Fuss, tekerj, túrázz decemberben is!

Beköszöntött a tél, amelytől függetlenül is számtalan Mikulás-futás vagy túrázás vár a vállalkozó kedvűekre, sőt még a horgászat kedvelői is hódolhatnak szenvedélyüknek.

Futás

December 1., szombat – Kecskemét

A Domb-futás versenysorozat idei hetedik megméretése a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A verseny útvonala a vízparttól legalább kétméteres távolságban vezet, a tavakat jobban megközelíteni tilos. Rövid- és hosszútávra is lehet jelentkezni.

 

Futás

December 1., szombat – Budapest

Minden hónap első szombatján egy kör a Margitszigeten kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak. Nevezési díj 2000 forint, rajt 10.20-kor a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától.

 

Futás

December 2., vasárnap – Budapest

A sportolni vágyók ötödik alkalommal ölthetnek magukra Mikulás-jelmezt, és 2300 méteren tehetik próbára erejüket. A gyerekeket vagy a nagyszülőket sem érdemes otthon hagyni, ők ugyanis részt vehetnek a 700 méteres családi futamon.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Márianosztra

Börzsönyi Mikulás 25/20/15/10 – A túra napján Szob és Márianosztra között Mikulás-vonat közlekedik, amelyre a nevezési díjon felül 800 forintért lehet jegyet váltani. A túra napján azonban már csak az üresen maradt helyekre vásárolható különvonati jegy.

 

Horgászat

December 2., vasárnap – Dunavarsány

Érdemes igyekezni a nevezéssel, mert legfeljebb 84 horgász indulhat a megszokottan a Moby Dick-horgásztónál rendezendő Mikulás-kupán. Nevezési díj 7000 forint, értékelhető halak: ponty, amur, kárász, keszeg.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Budapest

A Szépjuhászné gyermekvasút-állomástól 13 vagy 20 kilométeres túrára lehet vállalkozni. Rajt 8 órától, szintidő nincs, de mindkét esetben 16 óráig kötelező visszaérkezni a starthelyre.

 

Futás

December 2., vasárnap – Lókút

A tervek szerint a tavalyi útvonalon rendezik meg a lókúti futóversenyt a volt kocsmánál. A gyermekek futama mellett a nők 10, a férfiak 20 kilométerem indulhatnak. A frissítő tea, víz, szaloncukor, alma és csokis keksz lesz, míg a célban forró tea és házi finomságok várják a futókat.

 

Se vége, se hossza a különböző Mikulás-futásoknak.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Mátrafüred

Mikulás a Mátrában 11/20 – Család- és kutyabarát túra, amelyre meleg ruházattal kell készülni, sőt mivel korán sötétedik, biztonsági szempontból fejlámpa is szükséges. A célban meleg ital, szendvics, továbbá meglepetés várja a túrázókat.

 

Futás

December 2., vasárnap – Komló

Téli forduló a 8. Négy évszak futás keretein belül. A helyi futballpályán 10 és 11 óra között öt versenyszámban rajtol a mezőny, a legkisebbeknek 200, illetve 400 métert kell megtenniük, de lesz ezer (2.5 kör) és kétezer (öt kör) méteres etap is. A legkitartóbbak 5275 métert (13 kör) tehetnek meg. Csoki és frissítő minden indulónak jár.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Sopron

Extrém Burgenland-felkészítő – Ez a második felkészítő túra a januári Fertő-tó-kerülőre. A 30 kilométeres távot a megjelentek közösen teszik meg. 8, 11 és 22 kilométernél „kiszállási” lehetőséget biztosítanak a tómalmi, a fertőrákosi és a balfi buszmegállónál.

 

Futás

December 2., vasárnap – Tatabánya

Komárom-Esztergom megye központjában is rendeznek Mikulás-futást, a Tatabányai Szakképzési Centrum Fellner Jakab Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája előtt. Gyerekeknek 200 méter a táv, a nevezés ingyenes, ellenben az 1.9 és az 5.9 kilométert választók egyaránt 2000 forintot fizetnek.

 

Túrázás

December 2., vasárnap – Bodajk

Rajt-cél a helyi mozinál. A Mikulás a Gaja-völgyben is jár a krampuszaival, hogy megajándékozza az arra járó túrázókat, az idén már negyedszer. A klasszikus szurdoktúra egy családiséta-jellegű, gyerekekkel is teljesíthető túrácskát és egy nagyobb, a fehérvárcsurgói kastélyig tartó távot tartogat a résztvevőknek.

 

Túrázás

December 4., kedd – Üröm

Vezetett esti túra 18 órai indulással a Puszta-hegyi-nyeregtől. Visszaérkezés 10 kilométer megtétele után hozzávetőlegesen 21 órakor. A Hétköznapi Hősök túrasorozat 10. állomása.

 

Futás

December 8., szombat – Budapest

A Spartathlonhoz hasonlóan nomád körülmények jellemzik a 6. Spártai százas elnevezésű versenyt, amelyen minden induló hozott „alapanyagból” gazdálkodhat. A margitszigeti MAC mögötti részen indul a futam, a cél 100 kilométer, vagyis 19 kör megtétele. Ha kevesebb, az sem baj

 

Túrázás

December 8., szombat – Csesznek

A helyi Várkert söröző elől indul a Bakonyi Mikulás-túra, 10, 18, 30, 40 és 45 kilométeres távokon. Előbbi kettőre ezer, a többire kétezer forint a nevezés. Rajt távoktól függően 7 és 10 óra között.

 

Futás

December 8., szombat – Budapest

Az alsó korhatár 18 év az 5. Forralt bor futáson. A pesterzsébeti erdőben az előző évekhez hasonlóan 6.4 kilométeres távot lehet megtenni, egy kör 1.6 kilométer.

 

Túrázás

December 8., szombat – Sopron

A Lővér Kalandparkból indulva 10, 20 kilométeres és maratoni távon indulhatnak a résztvevők, de utóbbi „csak” 38.9 kilométer hosszú. A nevezés egységesen ezer forint, az útvonal érinti egyebek mellett a Rongyos Gárda emlékművet, az Ágfalvi-csata-emlékművet és a Károly-magaslatot.

 

Futás

December 8., szombat – Debrecen

Az Oxigén-kupa harmadik fordulója a nagyerdei versenyközpontban, 500 méterre a temető sarkától. Ha az erdő talaja az időjárás miatt alkalmatlanná tenné a forduló lebonyolítását, az értékelés az eddig megtartott fordulók alapján történik. Távok: 1.5, 2.5, 5 és 10 kilométer.

 

Túrázás

December 8., szombat – Sülysáp

Téli tókerülő teljesítménytúra 15 kilométeren, mindössze 600 forintért. A rajt helyszíne, a Kapás József Helytörténeti Gyűjtemény a sülysápi vasútállomástól két kilométerre található. Megközelíthető gyalog vagy az óránként induló helyi buszjárattal a Szent István Általános Iskola megállótól. A buszok 7.50-kor, 8.50-kor és 9.50-kor indulnak a vasútállomásról.

 

Futás

December 8., szombat – Miskolctapolca

Jótékonysági Mikulás-futás a Nomád Terepfutó Suli diákjainak támogatásáért. A nevezésekből befolyt összeget a suli diákjainak felszerelésére, a versenyekre való utazásukra és terembérleti díjakra költik a szervezők. A versenyen 2 és 8 kilométer között lehet választani.

 

Túrázás

December 8., szombat – Balatonalmádi

Indítás a helyi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, illetve a szentkirályszabadjai általános iskola elől 8 és 10 óra között. Az úgynevezett Vödörvölgyi Mikulás-túra 15 kilométeres, mindössze 200 méter szintemelkedéssel.

 

Túrázás

December 8., szombat – Balatonalmádi

Ugyanazon a napon hat kilométeres sétán is részt vehet, aki nem szeretne kimondottan túrázni. Sportorvosi engedély nem szükséges, mindössze száz méter a szintemelkedés, rajt a túrázókkal megegyező helyszínen.

 

Futás

December 8., szombat – Várpalota

A Balázs kertben egy, két, hét és 12 kilométeren tehetik próbára magukat az amatőr futók, sőt a leghosszabb részen kéttagú váltóban is lehet futni.

 

Amíg nem fagynak be a tavak, a pontyok sincsenek biztonságban a horgászoktól

 

 

Horgászat

December 8., szombat – Dunavarsány

A Moby Dick-horgásztavi (nevelő tavi) versenysorozat keretében a Fázós-kupa esemény következik. Versenyzőnként egy bottal, azon egy horoggal lehet horgászni, tartalékban bármennyi bot rendelkezése állhat, amelyeket azonban úgy kell elhelyezni, hogy ne keltsék többbotos horgászat látszatát.

 

Futás

December 8., szombat – Mogyoród

Terepfutás 5 vagy 11.8 kilométeren. A helyszíni nevezés korlátozott – legfeljebb harminc főnek engedélyezett –, előnevezés december 6-ig lehetséges. Versenyközpont a Szent László általános iskolánál.

 

Túrázás

December 8–9., szombat–vasárnap – Pilisvörösvár

A Magyar Hősök Túrasorozat keretében a szervezők Attila királynak állítanak emléket. A helyi Tácsik pékségtől 6 és 10 óra között 35, 60, 80, 100 és 115 kilométeres távokon lehet indulni. A legrövidebb táv befutója Esztergom, a Brilli Gyula menedékház, míg 60 kilométeren a dobogókői Walden Hotel. A további három távnál célba érkezés másnap: 80 kilométer megtétele után Pilisszántón, 100 kilométernél a solymári menedékháznál, a leghosszabb távnál pedig a pilisvörösvári sportpályánál.

 

Futás

December 9., vasárnap – Törökszentmiklós

Az újonnan megépülő Tiszatenyő–Törökszentmiklós kerékpárúton különböző távokon (500 méter, 5 és 10 kilométer) rendeznek futóversenyt, kézi időméréssel. A célban mindenkit vízzel, teával, zsíros kenyérrel, gyümölccsel várnak a szervezők.

 

Futás, túrázás

December 9., vasárnap – Sülysáp

A helyi Mikulás-futás programja a túrázók rajtjával kezdődik, akik helytörténeti séta keretében ismerkedhetnek meg a település turisztikai és kulturális értékekeivel, majd a futók következnek. Befejezésként vidám Mikulás-kergető futáson vehetnek részt kicsik és nagyok egyaránt, a legkisebbeket népi játékok is várják.

 

Futás

December 9., vasárnap – Budapest

A hendikepes Krokodil-futás újabb versenye, amely minden hónap második hétvégéjének vasárnapján esedékes. Az újpesti Farkaserdőben az összesített ranglistaidők alapján a leggyengébb időeredménnyel rendelkező versenyző rajtol legkorábban, s értelemszerűen a legjobbal rendelkező legkésőbb. Természetesen új versenyzők is csatlakozhatnak a mezőnyhöz – hendikeppel.

 

Futás

December 9., vasárnap – Szeged

Jótékonysági félmaratoni verseny, az idén már negyedszer. A helyi JGYTK Sportcsarnoktól 10.35 órakor indulnak a futamok valamennyi távon. Részletek az esemény weboldalán.

 

Futás

December 9., vasárnap – Felsőtárkány

Terepfutóverseny első fordulója a helyi Faluháznál. Nemtől és életkortól függően egy, két és négy kört kell teljesíteni, egy kör 4.9 kilométer. A terep a Várhegy és Felsőtárkány település közötti lankás, erdős területre esik. Az útvonal a rajttól úgy 2400 méteren keresztül fokozatosan veszi fel a szintkülönbséget.

 

Kerékpározásban sem lehet akadály a havazás, ha lesz egyáltalán december elején.

 

Kerékpározás

December 9., vasárnap – Budapest

Az Újhegyi lakótelep szomszédságában lévő Sportligetben január után újra a cyclo-cross bringások számára szerveznek versenyt, immár ötödik éve. A Kőbányai Bringapark-kupán három kilométeres körpályán amatőrök és profik egyaránt indulhatnak, mert a cyclo-cross futamok mellett hobbifutam és rövidített pályán gyermekverseny is lesz.

 

Futás

December 9., vasárnap – Visegrád

Két kategóriában indulhatunk a Dunakanyarban, a Salamon-torony, a Fellegvár és a Királyi Palota érintésével. Az úgynevezett nyílt kategória olyan kezdő vagy haladó akadályfutóknak ajánlott, akik nem futnak 10 kilométer felett. A versenytáv 7-9 kilométer, és 15-20 akadály vár a versenyzőkre. A profibbaknak, akik korábban indultak már téli terepfutó- vagy akadályfutó-versenyen, ajánlott a 14 kilométeres táv. Nekik már 20–30 akadállyal kell megbirkózniuk.

 

A futóversenyek száma az év utolsó napjaiban sem csökken.

 

Túrázás

December 15., szombat – Pilisszentkereszt

Vezetett túra 16.3 kilométeren, rajt és cél a Két-bükkfa-nyeregnél. Indulás 8 és 8.30 óra között, nevezési díj mindössze 500 forint.

 

Horgászat

December 15., szombat – Dunavarsány

Karácsony előtti utolsó verseny a Moby Dick-horgásztónál. Etetni kizárólag a kihúzott horgászhelyről lehet, kizárólag kézi erővel (spomb, csúzli, poharazás stb.). Etetőhajó használata tilos. Etetni verseny közben is szabad, mivel azonban egyszerre csak egy bottal lehet horgászni, ha valaki etetőbotot szeretne használni, a horgászatra használt botot és végszereléket közben ki kell húzni a vízből.

 

Túrázás

December 15., szombat – Miskolc

Úgynevezett Tortúra több távon. A rajtban és a célban is tornatermi szállást biztosítanak a szervezők, de hálózsák és derékalj melegítőről mindenkinek gondoskodnia kell. Meleg vizes zuhany azonban mindkét helyen rendelkezésre áll. A legrövidebb táv (34 km) a miskolctapolcai általános iskolától az ómassai Vadász kocsmáig tart, de aki a 44 kilométerre vállalkozik, éppen utóbbi helyszínről indulhat Egerbe, ahova a miskolctapolcai általános iskolától éppen a 65 kilométer a harmadik választható táv.

 

Futás

December 16., vasárnap – Dombóvár

A rendezvény a város adventi programsorozatának része, és a Hírességek útján kell megtenni az öt kilométeres távot. Természetesen aki 10 kilométeren indul, annak két, aki 15 kilométeren, annak három kört kell teljesítenie.

 

Futás

December 16., vasárnap – Telki

Téli verseny a Budai-hegység ösvényein, az útvonal érinti az Anna-házat, a Kutya-hegyet, a Nagy-Szénást, a Vörös-pocsolyás-hátat, a Nagy-Kopaszt és a Tarnai-pihenőt. Rajt a helyi Pipacsvirág általános iskolától, a résztvevők 13.5, 17.3 vagy 26.7 kilométer közül választhatnak.

 

Futás

December 16., vasárnap – Budapest

Családias hangulatú közösségi futás az Adventi Manócsalogató és Szívmelengető Érted! éremért. Rajt a Daru-dombtól, időmérés nincs, a gyerekfutam 500 méter, de a kocogást választóknak is csupán 2500 métert kell megtenniük. Egyébiránt öt és tíz kilométeres távot lehet még választani.

 

Futás

December 16., vasárnap – Miskolc

Félmaratoni verseny a diósgyőri vár környékén, rajt 10 órakor. Persze nem csupán félmaratoni, hanem nyolc, illetve 1.4 kilométeres távra is lehet nevezni.

 

Gondos aláöltözéssel tartalmas időt tölthetünk a téli erdőben.

 

Futás

December 16., vasárnap – Győr

Versenyközpont a Tulipános általános iskolánál. A pályák végig felfestettek és útirányítással ellátottak, az 1.3 kilométeres távon futók a Kálóczy tér körül teljesítenek két kört, és befutnak az iskola kapuja előtt található célba. Az 5.1 kilométeres távon indulók a Belvárosban és Révfaluban kijelölt kört teljesítik, míg a 11.3 kilométeres távon versenyzők a töltésen haladva Pinnyéden is futnak egy kör,t és úgy térnek vissza Révfaluba.

 

Futás

December 16., vasárnap – Pénzesgyőr

Téli terepfutóverseny a Hajag északi oldalában, Pénzesgyőr községben. A nehezített pálya nagyobb hó esetén kemény kihívás elé állíthatja a futókat. A gyermekeknek 500 méteres, egy és két kilométeres pályát alakítottak ki a szervezők, míg a felnőttek 7, 10 és 20 kilométeren próbálkozhatnak. A versenyt extrém időjárási körülmények között is megrendezik.

 

Futás

December 22., szombat – Dunavarsány

Versenyközpont, rajt és cél a Petőfi Művelődési Ház. A gyermekek 500 méteren és egy kilométeren, a felnőttek 3.5, 7 vagy 10.5 kilométeren indulhatnak.

 

Túrázás

December 23., vasárnap – Felsőtárkány

Mákos bejgli túra 25/18/10/6 – A túra család- és kutyabarát, a rajtnál adományt gyűjtenek a füzesabonyi állatvédőknek. Mindenki melegen öltözzön fel, váltó ruha ajánlott. Nappali túra, de mivel korán sötétedik, a hosszú távú túrára jelentkezők gondoskodjanak fejlámpáról.

 

Túrázás

December 28., péntek – Velem

Évzáró teljesítménytúra a Kőszegi-hegységben – Érdemes időben jelentkezni, mert a vezetett túrán hetvenen vehetnek részt. 20.6 kilométert kell megtenni, nagy a szintkülönbség, sok a járatlan, jelzés nélküli szakasz. A cél az, hogy a túrázók felfedezzék a Kőszegi-hegységet.

 

Horgászat

December 29., szombat – Dunavarsány

Az év utolsó horgászversenye a Moby Dick-tónál. A nevezési díj 7000 forint, a szabályok ugyanazok, mint a korábbi viadalokon.

 

Túrázás

December 29., szombat – Fülöpszállás

Téli strázsa 9/18 – Az évbúcsúztató teljesítménytúra az Izsák közigazgatási területén lévő „Vadasban” lesz. A résztvevők ízelítőt kapnak Felső-Kiskunság homokbuckás, változatos erdőkkel borított területéből, valamint változatos állatvilágából is.

 

Futás

December 29., szombat – Tarcal

A Tarcal–Tokaj kört másodszor rendezik meg, a helyi Majoros pincészettől 5, 10 és 21 kilométeres távokon lehet indulni 9 és 10 óra között. Az eredményhirdetést követően tombola is vár a résztvevőkre.

 

Túrázás

December 29., szombat – Pécsvárad

Dombay maratoni/Dombay-tó 35/30/25/15 – A legkisebb, 15-ös táv kivételével a túrázók ha hosszabb távról rövidebb távra, illetve rövidebb távról hosszabbra menet közben is átnevezhetnek. Szálláslehetőség a túra előtt és után is a jelentkezők rendelkezésére áll.

 

Futás

December 29., szombat – Csömör

Terepfutóverseny négy és 17 kilométeren. Előnevezés december 27-ig lehetséges, ebben az esetben csak 1800 forint az indulási költség, a helyszínen már 3000 forint.

 

Túrázás

December 29., szombat – Szentendre

Sebő Ödön emléktúra 55/40/30/20/10 – Kutyabarát túra, ezért a túrázni vágyók bátran magukkal vihetik hűséges négylábú társaikat. Az útvonal erdészeti területen vezet a Pilisben, a szervezők mindenkit arra kérnek, hogy elemlámpát és láthatósági mellényt vigyenek.

 

Túrázás

December 29–30., szombat–vasárnap – Gyöngyössolymos

Téli tüdőtisztító túlélőtúra – Sokaknak kevés a „hagyományos” túlélőtúra, a szervezők nekik kedveskednek. A túra legfőbb jelszavai: téli, extrém, tájékozódási, csapatverseny. A sikerhez tájékozódási ismeret, hidegtűrő-képesség és csapatmunka kell.

 

Futás

December 30., vasárnap – Balatonlelle

Szilveszteri futógála közvetlenül a Balaton partján és a környező utcákban. Az óévbúcsúztató vagy újévköszöntő eseményen a kiválasztott táv (2019, 4250 vagy 8500 méter) megtehető futva, sétálva, babakocsival vagy akár négylábú házi kedvenc társaságában is.

 

Túrázás

December 30., vasárnap – Csopak

Örsi-Somlyó 32/18/8 – Évzáró teljesítménytúra az alsóörsi Somlyó-hegy, valamint a Balaton bűvöletében. Minden táv körtúra, a legrövidebb a község útjain vezet, a hosszabbak azonban bejárják a környéket.

 

Futás

December 30., vasárnap – Miskolc

Szilveszteri futótúra – A résztvevők az útvonalat a futás, a kocogás és a gyaloglás terepviszonyokhoz igazodó váltogatásával teszik meg túravezetővel. A táv nyolc kilométer, a Gyík-csoport szintideje 60, míg a Csiga-csoporté 90 perc. Csupán nem dohányzók jelentkezhetnek.

 

Túrázás

December 30., vasárnap – Dorog

Szuperkatlan 30/SÁRA 15 – Második alkalommal rendezik meg a zsír- és bejgliégető túra téli különkiadását. A túra a Kinizsi Százas katlanként elhíresült szakaszán halad, alighanem dermesztő fagyban. A rajt nem délben, hanem a tavaly megszokott reggeli időpontban lesz.

 

Futás

December 31., hétfő – Zalaegerszeg

Az úgynevezett kezdő maratoni távra (3.5 kilométer) ingyenes a nevezés, ellenben a 10 kilométerre már 5000, míg a 24 és 41 kilométerre egyaránt 6000 forint. Minden résztvevő 15 és 17 óra között a rajtszám felmutatásával díjmentesen igénybe veheti a fedett uszoda szolgáltatásait.

 

Futás

December 31., hétfő – Agárd

Szilveszteri pezsgőfutás a Velencei-tó körül, az idén már 34. alkalommal. Helyszíni nevezésre csak korlátozott számban, legfeljebb 50 főig, az előre megrendelt és chippel ellátott rajtszámok függvényében lehetséges. Agárdról indulva 4.5 vagy 12 kilométeres távokra lehet nevezni, míg a 30 kilométer megkerüli a tavat.

 

Túrázás

December 31., hétfő – Budapest

Szilveszter BIT – Minden indulót szívmelengető, lélekerősítő védőitallal, a beérkezőket virslivel, valamint forró teával várják, éjfélkor pedig pezsgővel vagy gyerekpezsgővel köszönthetik az Újévet. Szintidő nincs, a résztvevőknek legkésőbb éjjel 2 órára be kell érniük.

 

Túrázás

December 31., hétfő – Gyöngyös

Szilveszter Kékesen 28/14/6 – A leghosszabb, 28 kilométeres távra vállalkozóknak érdemes tudniuk, hogy kétszer kell felmenniük a Kékesre, fél távnál (a rajt-célban) lehetőség van frissíteni. A túra felettébb extrém, mivel hó és rendkívül fagyos szél is lehet.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.