Floorball: milyen felszerelést válasszunk?

Évről évre egyre többen játsszák a floorballt: pörgős játék, amely fejleszti az állóképességet. A Decathlon segítségével egy aktív floorballjátékos mondja el tapasztalatait.

A floorballt két nemzet is a saját találmányának tekinti. Az 1960-as évek végén az Egyesült Államokban a floorhockey nevű játékot kezdték el játszani, míg Svédországban is egy hasonló sportot űztek innebandy néven. Érdekesség, hogy a svédországi sportágalapításban Czitrom András révén magyar érdekeltség is volt.

Az „alapító atyák” célja az volt, hogy egy olyan játékot hozzanak létre, amely legalább olyan élvezetes, mint a jégkorong, de tisztább, nem olyan agresszív – és tornateremben űzhető.

Pörgős, dinamikus játék a floorball

A játékban két csapat méri össze az erejét, 5-5 mezőjátékossal és egy-egy kapussal. A játékosok szénszálas ütővel játszanak, amelynek a feje műanyagból készül. A kapusok sisakot, nagy mell-, térd- vagy lábvédőt viselnek, a mérkőzések alatt térdelő pozícióban. A labda kemény műanyagból készül. A játéktér kézilabdapálya méretű (40×20 méter), és egy 50 centiméter magas palánk öleli körbe.

A mérkőzések 3×20 percig tartanak tiszta játékidővel és 10 perces harmadonkénti szünetekkel. Minden gól után a pálya közepén húzás következik. Két egyenrangú bíró vezeti a mérkőzéseket. A cserék nincsenek limitálva, a jégkoronghoz hasonlóan a csapatok sorokat cserélnek percenként. Az együttesek létszáma maximum 20 fő lehet.

A kapusok a mérkőzések alatt térdelő pozícióban védenek

Magyarországon 1989-ben vezették be a sportot palánklabda néven. A Magyar Floorballszövetség 1997 óta működik. A bajnokságon kívül a nőknek és a férfiaknak is megrendezik a Magyar Kupát. A diákolimpián is rendkívül népszerű a floorball, ez az egyik legnagyobb létszámú diákolimpiai rendezvény.

A kezdőknek 3 alapfelszerelést ajánlok:

  • egy Oroks labdát, amely kemény és strapabíró, tökéletes edzésekhez és mérkőzésekhez
  • egy Oroks floorballütőt, amely a sportág megismeréséhez és alapjainak elsajátításához messzemenőkig megfelel, Gyerekeknek és felnőtteknek ajánlott méretben is elérhető
  • egy Atorka H500 kézilabdacipőt, amelynek fontos tulajdonságai a kiváló tapadás és a biztos kitámasztás

A tanácsokat Harangozó Szilárd osztotta meg, aki aktív floorballjátékos, személyesen a Decathlon soroksári áruházában lehet vele beszélgetni a sportról.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.