Fontosabb események a 49. héten!

Némileg enyhült az időjárás a napokban, így aztán több résztvevőre lehet számítani a hónap közepén esedékes túrázásokon, terepfutásokon, de akár a dunavarsányi horgásztónál is.

Futás

December 8., szombat – Budapest

A Spartathlonhoz hasonlóan nomád körülmények jellemzik a 6. Spártai százas elnevezésű versenyt, amelyen minden induló hozott „alapanyagból” gazdálkodhat. A Margitszigeti Atlétikai Centrum mögötti részen indul a futam, a cél 100 kilométer, vagyis 19 kör megtétele. Ha kevesebb, az sem baj

 

Túrázás

December 8., szombat – Csesznek

A helyi Várkert söröző elől indul a Bakonyi Mikulás-túra, 10, 18, 30, 40 és 45 kilométeres távokon. Előbbi kettőre ezer, a többire kétezer forint a nevezés. Rajt távoktól függően 7 és 10 óra között.

 

Futás

December 8., szombat – Budapest

Az alsó korhatár 18 év az 5. Forralt bor-futáson. A pesterzsébeti erdőben az előző évekhez hasonlóan 6.4 kilométeres távot lehet megtenni, egy kör 1.6 kilométer.

 

Túrázás

December 8., szombat – Sopron

A Lővér Kalandparkból indulva 10, 20 kilométeres és maratoni távon indulhatnak a résztvevők, de utóbbi „csak” 38.9 kilométer hosszú. A nevezés egységesen ezer forint, az útvonal érinti egyebek mellett a Rongyos Gárda-emlékművet, az Ágfalvi-csata-emlékművet és a Károly-magaslatot.

 

Futás

December 8., szombat – Debrecen

Az Oxigén-kupa harmadik fordulója a nagyerdei versenyközpontban, 500 méterre a temető sarkától. Ha az erdő talaja az időjárás miatt alkalmatlanná tenné a forduló lebonyolítását, az értékelés az eddig megtartott fordulók alapján történik. Távok: 1.5, 2.5, 5 és 10 kilométer.

 

Túrázás

December 8., szombat – Sülysáp

Téli tókerülő teljesítménytúra 15 kilométeren, mindössze 600 forintért. A rajt helyszíne, a Kapás József Helytörténeti Gyűjtemény a sülysápi vasútállomástól két kilométerre található. Megközelíthető gyalog vagy az óránként induló helyi buszjárattal a Szent István Általános Iskola megállótól. A buszok 7.50-kor, 8.50-kor és 9.50-kor indulnak a vasútállomásról.

 

Futás

December 8., szombat – Miskolctapolca

Jótékonysági Mikulás-futás a Nomád Terepfutó Suli diákjainak támogatásáért. A nevezésekből befolyt összeget a suli diákjainak felszerelésére, a versenyekre való utazásukra és terembérleti díjakra költik a szervezők. A versenyen 2 és 8 kilométer között lehet választani.

 

Túrázás

December 8., szombat – Balatonalmádi

Indítás a helyi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, illetve a szentkirályszabadjai általános iskola elől 8 és 10 óra között. Az úgynevezett Vödörvölgyi Mikulás-túra 15 kilométeres, mindössze 200 méter szintemelkedéssel.

 

Túrázás

December 8., szombat – Balatonalmádi

Ugyanazon a napon hat kilométeres sétán is részt vehet, aki nem szeretne kimondottan túrázni. Sportorvosi engedély nem szükséges, mindössze száz méter a szintemelkedés, rajt a túrázókkal megegyező helyszínen.

 

Futás

December 8., szombat – Várpalota

A Balázs kertben egy, két, hét és 12 kilométeren tehetik próbára magukat az amatőr futók, sőt a leghosszabb részen kéttagú váltóban is lehet futni.

 

Amíg nem fagynak be a tavak, a pontyok sincsenek biztonságban a horgászoktól

 

 

Horgászat

December 8., szombat – Dunavarsány

A Moby Dick-horgásztavi (nevelő tavi) versenysorozat keretében a Fázós-kupa eseménye következik. Versenyzőnként egy bottal, azon egy horoggal lehet horgászni, tartalékban bármennyi bot rendelkezése állhat, amelyeket azonban úgy kell elhelyezni, hogy ne keltsék többbotos horgászat látszatát.

 

Futás

December 8., szombat – Mogyoród

Terepfutás 5 vagy 11.8 kilométeren. A helyszíni nevezés korlátozott – legfeljebb harminc főnek engedélyezett –, előnevezés december 6-ig lehetséges. Versenyközpont a Szent László Általános Iskolánál.

 

Túrázás

December 8–9., szombat–vasárnap – Pilisvörösvár

A Magyar Hősök-túrasorozat keretében a szervezők Attila hun királynak állítanak emléket. A helyi Tácsik pékségtől 6 és 10 óra között 35, 60, 80, 100 és 115 kilométeres távokon lehet indulni. A legrövidebb táv befutója Esztergom, a Brilli Gyula menedékház, míg 60 kilométeren a dobogókői Walden Hotel. A további három távnál célba érkezés másnap: 80 kilométer megtétele után Pilisszántón, 100 kilométernél a solymári menedékháznál, a leghosszabb távnál pedig a pilisvörösvári sportpályánál.

 

Futás

December 9., vasárnap – Törökszentmiklós

Az újonnan megépülő Tiszatenyő–Törökszentmiklós kerékpárúton különböző távokon (500 méter, 5 és 10 kilométer) rendeznek futóversenyt, kézi időméréssel. A célban mindenkit vízzel, teával, zsíros kenyérrel, gyümölccsel várnak a szervezők.

 

Futás, túrázás

December 9., vasárnap – Sülysáp

A helyi Mikulás-futás programja a túrázók rajtjával kezdődik, akik helytörténeti séta keretében ismerkedhetnek meg a település turisztikai és kulturális értékekeivel, majd a futók következnek. Befejezésként vidám Mikulás-kergető futáson vehetnek részt kicsik és nagyok egyaránt, a legkisebbeket népi játékok is várják.

 

Futás

December 9., vasárnap – Budapest

A hendikepes Krokodil-futás újabb versenye, amely minden hónap második hétvégéjének vasárnapján esedékes. Az újpesti Farkaserdőben az összesített ranglistaidők alapján a leggyengébb időeredménnyel rendelkező versenyző rajtol legkorábban, s értelemszerűen a legjobb legkésőbb. Természetesen új versenyzők is csatlakozhatnak a mezőnyhöz – hendikeppel.

 

Futás

December 9., vasárnap – Szeged

Jótékonysági félmaratoni verseny, az idén már negyedszer. A helyi JGYTK Sportcsarnoktól 10.35 órakor indulnak a futamok valamennyi távon. Részletek az esemény weboldalán.

 

Futás

December 9., vasárnap – Felsőtárkány

Terepfutóverseny első fordulója a helyi Faluháznál. Nemtől és életkortól függően egy, két és négy kört kell teljesíteni, egy kör 4.9 kilométer. A terep a Várhegy és Felsőtárkány település közötti lankás, erdős területre esik. Az útvonal a rajttól úgy 2400 méteren keresztül fokozatosan veszi fel a szintkülönbséget.

 

Kerékpározásban sem lehet akadály a havazás, ha lesz egyáltalán december elején.

 

Kerékpározás

December 9., vasárnap – Budapest

Az Újhegyi lakótelep szomszédságában lévő Sportligetben január után újra a cyclo-cross bringások számára szerveznek versenyt, immár ötödik éve. A Kőbányai Bringapark-kupán három kilométeres körpályán amatőrök és profik egyaránt indulhatnak, mert a cyclo-cross futamok mellett hobbifutam és rövidített pályán gyermekverseny is lesz.

 

Futás

December 9., vasárnap – Visegrád

Két kategóriában indulhatunk a Dunakanyarban, a Salamon-torony, a Fellegvár és a Királyi Palota érintésével. Az úgynevezett nyílt kategória olyan kezdő vagy haladó akadályfutóknak ajánlott, akik nem futnak 10 kilométer felett. A versenytáv 7–9 kilométer, és 15–20 akadály vár a versenyzőkre. A profibbaknak, akik korábban indultak már téli terepfutó- vagy akadályfutó-versenyen, ajánlott a 14 kilométeres táv. Nekik már 20–30 akadállyal kell megbirkózniuk.

 

A futóversenyek száma az év utolsó napjaiban sem csökken.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.