Májusi program: fuss, tekerj, túrázz!

Minden fontos esemény egy helyen, időpontokkal, helyszínekkel, indulási feltételekkel, hogy senki ne maradjon le kedvenc szabadidős sportjáról.

Kerékpározás

Május 4–6., péntek–vasárnap – Salgóbánya

A feladat egy tájegység bejárása kerékpárral adott időn belül, a lehető legtöbb pontot összegyűjtve. Pontokat szerezni elsősorban objektumok felkeresésével lehet, amelyek helyét a rajtnál kapják meg a bringások. Előfordulhat, hogy az objektumok neve és helye egy rejtvény megfejtése lesz.

 

Futás

Május 5., szombat – Zsámbék

Három táv választható, az öt kilométeres minimaratonra 2000, a 11 kilométeres midimaratonra 3000, míg a félmaratonra (21 km) már 4000 forintért lehet nevezni. Utóbbi 11 órakor, míg előbbi kettőt 11.10 órakor startol.

 

Kerékpározás

Május 5., szombat – Tiszafüred

A Tisza-tó melletti verseny távja 15 kilométer, amely könnyen teljesíthető kicsinek és a kevésbé felkészültebbeknek is. A profibbak már 65 km-es távot is választhatnak, de a görkorcsolyával érkezőknek is lesz kijelölt pálya, megadott távval.

 

Futás

Május 5., szombat – Kecskemét

A verseny a 2018-as „Fuss egy napot!” versenysorozat második futam a kecskeméti szabadidőközpontban, a belépő személyenként mindössze száz forint. Nevezni reggel 9-től lehet a helyszínen, de a hatórás futás 10-kor már rajtol, míg az egy, két és négyórás futást óránként indítják a szervezők, legkésőbb 15 óráig célba kell érni.

 

Futás

Május 6., vasárnap – Sülysáp

Egész napos programot nyújtó tömegsport, utcai futóverseny, változatos programokkal, amelynek részeként tíz futamban, három csapatversenyben és több korcsoportban, óvodástól a legidősebbekig, az akadályozottsággal élőknek, a felkészült sportolóktól a kezdőkig, minden látogató számára kínálnak sikerélményt.

 

Futás

Május 11–13., péntek–vasárnap – Balatonvilágos

Ez már a 12. Ultrabalaton, Magyarország egyik legnépszerűbb sporteseménye, amely Balatont kerülő egykörös verseny, s Közép-Európa leghosszabb futóversenye. A résztvevők egyéniben, váltóban futva vagy bringával teljesíthetik a 220 kilométeres távot. Természetesen lehetőség lesz félmararatoni távra is nevezni.

 

Kerékpározás

Május 12., szombat – Budapest

Ingyenes hegyikerékpáros túra, amelyre a szervezők olyanok jelentkezését várják, akik már kerékpároztak terepen, de technikai tudásukon szeretnének még javítani. Start reggel 9 órakor a Csobánkai temető felett, a táv 42 kilométer, amely 1200 méter szintemelkedést is jelent.

 

Futás

Május 12., szombat – Pécs

Rajt reggel órakor a Malomvölgyi-tó városhoz közelebbi parkolójától 200 méterre a félszigeten, s a cél is ugyanitt lesz. A tó megkerülésével egy kör teljesíthető, amely 5274 métert jelent, erdei döngölt földes pályán, minimális szintkülönbséggel. Az úgynevezett minimaratoni táv mellett teljes- és félmaratoni versenyre is lehet nevezni.

 

Kerékpározás

Május 19., szombat – Bakonybél

Már a 8. versenyt rendezik idén Bakonybélen. A közép- és hosszútávon indulók új irányból érhetnek fel Kőris-hegyre, sőt hosszú távon az első célba érkező versenyzőhöz képest, aki 1 óra 30 perc után érkezik, a pálya fennmaradó részét már nem teljesítheti. Minden táv felvezetéssel és lassú rajttal kezdődik, melynek hossza három km.

 

Futás

Május 19–20., szombat–vasárnap – Szentendre

Kétnapos terepfutó verseny kicsiktől a kezdőkön át a profikig. A verseny leírása és a részvételi feltételek olyannyira részletesek, hogy az ultratrail.hu weboldalon minden hasznos információ megtalálható.

 

Futás

Május 19–20., szombat–vasárnap – Őriszentpéter

Először rendezik, meg az Őrségben a kerékpáros és terepfutó fesztivált, amelyről részletek az esemény facebook oldalán megtekinthető. Szombaton a kerékpárosoké a terep, 28, 50 vagy 96 km-es távok teljesítése lehetséges, de ezer méteres a szintkülönbség. Vasárnap a futók nyolc, 14 vagy 23 km közül választhat erdővel, mezővel és az Őrséggel együtt.

 

Triatlon

Május 21., hétfő – Székesfehérvár

Kezdődik a triatlon szezon is, a pünkösdkor rendezendő székesfehérvári versenyre január óta lehet nevezni. A nevezőkre 1500 méter úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás vár!

 

Triatlon

Május 26., szombat – Balatonkenese

Számtalan információt kaphatnak a Maratonman Óbuda Futószaküzletben vagy a bolt honlapján. Érdemes idejében nevezni, mert a helyszínen már 5000 forinttal drágábban lehet csak, és kizárólag reggel 6 és 7 óra között.

 

Futás

Május 26., szombat – Izsák

Indítás 10 órától tíz perces időközönként, sorrendben a 300 és 800 méteres távon indulóknak, majd a 10 km és a félmaraton következik, végül 10.40-től a 2500 és 5000 méter versenye rajtol. Nevezés kizárólag a helyszínen 8 és 9.30 óra között, a 300 méter indulóinak az esemény ingyenes.

 

Futás

Május 26., szombat – Tihany

Félmaratoni futóverseny a Belső-tó partján, rajtcsomagok átvétele előző nap 10 és 20 óra között, valamint a verseny napján 8 és 11.30 óra között lehetséges. Közös bemelegítés 11.45-től, majd a rajt délben lesz egyszerre valamennyi kategóriában (7, 14 és 21 kilométer), eredményhirdetés pedig 14 órától várható.

 

Futás

Május 26., szombat – Esztergom

Május 30-a a Sclerózis Multiplex betegeinek világnapja, s ezt megelőző hétvégén tartja országos találkozóját Esztergomban a Magyarországi Sclerózis Multiplexes Betegekért Alapítvány. A program 10.30 órakor kezdődik a megnyitóval, s kísérőrendezvény a jótékonysági futás 5 és 10 kilométeres távon. Valamennyi nevezés (2000, 2500, 3000 és 3500 forint) az alapítvány számlájára megy.

 

Futás

Május 26., szombat – Balatonkenese

Ebben az évben összesen öt helyszínen teljesíthető Maratonman versenye, amely közül, ha valaki már négyet teljesít, szezon végén különleges érmet kaphat. Idei újítás, hogy a versenyt nem szombaton, a Balatonman Kenese betétszámaként, hanem önálló programként, vasárnap rendezik meg. A versenyközpont helyszíne a nagystrand.

 

Kerékpározás

Május 27., vasárnap – Mattersburg

Túranap 10-től 14 óráig Ausztriában, közel a magyar határhoz. A gyermektáv (kb. 12 km) mellett az élménytúra hozzávetőlegesen 30 kilométer, a sportos kör már negyven, míg a mountain bike-osok számára nagyjából 25 kilométeres pályát alakítottak ki a szervezők.

 

Kerékpározás

Május 27., vasárnap – Szilvásvárad

Kemény terepverseny, a legrövidebb táv 25 kilométer, de lehet nevezni 39, 64 és 107 kilométerre is, utóbbira csak 18 éven felülieknek. Egyébiránt a többi távon mindenki részt vehet, aki rendelkezik megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpárral. Fontos, hogy gépjármű forgalom még az erdei utakon is lehetséges!

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.