Év végi aktuális: szilveszteri Szénás-kör

Az esztendő utolsó néhány napjában már rendkívül kevés sporteseményt rendeznek, ezért az 51. és 52. hét programját egyben közöljük, egyebek mellett az óévbúcsúztató túrát Solymáron.

Kajakozás

December 21., szombat – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között. A táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

December 21., szombat – Tata

Karácsony előtt ünnepi, mégis sportos nap a tatai Öreg-tónál, futva vagy gyalogolva lehet megtenni egy, két, három vagy négy kört. Egy kör a tó körül 7 kilométer. Nem verseny, hanem túrarendezvény. Rajt és cél az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központnál. A létszám felmérése érdekében a szervezők mindenkitől emailt várnak december 18-ig, a létszámkorlát 500 fő. A nevezési díj 2500 forint. Minden induló vigyen magával egy karácsonyfadíszt, amelyet a szervezők érkezéskor egy dobozban gyűjtenek; a rajtnál egyet mindenki magával visz (a sajátját nem viheti), és a célban felakaszthatja a fára. Gyalogos indulás 8 és 10 óra között. A részvételi szándékot a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen lehet jelezni.

 

Futás

December 21., szombat – Dunavarsány

Adventi futás több távon a helyi futballpályánál. A versenyt kijelölt körpályán rendezik, a gyermekek 500 és 1000 méteres távon indulhatnak 9.45-kor, míg a felnőttek 10 órától 3.5, 7, 10.5 vagy 14 kilométeren állhatnak rajthoz. Bővebb információ itt olvasható.

 

Kajakozás

December 28., szombat – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

December 28., szombat – Balatonlelle

Fuss Neki – 2. Szilveszteri futógála a helyi Móló sétányon 11 órától. Az útvonal időjárástól függően közvetlenül a Balaton-parton, illetve a környező utcákban 2020 méteren, esetleg 5 vagy 10 kilométeren. Az óévbúcsúztatón a kiválasztott táv megtehető futva, sétálva, babakocsival vagy kutyával.

 

SUP-ozás

December 28., szombat – Kiskunlacháza

A tavalyi nagy sikerű bejgliégető túra ismétlése a Balabán-szigetnél. Ez a túra kizárólag saját deszkával teljesíthető, s lehetőleg ne kezdők jelentkezzenek. Indulás 11 órakor.

 

Kerékpározás

December 28., szombat – Törökbálint

A cyclocrossgála keretében az ötödik rajtot követően 13.50 és 14.15 között jótékonysági futamot rendeznek a diabétesszel küzdő gyermekek javára. A futamon (amely nem verseny) bárki indulhat kerékpármegkötés nélkül. A jótékonysági futam támogatói díja egységesen 5000 forint, amelyet a helyszínen is lehet fizetni.

 

Kajakozás

December 29., vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

SUP-ozás

December 29., vasárnap – Hévíz

Téli szezonkezdetre egy kis SUP-ozás a Hévíz-patakon, hozzávetőlegesen 10 kilométeres távon. Találkozó 9.30 és 10 óra között a Hévíz-patak zsilipjénél. Természetesen lesz evezéselmélet, de egy kis evezési tapasztalat ajánlott, kezdők ezúttal ne jelentkezzenek! A túrát 10 és 20 közötti létszámmal tartják meg, téli időjárásnak megfelelő öltözék, váltóruha, valamint vízálló táska az értékeknek mindenképpen ajánlott. Regisztráció a suptura@citromail.hu e-mail címen, részvételi díj 12 ezer forint, amely tartalmazza a túravezetést, a deszka- és evezőbérlést, a mentőmellényt, illetve a túraengedélyt. Saját deszkával érkezőknek ez a díj csak hétezer forint.

 

Kajakozás

December 30., hétfő – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négyórás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Futás

December 31., kedd – Pomáz

Hagyományos közös évzáró futás az Illyés Gyula utca 14. számú családi ház elől. Találkozó a ház előtt 10 órakor, a közös fotó után indulás Budakalászra, a Kálvária-dombra, majd vissza Pomázra, végül egy koccintás bent a házunkban. Az esemény ingyenes, de pezsgőt, sütit, üdítőt bárki vihet.

 

Túrázás

December 31., kedd – Solymár

Óévbúcsúztató Szénás-körrel. Rajt Solymáron a Templom tér 25. elől, javasolt rajtidőpont futóknak 20 óra, túrázóknak 17 óra, hogy éjfélre mindeki a Nagy-Szénás tetejére érjen. Ott tűzijáték és pezsgőbontás a program, majd indulás vissza a célba, ahol meleg tea, főtt virsli és egyéb finomságok várják a résztvevőket.

 

Kajakozás

December 31., kedd – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 8900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.