Új edzés: Mányoki Attila az újrakezdésért

Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. Mányoki Attila saját testsúlyos gyakorlatokkal is készül, és ezúttal Írországban kalandozik…

Továbbra sem egyszerű…

Mint mindenkinek, nekem is a kiszámíthatatlanság a legnehezebb. Az edzőtáboraimat már töröltük, ugyanakkor a június végére tervezett New York-i úszásom még „áll”. Naponta többször nézem a tengerentúli oldalakat, a verseny különböző csatornáit, no meg persze tartom a kapcsolatot ottani úszókkal, és a sok információ egyre inkább kételyt ébreszt bennem. A többség könnyebben vár ki, lehet azt hinni, hogy akkorra odaát kicsit jobb lesz a helyzet.

Ráadásul egy úszóverseny néző- és indulói létszámát össze sem lehet hasonlítani, kevesebben lennénk összezárva. Nekem viszont nem egyszerű optimistának lenni, hiszen azt sem tudom, hogyan jutok el az Egyesült Államokba, mi van, ha nem kapok vízumot?

Szerintem két-három héten belül eldől, mi lesz a verseny sorsa, de jobb lenne minél hamarabb a bizonyosság… Amíg pedig tehetetlenül várok, próbálok alternatív versenyeket találni, hiszen a nyár végén, kora ősszel Európában is rendeznek jelentős eseményeket, no meg igyekszem magam olyan formában tartani, hogy az úszás újrakezdése ne érjen fel arculcsapással.

A kijárási korlátozás egyelőre nem érint, hiszen az elmúlt két hétben csupán egyszer kerékpároztam az országúton, minden más mozgást a házban végzek.

Annyiban okozhat majd nehézséget, hogy kérdéses, a szabad vizek melegedése után elutazhatok-e úszni a Velencei-tóhoz. Munkába lehet járni, de vajon ha megállít a rendőr, mondhatom-e neki, hogy az úszás a munkám?

Addig marad a bringa itthon, ezúttal Írország délnyugati részére kalandozom, ahol majdnem minden évben megfordulok edzőtáborban. Plusz a szárazföldi munkában – nagyobb súlyok híján – elsősorban kisebb súlyzókkal dolgozom, saját testsúlyos gyakorlatokat végzek, például fekvőtámaszt csinálok.

Optimista vagyok: bízom benne, hogy a nyár végén már úszhatok versenyen, így nem vész el a sok elvégzett munka.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.