remák Zoltán (2003, 2004), míg a legutóbbi magyar siker Lengyel Tamás (2005) nevéhez fűződik.

A viadalon a magyar válogatott mellett két magyar bejegyzésű profi csapat áll rajthoz, s összesen 19 hazai bringásért szoríthatunk.

Szép hagyományok. 1925-ben került sor az első Magyar körversenyre, amelyet további 37 követett, így a mostani már a 39. TdH lesz. A viadal történetében 1965 és 1993 között volt a leghosszabb szünet, míg az új évezredben a 2009–2014 közti időszak maradt ki a hivatalos Tour de Hongrie-listáról.

Tour de Hongrie, 2018

Augusztus 14. (kedd): prológ, egyéni időfutam, Siófok (3 km)
Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km)
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km)
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km)
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km)
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km)

Az érintett városok is nagyon készülnek, íme Cegléd kisfilmje.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.